Mérkőzés

DAC - Pohronie 5:1 (2:0)

DAC - Pohronie 5:1 (2:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| va 28.7.2019, Kiss Balázs
article_banner
article_banner

Osztálykülönbséggel vertük az újoncot, és a tabella élére álltunk! Öt gólt rámoltunk be a Pohronie hálójába, de akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. Győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. Jó hangulatban készülhetünk a görögországi visszavágóra.

Két Európa-ligás találkozó után a bajnokságban is bemutatkoztunk a MOL Arénában. Mindenki úgy készült az újonc elleni meccsre, hogy muszáj begyűjteni a három pontot, ha kellő önbizalommal akarunk utazni Athénba az Atromitosz elleni visszavágóra. A kezdőben nagy meglepetés nem történt, Ramirez helyén viszont Taiwo kapott helyet, aki ebben a szezonban egyelőre kevesebbet játszott. A találkozót vidám és szomorú pillanatok vezették fel: a klubvezetők előbb egykori játékosunkat, a 80. születésnapját ünneplő Turek Árpádot köszöntötték, majd egyperces gyászszünet következett a napokban elhunyt legendás alelnök, Nagy Pista bácsi emlékére. 

A pályán viszont már korántsem volt gyászos a hangulat, hiszen nem is kezdődhetett volna számunkra jobban a meccs. Már a 4. percben megkezdtük a gólgyártást. Ronan lövését még kitenyerelte Vantruba, de a kipattanót Vida Kristopher bevágta – 1:0. Ezzel elstartolt a DAC-henger, és jöttek a szebbnél-szebb akciók. Taiwo elől Nosko mentett szögletre az utolsó pillanatban, majd Čmelík találta telibe a kapust. Vida Kristopher a 12. percben duplázhatott volna: Taiwo lapos gurítását Vantruba ismét csak kiütni tudta, Vida pedig akárcsak a gólnál, megcélozta az üres kaput, de ezúttal még visszaért a lövésre a garamszentkereszti hálóőr. Alig hittünk a szemünknek, hogy kimaradt ez a száz százalékos helyzet. 

Negyed óra sem telt el még a meccsből, de akár már négy góllal is vezethettünk volna a megilletődött újonc ellen. A Pohronie játékosai keresték a helyüket a pályán. A 20. percben Taiwo közeli fejesénél Vantruba állt a labda útjába. Čmelík óriási kedvvel játszott, igazán élt a szélen. Nem is lepődtünk meg azon, hogy a 30. percben épp ő kínálta meg gólpasszal Kalmárt, aki egy szép lövéssel növelte az előnyünket – 2:0. A Pohronie a 38. percben próbálkozott először kapura lövéssel, Mészáros Bandi kísérlete azonban Jedlička kezében kötött ki. Jó kis első félidőt láthattunk.

Kettős cserével vágott neki a folytatásnak a vendégcsapat, ami meg is látszott a játékukon. Aktívabbnak tűntek, mint az első játékrészben, amikor csak asszisztáltak a futballhoz. Az 50. percben például Tesák került kecsegtető helyzetbe, de fölé emelt. Három perccel később pedig Zachara maradt le egy szélről jövő beadásról. Hiába próbálkozott a Garam-menti gárda, az újabb gólt mégis mi adtuk, méghozzá egy remek támadás után. Az 54. percben Čmelík labdát szerzett, majd Taiwót indította, aki „megetette“ védőjét, Jackót, és Vantruba mellett belőtte a harmadik gólunkat is – 3:0. Erre azonban gyorsan jött a válasz a másik oldalon. Kružliak mérte fel rosszul a helyzetet, a menteni igyekvő Oravec pedig már csak szabálytalankodni tudott. A megítélt büntetőt Mazan értékesítette – 3:1. 

Nem tört meg bennünket a szépítés, a 61. percben Kalmár vághatta volna be a negyediket Vida Krisz professzori átadásából, de Vantruba lábbal óriásit mentett! Ezután is csak a fejünket fogtuk hosszú másodpercekig. A fekete mezeseknél a szünetben beállt Hrnčár futballozott agilisan: az ismert edző, Norbert Hrnčár fia előbb egy kontra után gurított mellé, pár perccel később pedig a kapufát találta el. A 73. percben a végig gólra törően játszó Čmelík koronázhatta volna meg mai teljesítményét. A lövés helyett azonban a passzt választotta, amelyről Vida Krisz csupán centikkel maradt le. Két perccel később Ramirez rúghatott volna újabb gólt, Jacko tisztán szerelte. De a 75. percben már nem volt kegyelem! Blackman nagyot küzdött egy labdáért, a több kínálkozó lehetőség közül Vida Kristophert választotta, aki élt is ezzel – 4:1. 

A hajrában Hyballa lecserélte Čmelíket, akit óriási taps kísért le a pályáról, teljesítményét látva teljesen megérdemelten. És akkor még hátra volt a kegyelemdöfés az ellenfélnek! A 88. percben Ronan állt a labda mögé, hogy elvégezzen egy pontrúgást, ami aztán olyan jól sikerült, hogy gólpassz lett belőle: Ramirez ugyanis bebólintotta az ötödiket is – 5:1. Parádés esténk volt a görögországi út előtt.

Rúgjunk egy gyors gólt, majd adjunk hozzá még négyet – valahogy így szólhatott a recept a mai estére. Nagyképűség nélkül elmondhatjuk, hogy nem voltunk egy súlycsoportban a Pohronie csapatával, amelynek egyelőre szoknia kell a Fortuna Liga színvonalát. Az egész csapat nagy kedvvel, remek hangulatban játszott. Vida Kristopher kétszer is mattot adott Vantrubának, Čmelík gólpasszairól is sokáig fogunk még mesélni, de a többiek is elemükben voltak, és akkor az elpuskázott ziccerekről még nem is beszéltünk! Valami ilyesmit szeretnénk látni a fiúktól csütörtökön is az Atromitosz elleni EL-meccs visszavágóján. Az azt követő bajnokit pedig egy hét múlva, vasárnap játsszuk a Szered ellen, idegenben.

Edzői vélemények:

Peter Hyballa (DAC): „Kemény időszakban vagyunk, csütörtök-vasárnap rendszerben játsszuk a meccseinket. Paradox módon az első félidőben csak két gólt rúgtunk, amikor igazán magas színvonalon futballoztunk, a második játékrészben meg hármat, amikor már nem volt minden tökéletes. Tudtuk, hogy nagyon mélyen behúzódnak majd ellenünk. Jól járattuk a labdát, a szélekre is ki akartuk tolni a játékot, és gyorsan akartunk játszani. Taiwo nagyon jól hozta le a meccset, Vida Kristopher két gólt is rúgott. Divković sérült, egyelőre kérdéses, hogy pályára tud-e állni hétközben. Ronan csütörtökön gyengén muzsikált, ezért pénteken még eléggé maga alatt volt. Ez érthető, hiszen ha az embert megtámadja egy fehér cápa, akkor két nap múlva vissza kell mennie arra a helyszínre. Szombaton elbeszélgettem vele, mondtam neki, hogy bízom benne, és ma ő is nagyon jól teljesített. A második játékrészben a bal oldalon adódtak problémáink, a Pohronie csapatának két-három nagy helyzete is volt. Későn alkalmaztuk a gegenpressinget, erre csütörtökön jobban oda kell figyelnünk. Most kevesebbet edzünk, sűrűn vannak a meccsek, de többet videózunk. Az edzők feladata, hogy felkészítsék a csapatot.”

Milan Nemec (Pohronie): „Ahogy elkezdődött a találkozó, úgy is ért véget. A hazaiak kioktattak bennünket gyorsaságból, pontosságból, játékosságból. Megmutatták, hogy lehet szórakoztató a labdarúgás. Könnyű labdákat vesztettünk, nagyon nehezen tudtunk ellenállni a rohamoknak. Vantruba többször is megmentett minket. Térfélcsere után voltak ígéretes próbálkozásaink, de nem tudtuk befejezni azokat. Hrnčár és Mazan is jól álltak be a játékba, volt pár jó periódusunk a második félidőben. Gratulálok a hazaiaknak, nekünk még nagyon sokat kell dolgoznunk azon, hogy ne úgy nézzen ki a játékunk, mint ma. Tudtuk, hogy milyen csapatok ellen kezdjük a bajnokságot, és azt is, hogy nem képviselünk akkora minőséget, mint ezek az élcsapatok. Nem kellemes, de az élet megy tovább. Bízom benne, hogy a jövőben javul majd a játékunk.”

FC DAC 1904 - FK Pohronie 5:1 (2:0)
Fortuna Liga, 2. forduló, MOL Aréna, 2019.07.28., 19:00
Játékvezetők: Kráľovič - Štrbo, Weiss
Nézőszám: 7396
Góllövők: 4., 75. Vida Kristopher, 30. Kalmár, 54. Taiwo, 88. Ramirez, ill. 56. Mazan (11m)
Sárga lap: 87. Hatok
DAC: Jedlička - Koštrna, Oravec, Kružliak, Davis (71. Blackman) - Vida M. - Ronan, Kalmár - Čmelík (85. Veselovský), Taiwo (70. Ramirez), Vida K.
Pohronie: Vantruba - Hatok, Nosko, Jasko, Tesák - Klec, Pellegrini - Mészáros (46. Hrnčár), Sedláček (46. Mazan), Abrahám - Zachara (80. Blahút)

A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 64% - 36%
Lövések: kapura: 13:3, mellé: 2:7
Szöglet: 5:1
Les: 3:1

article_bannerarticle_banner