Előzetes

A DAC-Zsolna mérkőzés előtt: a szezon utolsó hazai találkozója

A DAC-Zsolna mérkőzés előtt: a szezon utolsó hazai találkozója

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 3.7.2020, Krisztián Nagy (text), Lelkes Ernő (foto)

Az idény tizennegyedik bajnoki és összességében a tizenkilencedik hazai tétmérkőzése az ezüstéremért folyó harc jegyében zajlik. A DAC-Zsolna mérkőzés szombaton 18:00 órakor kezdődik.

Ramirez és Bednár nélkül

Három nappal a Slovan elleni rangadót követően, amely remek futballt és a bajnokcsapat győzelmét hozta, a MOL Aréna ismét kitárja kapuit és lehetőséget nyújt több mint hatezer szurkoló belépésére, pontosan a stadion befogadóképességének az 50%-ig.

Bízunk benne, hogy a 2019/20-as szezon utolsó hazai összecsapására a lehető legtöbb DAC-drukker látogat ki.

Búcsúzunk tehát a hazai pályától, amelyen eddig 13 bajnoki és 5 kupamérkőzést abszolváltunk (2-t az Európa-ligában, 3-at a Slovnaft Cup-ban). A hétvégi lesz így az idény 19., egyben utolsó hazai tétmeccse.

Holnap azt a Zsolnát fogadjuk, amely két fordulóval a zárás előtt négy ponttal előz meg minket. A Slovan elleni szerdai vereség után már nem csak a saját kezünkben van az ezüstérem megszerzésének a lehetősége. Ha holnap legyőzzük a Zsolnát, egy pontra megközelítjük őket és ebben az esetben az utolsó fordulóban legalább egy ponttal többet kell szereznünk a „Sosonoknál”.

A holnapi mérkőzést egészen biztosan kihagyja az öt sárga lapja miatt pihenő Ramirez, továbbá Bednár is harcképtelenné vált. Szerencsére nem tört el a lábfeje, csak erős rúgást kapott, viszont néhány nap pihenésre így is szüksége van.

A koronavírus miatti kényszerszünet során a zsolnai együttes ment át a legnagyobb változáson az összes élvonalbeli szereplő közül. A klub felszámolás alá került, amely azonban néhány napja már érvényét vesztette, de így is 17 játékosától vett búcsút a Zsolna. Közülük többen is visszatértek a keretbe, de Pavel Staňo vezetőedző gárdája így is rendkívül megfiatalított játékoskerettel vágott neki a rájátszásnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy meggyengültek volna, mert az újraindulás után legyőzték a Nagyszombatot és a Slovan ellen is kiegyenlített mérkőzést vívtak. A legutóbbi fordulóban viszont Rózsahegyen szenvedtek balszerencsés vereséget.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2018.12.01. - Zsolna-DAC 2:2, gólszerzők: Škvarka, Balaj - Bayo, Vida K., 1903 néző
2019.04.06. - DAC-Zsolna 1:0, gólszerző: Ronan, 8541 néző
2019.05.05. - Zsolna-DAC 1:2, gólszerzők: Škvarka - Kalmár 2, 2303 néző
2019.09.29. - DAC-Zsolna 1:0, gólszerző: Davis, 8504 néző
2020.03.01. - Zsolna-DAC 2:2, gólszerzők: Balaj 2 - Ramirez 2, 2797 néző

Történelem

A két csapat egymás elleni összecsapásai immár hosszabb ideje minden egyes idény legszínvonalasabb meccsei közé tartoznak és bízzunk benne, hogy holnap is közönségszórakoztató 90 percet láthatunk. Mi abban reménykedünk, hogy a végén a DAC örülhet, folytatva az elmúlt évek kiváló sorozatát a Zsolna ellen. A legutóbbi 11 találkozón (hat győzelem és öt döntetlen) ugyanis veretlenek vagyunk a sárga-zöldekkel szemben. Ősszel Eric Davis találatával diadalmaskodtunk odahaza (ez lett az Év gólja), márciusban idegenben 2:2-es döntetlen született. Érdekesség, hogy az akkor duplázó két futballista közül egyik sem lép holnap pályára: Balaj már nem a Zsolna játékosa, míg Ramirez eltiltását fentebb már említettük.

A belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
2. Žilina 25 14-6-5 43:23, 48 pont
3. DAC 25 13-5-7 39:28, 44 pont
Hazai pálya:
2. Žilina 13 8-3-2 28:13, 27 pont
3. DAC 13 7-3-3 24:11, 24 pont
Idegenben:
2. Žilina 12 6-3-3 15:10, 21 pont
3. DAC 12 6-2-4 15:17, 20 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 776 mérkőzés: 268-191-317, gólarány 922:1101
Žilina: 57. idény, 1679 mérkőzés: 711-374-594, gólarány 2597:2292

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 52 18-18-16, gólarány 58:73
Stadionunkban: 27 14-7-6, 34:29

A Fortuna Liga rájátszásának 4. (összesítve a 26.) fordulója:
BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Szombat, 2020. július 4., 18:00 ó: DAC-Žilina, Trnava-Ružomberok, Slovan-Michalovce
KIESÉS ELLEN - ALSÓHÁZ
Szombat, 2020. július 4., 18:00 ó: Nitra-Pohronie, Trenčín-Sereď, Senica-Zlaté Moravce

A DAC-Zsolna bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Krážovič - Štrbo, Poláček.

article_bannerarticle_banner