Előzetes

A DAC-Trencsén mérkőzés előtt: Hatodik a negyedik ellen

A DAC-Trencsén mérkőzés előtt: Hatodik a negyedik ellen

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 26.11.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

Joao Janeiro a Csák Máté vára alatti műfüves pályán abszolválja második találkozóját csapatunk kispadján. A Trencsén-DAC összecsapás szombaton 15:00 órakor kezdődik.

Jedlička 100

Múlt szombaton Joao Janeiro vezetőedző sikeresen mutatkozott be együttesünk kispadján: a csereként beállt Moumou találatával 1:0 arányban legyőztük a Szenicét. Az volt a DAC 100. mérkőzése a MOL Arénában, és most sem maradunk jubileum nélkül.

Martin Jedlička kapus ugyanis eddig 99 összecsapást abszolvált a Fortuna Ligában, így tehát ha lehetőséget kap holnap, akkor az kereken a 100. pályára lépése lesz. „Bízom benne, hogy a századik mérkőzésem legalább olyan sikeres lesz, mint az ötvenedik Nagyszombatban, ahol 2:0-s sikert arattunk. Nem bánnék akár egy 5:4-es győzelmet sem, csak hozzuk haza a három pontot, amelyekre égető szükségünk van” – mondta az elsőszámú kapusunk a weboldalunknak adott nyilatkozatában, amelyet itt olvashatnak el.

Taktikai fegyelem

Az új vezetőedzőnk második összecsapására készül sárga-kékben, idegenben pedig először lépünk pályára az ő irányításával. A trencséni műfüvön megrendezett találkozón nem számíthat a sérült Kalmár, Njie, Szendrei, Lamkel Zé négyesre. Rajtuk kívül Joao Janeironak végre a teljes keret a rendelkezésére állt a hét folyamán. „Nagyon jól dolgoznak a játékosok, látom rajtuk, hogy mentálisan és fizikálisan is javulni akarnak. Szeretném beléjük nevelni, hogy ebben a bajnokságban minden egyes mérkőzésen nagyon fontos a taktikai fegyelem. A Trencsén nagyon gyors támadókkal rendelkezik, tiszteljük az erejüket, de szeretnénk három pontot szerezni” – jelentette ki a 40 éves portugál mester.

A felsőházért zajló küzdelem

Csák Máté vára alatt a tabella hatodik és negyedik helyezettje találkozik. Peter Hlinka vezetőedző védencei előtt négy pont az előnyünk jelenleg, így a holnapi eredmény a felsőházért zajló küzdelem szempontjából is fontos lesz. 

Az 1. fordulót követően vezette a táblázatot a Trencsén, majd sokáig a 4. helyen álltak, a 9. forduló után harmadikok is voltak, ám azóta az 5-6. hely között mozognak. Különös, hogy idegenben több pontot gyűjtöttek, mint odahaza, ahol immár 12-t elszórtak. A hét hazai fellépésük alkalmával csak az első fordulóban az Aranyosmarótot, majd a legutóbbiban a Nagymihályt győzték le. A Rózsahegy, a Szered és a Szenice is képes volt egy pontot elhozni a trencséni műfűről, a Nagyszombat és a Slovan pedig hárommal távozott. A legutóbbi fordulóban Rózsahegyen szenvedett 0:3-as vereséget az AS.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2020.09.27., DAC-Trencsén 3:1, gólszerzők: Divković 2, Kalmár - Roguljić, 1000 néző
2021.02.14., Trencsén-DAC 3:3, gólszerzők: Kadák, Demitra, Čataković - Nicolaescu, Kalmár (11 m), Ramirez (11 m), 0 néző
2021.04.17., DAC-Trencsén 2:0, gólszerzők: Ramirez, Divković, 0 néző
2021.05.15., Trencsén-DAC 1:1, gólszerzők: Corryn - Beskorovainyi, 0 néző
2021.08.22., DAC-Trencsén 1:1, gólszerzők: Beskorovainyi - Kadák, 4542 néző

Történelem

Az AS Trencsént 1992-ben alapították, tehát a Fortuna Liga három legfiatalabb klubjának az egyike. Az 1997/98-as szezontól – a 2008/2009-es, 2009/2010-es és a 2010/11-es idény kivételével – folyamatosan résztvevői az első ligának. 2015 és 2016 tavaszán is dupláztak, vagyis bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhettek.

Az élvonalban eddig 32 alkalommal csapott össze a két csapat, a meccsek gólátlaga 2,97. Idegenben a holnapi lesz a 17. fellépésünk ellenük, és míg az első kilenc összecsapáson pontot sem szereztünk, 2017 tavasza óta idegenben 3-3-1-es mérleggel rendelkezünk a Trencsén ellen.

Idén már négyszer is találkoztunk velük, és három döntetlen mellett egy DAC-siker született. Összességében már hat egymást követő meccsen sikerült megőriznünk a veretlenségünket a Trencsénnel szemben. Bízzunk benne, hogy ez a jó sorozat holnap sem szakad meg!

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Trencsén ellen:
5 - Vida K.
3 - Szarka, Pačinda, Kalmár, Divković
2 - Čorić, Szabó, Bayo, Ramirez, Beskorovainyi
1 - Greguška, Balla, Huber, Kwin, Brašeň, Saláta, Živković, Ľupták, Davis, Huk, Herc, Vida M., Nicolaescu
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

Táblázat - Fortuna Liga 2021/22:
Teljes:
4. DAC 15 7-3-5 21:19, 24 pont
6. Trenčín 15 5-5-5 24:22, 20 pont
Hazai pálya:
4. DAC 8 4-2-2 12:11, 14 b pont
9. Trenčín 7 2-3-2 14:10, 9 pont
Idegenben:
4. Trenčín 8 3-2-3 10:12, 11 pont
5. DAC 7 3-1-3 9:8, 10 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 27. idény, 825 mérkőzés: 296-202-327, gólarány 1012:1158
Trenčín: 22. idény, 694 mérkőzés: 278-152-264, gólarány 1016:958

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 32 11-6-15, gólarány 40:55
Az ellenfél otthonában: 16 3-3-10, 17:35

A Fortuna Liga 16. fordulójának műsora:
Péntek, 2021. november 26., 17:00 ó: Senica-Žilina
Szombat, 2021. november 27., 15:00 ó: Pohronie-Zlaté Moravce, Trenčín-DAC, Liptovský Mikuláš-Michalovce
Vasárnap, 2021. november 28., 17:00 ó: Trnava-Ružomberok
Hétfő, 2021. november 29., 18:00 ó: Slovan-Sereď

A Trencsén-DAC bajnoki mérkőzés holnap 15:00-kor kezdődik, játékvezetők Glova - Poláček, Košecký.

Mint minden tétmeccsről, holnap Trencsénből is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner