Előzetes

A Rózsahegy-DAC mérkőzés előtt: a negyedik a harmadikat fogadja

A Rózsahegy-DAC mérkőzés előtt: a negyedik a harmadikat fogadja

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 21.2.2020, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

A második tavaszi fordulóban Liptón a tabellaszomszédok csatája vár ránk. A Rózsahegy-DAC összecsapás szombaton 14:00 órakor kezdődik.

Kružliak visszatér

Csapatunk holnap a közvetlen tabellaszomszéd otthonában lép pályára, amely tíz pont hátránnyal áll mögöttünk a 4. helyen. Dominik Kružliak pedig a számára jól ismert helyszínre tér vissza. „Egy különleges mérkőzés lesz ez számomra, hiszen a Dunaszerdahelyre való igazolásom óta ez lesz az első alkalom, amikor visszatérek a rózsahegyi stadionba. A takarítónőktől a játékosokon át az edzőkig mindenkit ismerek ott, így már nagyon várom a visszatérést és bízom benne, hogy jól felkészültek vagyunk” – mondja a liptóiak neveltje, aki tavaly nyáron érkezett a Csallóközbe. Azóta mindössze két mérkőzést hagyott ki az ősz végén, amikor hátproblémák miatt nem futballozhatott.

„Van miért visszavágnunk az ellenfélnek. Ősszel 1:0-s győzelmet arattak a MOL Arénában és mondhatjuk, hogy az akkori eredmény lendületbe hozta őket. Egészen jó edzéshét áll mögöttünk, ezért bízom abban, hogy a lefújást követően elégedettek leszünk” – kívánja a 23 éves középső védő, és egyúttal felfedi az MFK erősségeit. „A Rózsahegy 3-5-2-s rendszerben futballozik, három középső védővel. Egy sokat futó, küzdeni tudó csapattal állunk szemben, amelynek a játékosai egyetlen párharcot sem hagynak ki és előrefelé is megvan a kellő minőségük. Főleg a rögzített játékhelyzetekre és a hosszú labdákra kell odafigyelnünk. Veszélyes ellenféllel találkozunk” – figyelmeztet Kružliak.

A sárga-kékek ma délután a MOL Akadémián abszolválták a mérkőzés előtti utolsó edzést, azt követően pedig a csapat elfogyasztotta a kései ebédet és útra kelt Liptóba. Az együttes Rózsahegy közelében tölti az éjszakát. A Szenice elleni összecsapástól eltérően, holnap már a Blackman, Balić párossal is számolhat Hélder Cristovao vezetőedző. Míg az első a sárga lapok miatti eltiltása okán nem volt bevethető egy hete, a horvát középpályás esetében hiányzott a játékengedélye Olaszországból.

Döntetlen a nyitányon

A Rózsahegy a már említett szeptemberi dunaszerdahelyi 1:0-s sikerével egy remek sorozatot indított, hiszen míg az első 8 forduló után 1-3-4-es mérleggel a 10. helyen szerénykedtek, az azóta lejátszott 11 mérkőzésükből mindössze egyet veszítettek el – novemberben Nagyszombatban. Ennek is köszönhetően a Ján Haspra, Marek Sapara edzőpáros védencei a tabella 4. helyén tanyáznak és az alapszakasz végéhez érkezve szeretnék kiharcolni a felsőházban való szereplés jogát. A hetedik ViOn és a nyolcadik Nagymihály csak három ponttal vannak tőlük lemaradva, tehát az elkövetkező három forduló még kemény csatákat tartogat…

A Rózsahegy (az Aranyosmaróttal együtt) a bajnokság legtöbb döntetlenjét tudja felmutatni – 8-at. Ezek közül az egyik múlt hétvégén, a tavaszi nyitófordulóban született: pont Aranyosmaróton a Szereddel osztoztak meg a pontokon. Annak ellenére, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban futballoztak, egészen a 94. percig vezettek, és csak a meccs legvégén fosztották meg őket a győzelemtől.

Holnapi ellenfelünknek ősszel nagyon nem ment a játék hazai környezetben. Míg idegenben eddig 18 pontot gyűjtöttek, odahaza mindösszesen 8-at. Bár rögtön az 1. fordulóban megverték a Nyitrát, a további nyolc hazai mérkőzésükön csak 5 pontot szereztek 5 döntetlen alkalmával. Bízzunk benne, hogy ez a negatív sorozat holnap a DAC ellen is folytatódik.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:
2018.08.11. – DAC-Rózsahegy 2:2, gólszerzők: Vida K., Pačinda (11m) – Tandir, Qose, 7043 néző
2018.11.10. – Rózsahegy-DAC 0:1, gólszerző: Bayo, 1749 néző
2019.03.17. – DAC- Rózsahegy 1:1, gólszerzők: Taiwo – Gal Andrezly, 7722 néző
2019.05.18. – Rózsahegy-DAC 1:0, gólszerző: Mustedanagić, 1651 néző
2019.09.21. – DAC- Rózsahegy 0:1, gólszerző: Mojžiš, 8389 néző

Történelem

Az MFK 1997-es élvonalba jutásától vezetett egymás elleni mérleg az ellenfelünknek kedvez. Az eddigi 37 összecsapásból a DAC mindössze hétszer hagyta el a pályát győztesen. Bár fokozatosan javítjuk a mérleget, hiszen az előző két szezon nyolc mérkőzéséből az ellenfél csak egyet nyert meg, ám az idei szezon eddigi egyetlen egymás elleni találkozója is a Rózsahegy sikerével ért véget, amikor is Mojžiš a 44. percben szerzett gólja elrontotta a vásári hangulatunkat.

A holnapi mérkőzésre szóló belépőjegyek értékesítéséről itt olvashatnak.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
3. DAC 19 11-3-5 29:22, 36 pont
4. Ružomberok 19 6-8-5 24:25, 26 pont
Hazai pálya:
3. DAC 10 6-3-1 18:7, 21 pont
11. Ružomberok 9 1-5-3 9:11, 8 pont
Idegenben:
2. Ružomberok 10 5-3-2 15:14, 18 pont
4. DAC 9 5-0-4 11:15, 15 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 770 mérkőzés: 266-189-315, gólarány 912:1095
Ružomberok: 23. idény, 752 mérkőzés: 292-206-254, gólarány 974:923

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 37 7-15-15, gólarány 35:43
Az ellenfél otthonában: 20 2-6-12, 14:28

A Fortuna Liga 20. fordulójának műsora:
Szombat, 2020. február 22., 14:00 ó: Zlaté Moravce-Sereď, Ružomberok-DAC, Pohronie-Žilina, Slovan-Trenčín, Michalovce-Nitra
Vasárnap, 2020. február 23., 15:00 ó: Senica-Trnava

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés holnap 14:00-kor kezdődik, játékvezetők Očenáš - Ádám, Perát.

Mint minden tétmeccsről, holnap Rózsahegyről is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner