Előzetes

A Pohronie-DAC mérkőzés előtt: hárompontos célkitűzés

A Pohronie-DAC mérkőzés előtt: hárompontos célkitűzés

A-CSAPAT
|
Előzetes
| csü 26.8.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A szeptemberi válogatott szünet előtti utolsó forduló előrehozott találkozóján Garamszentkereszten lépünk pályára. A Pohronie-DAC összecsapás pénteken 20:00 órakor kezdődik.

Ismét Schäferrel a fedélzeten

Jön a 2021/22-es szezon első válogatott mérkőzések miatt szünetét megelőző utolsó bajnoki forduló, amelynek televízió által közvetített, előre hozott találkozóján a tabellaszomszédunkkal csapunk össze Garamszentkereszten.

A DAC számára a pénteki lesz a 9. idei tétmérkőzés, immár a 6. idegenbeli. Odahaza mindössze három alkalommal léptünk pályára. Nyilván ez a tény és a számos sérült is közrejátszik abban, hogy a csapat eredményessége elmarad a várttól az idény elején.

A Trencsén elleni múlt heti meccsen visszatért a kezdőcsapatba a két panamai, Davis és Blackman, de a hosszabb időre kidőlő Kalmáron kívül a kezdőcsapat további három tagja, Kružliak, Schäfer és Balić is harcképtelenné vált. „A sérültek kapcsán még vannak kérdőjelek, ráadásul a tegnapi edzés után Brahim Moumou pályára lépése sem biztos, ami Dominik Kružliakra is érvényes. Dominiknak még fáj a húzódása, de bízom benne, hogy holnap este bevethető állapotban lesz. Schäfer András már szerencsére felépült, akinek Szenicén jelentkezett a még az Európa-bajnokságról hozott térdsérülése, de az orvosi stábunk ápolásának is köszönhetően már egészséges, és pályára léphet a Pohronie ellen. Sajnos azonban Andrija Balić játékát nélkülöznünk kell. Hátfájdalmai vannak, az első pillanatban attól féltünk, nem porckorongsérve van-e. Szerencsére ez a félelmünk nem igazolódott be, és bár nem olyan súlyos a sérülése, holnap még semmiképpen sem számolhatok vele” – árulta el Németh Antal vezetőedző.

„Bár idegenben lépünk pályára, a legutóbbi eredményeink után nem lehet más célunk, csak a három pont megszerzése. Láttuk a Pohronie mérkőzéseit, mindegyik ellenfelének alaposan meggyűlt a baja a védelmük feltörésével. Remekül védekeznek, a támadósorban pedig van néhány tapasztalt futballistájuk. Ennek ellenére egyértelműen a győzelemre törekszünk, el akarjuk kezdeni a pontgyűjtést, és örömet szeretnénk okozni a szurkolóinknak. Nagyon fontos lenne győzni a válogatott szünet előtt” – tette hozzá a DAC 47 éves mestere.

A tabellaszomszéd ellen

A garamszentkereszti klub a nyáron nem hosszabbította meg Jan Kameník vezetőedző szerződését, akit a Királyhelmecről származó, 44 esztendős Geri Gergely váltott. Geri Szeredről érkezett, és az ő feladata lesz a garamszentkereszti sárga-kékek feljebb juttatása a tabellán. Öt fordulót követően egy hellyel és egy ponttal maradnak el tőlünk – 4 ponttal a 9. helyen állnak, amelyeket a Nagymihály elleni hazai győzelem és a Szered elleni döntetlen alkalmával szereztek. A három idegenbeli fellépésükön nem termett a számukra babér: sorrendben Nagyszombatban, Zsolnán, majd legutóbb Aranyosmaróton is vereséget szenvedtek.

Kedden a Slovnaft Cup 2. fordulójának a keretén belül lépett pályára a Pohronie: a harmadik ligában szereplő Turócszentmárton (Martin) otthonában aratott könnyed, 5:0-s győzelemben főleg a mesterhármasig jutó Patrik Blahút játszott főszerepet. A bajnokságban eddig két játékosuk szerzett gólt: Miloš Lačný és Malle Ladji egyaránt két alkalommal talált be.

A két csapat eddigi egymás elleni mérkőzései az élvonalban:
2019.07.28. – DAC-Pohronie 5:1, gólszerzők: Vida K. 2, Kalmár, Taiwo, Ramirez, 7396 néző
2019.10.26. – Pohronie-DAC 0:2, gólszerzők: Kalmár, Kružliak, 2094 néző
2020.08.12. – Pohronie-DAC 1:2, gólszerzők: Mazan – Balić, Friede, 1150 néző
2020.11.07. – DAC-Pohronie 0:0, 0 néző

Történelem

A Pohronie a 3. idényét kezdte meg az élvonalban. Újoncként a 11., tavaly pedig a 9. helyen végeztek. Holnap ötödször mérkőzik meg a két gárda. Az első három találkozó mindegyikén sikerült begyűjtenünk a három pontot, tavaly novemberben azonban a garamszentkereszti Darazsak pontot raboltak a MOL Arénából. Bízzunk benne, hogy a hagyományosan kellemes környezetben és hosszú idő után ismét a szurkolóink előtt sikerül a DAC-nak felidéznie az első két garamszentkereszti látogatását, és ismét elhozzuk a három pontot.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Pohronie ellen:
2 – Vida K., Kalmár
1 – Taiwo, Ramirez, Kružliak, Balić, Friede
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Nova Sport televízió 1-es csatornája
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

Táblázat - Fortuna Liga 2021/22:
Teljes:
8. DAC 5 1-2-2 6:8, 5 pont
9. Pohronie 5 1-1-3 4:7, 4 pont
Hazai pálya:
6. DAC 2 1-1-0 4:2, 4 pont
7. Pohronie 2 1-1-0 3:1, 4 pont
Idegenben:
8. DAC 3 0-1-2 2:6, 1 pont
10. Pohronie 3 0-0-3 1:6, 0 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 27. idény, 815 mérkőzés: 290-201-324, gólarány 997:1147
Pohronie: 3. idény, 64 mérkőzés: 15-23-26, gólarány 67:89

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 4 3-1-0, gólarány 9:2
Az ellenfél otthonában: 2 2-0-0, 4:1

A Fortuna Liga 6. fordulójának műsora:
Péntek, 2021. augusztus 27., 20:00 ó: Pohronie-DAC
Szombat, 2021. augusztus 28., 18:00 ó: Liptovský Mikuláš-Senica, Trenčín-Sereď, Ružomberok-Michalovce
Vasárnap, 2021. augusztus 29., 18:00 ó: Slovan-Zlaté Moravce, 20:00 ó: Trnava-Žilina

A Pohronie-DAC bajnoki mérkőzés holnap 20:00-kor kezdődik, játékvezetők Ziemba - Bednár, Štrbo.

Mint minden tétmeccsről, holnap Garamszentkeresztről is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner