Hír

Andrej Fábry a 363-as

Az új bajnoki idényben ezidáig 18 játékos szerepelt sárga-kék mezünkben – Andrej Fábry lett a hetedik újoncunk.

A Fortuna Liga 2019/2020-as szezonjának első négy fordulójában Hyballa vezetőedző 18 játékost küldött pályára, és közülük heten ezeken a mérkőzéseken debütáltak sárga-kékben: az 1. fordulóban Danylo Beskorovainyi, Eric Ramirez, Dominik Kružliak és Dominik Veselovský, a 2. fordulóban Matej Oravec, egy héttel ezelőtt a Szered ellen Jakub Švec,a most szombati, Trencsén elleni mérkőzésen pedig Andrej Fábry.

Amikor a hétvégi összecsapás 69. percében Divkovićot a 22 éves Fábry váltotta a pályán, ő lett a 363. játékosunk, aki élvonalbeli mérkőzésen pályára lépett a DAC színeiben.

„Csak a mérkőzés közben tudtam meg, hogy játszani fogok. Örülök, hogy lehetőséget kaptam – legalább erre a körülbelül húsz percre. Remélem, hogy idővel egyre többet kapok majd. Nem így képzeltem a debütálást, s a játék képe alapján az eredmény másképp is végződhetett volna. Nem érdemeltünk vereséget, viszont a futballt gólokra játsszák, s míg a trencséniek kettőt, mi csak egyet rúgtunk” – konstatálta a nyitrai nevelésű játékos, aki csupán néhány nappal ezelőtt érkezett a Csallóközbe, a cseh Jablonectől egyéves kölcsönjátékra.

Kapcsolódó hírek

Hír
Hír

Ronan bordatörést szenvedett

3 nappal ezelőtt