Előzetes

A Padkóc-DAC kupamérkőzés előtt

A Padkóc-DAC kupamérkőzés előtt

A-CSAPAT
|
Előzetes
| ke 13.8.2019, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

Szerdán 17:00-kor csapatunk a Szlovák Kupa új szezonjának első mérkőzését a IV. ligában szereplő FK Padkóc otthonában játssza.

A 2019/20-as szezonban a Slovnaft Cupba összesen 230 klub jelentkezett. Az aktuális összességében az 51. idénye a hazai kupasorozatnak, és a hatodik (2014/15 óta), amikor már a regionális bajnokságok csapatai is bekapcsolódhatnak.

A DAC 1987-ben megnyerte a Szlovák és a Csehszlovák Kupát. Az utóbbi öt évben a Slovnaft Cupban 26 mérkőzést játszottunk (4 otthon, 22 idegenben), egyszer jutottunk elődöntőbe, háromszor negyeddöntőbe, tavaly pedig a nyolcaddöntőben búcsúztunk.

Az idei sorsolás szerint a 2. fordulóban az FK Padkóc csapatával találkozunk, mely a közép-szlovákiai IV. ligában szerepel, a déli csoportban.

A kék-fehér klub 60 éves történetének legsikeresebb időszakát éli. Tavaly először jutottak be a kerületi bajnokságba, ahol csupán egyetlen szezont játszottak, s újoncként azonnal megnyerték csoportjukat. Az új szezontól tehát már a IV. ligában szerepelnek, ahol remek kezdést produkáltak. Előbb a bajnokság legnagyobb esélyesének otthonában, Badínban sikerült nyerniük (2:1), hétvégén pedig az előző szezon 3. helyezettje, a Medzibrod ellen sikerült megfordítaniuk a mérkőzést (4:1).

A Besztercebánya szomszédságában található, 900 lakosú község nagy futballünnepre készül – a holnapi összecsapást Padkóc történetének legrangosabb párharcaként emlegetik. A Slovnaft Cup 2. fordulójába jutást hazai pályán harcolták ki – a szintén negyedik ligában szereplő Diviaky felett 2:1-es győzelmet arattak (gólok: Sedliak 2).

Andrej Dubovický vezetőedző keretében több olyan játékost is találunk, akik magasabb osztályokban szerzett tapasztalatokkal rendelkeznek. A 32 éves Ján Kostúrik például a Zólyombrézónál, a Besztercebányánál és Lengyelországban is megfordult, kupabeli góllövőjük, Martin Sedliak aRózsahegy neveltje és játszott Zólyombrézóban is, akárcsak tehetséges játékosuk, Lukáš Jagerčík.

A Slovnaft Cup szabályai szerint egészen a negyeddöntőig egy győztes találkozóra játszanak. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, egyenesen tizenegyespárbaj következik.

A Slovnaft Cup 2. fordulójának FK Padkóc – FC DAC 1904 találkozója holnap 17:00-kor kezdődik. A mérkőzést A. Somoláni vezeti majd, segédei pedig Štrbo és Jankovič lesznek.

Mint minden tétmeccsről, holnap Padkócról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. A találkozó élő videóközvetítését pedig YouTube csatornánkon követhetik figyelemmel.

A holnapi találkozó továbbjutója a 3. fordulóban a Slovenské Ďarmoty-Fiľakovo összecsapás győztesével találkozik, akik holnap ugyanabban az időben mérkőznek meg egymással. A 3. forduló hivatalos játéknapja 2019. szeptember 11. Amennyiben továbbjutunk, ellenfelünk otthonában lépünk majd pályára.

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK

A hazai klub tájékoztatja szurkolóinkat, hogy a stadion kapui egy órával a mérkőzést előtt, vagyis 16:00-kor nyílnak. A DAC szurkolói számára egy elkülönített szektor áll majd rendelkezésre – a főtribüntől balra, külön bejárattal. A stadion a falu elején található, parkolás a vendégszektor bejárata mellett lesz majd lehetséges.

A belépőjegy ára 5 euró, a 15 év alatti gyerekeknek ingyenes. 

article_bannerarticle_banner