Előzetes

A Nagymihály-DAC mérkőzés előtt: visszatérni a győztes útra

A Nagymihály-DAC mérkőzés előtt: visszatérni a győztes útra

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 16.10.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A válogatott mérkőzések miatti szünetet követően a 10. fordulóban a földrajzilag legtávolabbi ellenfelünk otthonában folytatódik számunkra a Fortuna Liga. A Nagymihály-DAC összecsapás szombaton 17:00 órakor kezdődik.

Csak öt kivétel

A kormány október 1-től szükségállapotot hirdetett Szlovákiában, és csak olyan tömegrendezvények megrendezését engedélyezett, amelyeken a résztvevőkkel együtt legfeljebb 50 ember tartózkodott. Ez azonban a gyakorlatban csak nehezen lett volna megvalósítható, így a Szlovák Közegészségügyi Hivatal röviddel a megszorítás bejelentését követően megváltoztatta azt és megengedte, hogy ha az adott körülmények között lehetetlen megrendezni a tömegrendezvényt, akkor azon több ember is jelen lehet. Viszont nézők nélkül kell lezajlania.

Október 15-től, csütörtöktől egy újabb, még szigorúbb korlátozás lépett érvénybe. Visszavonásig tilos megrendezni bárminemű tömegrendezvényt, így sporttal kapcsolatosat is. A tiltás alól csak az öt csapatsportág legfelső szintű bajnokságai képeznek kivételt: az élvonalbeli futball, a jégkorong, a kosárlabda, a kézilabda és röplabda olyan feltételek mellett folytatódhat, hogy a mérkőzéseken nem lehetnek nézők és a csapatokat letesztelik a találkozókat megelőzően. 

A honi futballéletben tehát csak a Fortuna Liga folytatódik, az összes többi bajnokságot megszakították. Ez a Slovnaft Cup-ra is érvényes, amelynek keretén belül jövő szerdán Vágpattán kellett volna pályára lépnünk, ám a 3. forduló pótolt mérkőzését – akárcsak a sorozat többi találkozóját – meghatározatlan időre elhalasztották.

A Fortuna Ligában szereplő klubok hetente egyszer tesztelik a játékosokat és a stábtagokat is, így a bajnokság folytatódik. Csapatunk ma reggel esett át a tesztelésen, amelynek mindegyik mintája negatív eredményt hozott.

A saját játékunkat nyújtani

Az említett kitétellel a válogatott szünet után a 10. forduló összecsapásaival folytatódik a szlovák élvonal. A DAC a földrajzilag legtávolabban fekvő ellenfele otthonába látogat, ahova már a mai edzést követően elindult a csapat. Kilenc futballistánk is meghívót kapott a nemzeti együttesekbe, ezek a hét során játékosok fokozatosan tértek vissza Storck vezetőedző keretébe.

Közülük az egyik Martin Jedlička kapus volt, ő szerdán érkezett vissza Dunaszerdahelyre. „Három pontért megyünk Nagymihályba. Nem nézzük azt, hogy ennyi eső után nemcsak az ellenféllel, hanem a pálya talajával is nehéz dolgunk lehet. A saját játékunkat akarjuk nyújtani, győzni szeretnénk és jól ráhangolódni a Slovan elleni rangadóra.”

Az első nyolc fordulóban aratott nyolc győzelemmel új szlovák élvonalbeli rekordot állított fel a DAC, amely először csak a 9. fordulóban Zsolnán veszített pontokat. „A futballnak a vereségek is a részét képezik. El kell felejtenünk a zsolnai mérkőzést, alaposan felkészülni a Nagymihály ellen és visszatérni a győztes útra” – tette hozzá a DAC és a 21 éven alatti cseh válogatott hálóőre.

A holnapi lesz Bernd Storck vezetőedző 15. ligamérkőzése a DAC kispadján. A legelsőt pont a Nagymihály ellen abszolválta június 13-án, amikor is 5:0-s győzelmet arattunk. Az eddigi 14 mérkőzésből az együttes 12-t is megnyert az irányítása alatt, amire még egyik elődje sem volt képes a klub élvonalbeli történelme során.

Három sajátunk az ellenfélnél

A Nagymihály a 2015/16-os szezontól szerepel az első ligában, legjobb eredményük egy 5. hely a 2018/19-es idényből. Tavaly is sikerült bejutniuk a rájátszás felső hatosába, ahol végül a hatodik helyen végeztek.

Nyáron ismét komoly változásokon ment át a játékoskeretük és akárcsak az elmúlt években, ezúttal is nyögvenyelősen kezdték a bajnokságot: az első góljukra és pontjukra is a 4. fordulóig kellett várniuk. Eddig a pontvadászatban ők szerezték a legkevesebb és kapták a legtöbb gólt. Jelenleg 8 ponttal a 10. helyen áll a 42 éves ifj. Jozef Majoroš által irányított együttes. A válogatott szünetet megelőzően odahaza legyőzték a Pohronie gárdáját és döntetlent játszottak a Szered otthonában.

A zemplénieknél immár az is hagyomány, hogy a bajnokság folyamán erősítik meg a játékoskeretüket, és ez mostani őszi szezonban sem volt másként. Az átigazolási időszak legvégén Martin Bednár és Abdulrahman Taiwo személyében két DAC-futballista is kölcsönbe érkezett hozzájuk. További labdarúgónk, Ricardo Phillips már a szezon elejétől Nagymihályban szerepel vendégjátékon.   

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2019.04.20. - Nagymihály-DAC 0:2, gólszerzők: Davis, Vida K., 1954 néző
2019.05.24. - DAC-Nagymihály 5:0, gólszerzők: Kone 2, Taiwo 2, Koštrna, 10 294 néző
2019.08.18. - DAC-Nagymihály 1:1, gólszerzők: Taiwo - Modibo, 7467 néző
2019.11.23. - Nagymihály-DAC 5:0, gólszerzők: Modibo 2, P. Kolesár 2, Koštrna öngól, 1528 néző
2020.06.13. - DAC-Nagymihály 5:0, gólszerzők: Divković 3, Kalmár, Blackman, 319 néző

Történelem

A két csapat eddigi 15 élvonalbeli találkozása magas, 3,2-es gólátlagot hozott, amiben alaposan közrejátszik az a tény, hogy a legutóbbi négy összecsapás közül három is a hazai gárda 5:0-s sikerével ért véget. Kétszer a DAC győzött ilyen arányban, tavaly novemberben pedig az ellenfél. Legutóbbi, a már említett júniusi találkozásunk nemcsak arról marad emlékezetes, hogy az volt Storck bemutatkozása a DAC kispadján, hanem arról is, hogy az volt mindkét csapat első mérkőzése a koronavírus miatti kényszerszünetet követően.

Táblázat - Fortuna Liga 2020/21:
Teljes:
1. DAC 9 8-0-1 29:12, 24 pont
10. Michalovce 9 2-2-5 7:22, 8 pont
Hazai pálya:
1. DAC 5 5-0-0 20:4, 15 pont
7. Michalovce 4 2-1-1 4:3, 7 pont
Idegenben:
2. DAC 4 3-0-1 9:8, 9 pont
12. Michalovce 5 0-1-4 3:19, 1 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 26. idény, 787 mérkőzés: 278-191-318, gólarány 954:1113
Michalovce: 6. idény, 163 mérkőzés: 47-38-78, gólarány 179:273

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 15 10-2-3, gólarány 33:15
Az ellenfél otthonában: 8 4-1-3, 11:11

A Fortuna Liga 10. fordulója:
Szombat, 2020. október 17., 17:00 ó: Zlaté Moravce-Nitra, Michalovce-DAC, Slovan-Sereď, Senica-Ružomberok, Trenčín-Pohronie
Vasárnap, 2020. október 18., 16:00 ó: Žilina-Trnava

A Nagymihály-DAC bajnoki mérkőzés holnap 17:00-kor kezdődik, játékvezetők Marhefka - Vorel, Zemko. A találkozót a közszolgálati RTVS a 2-es csatornáján élőben közvetíti.

Mint minden tétmeccsről, holnap Nagymihályról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner