Előzetes

A Slovan-DAC mérkőzés előtt: kisebbfajta döntőre készülve

A Slovan-DAC mérkőzés előtt: kisebbfajta döntőre készülve

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 5.3.2021, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

A tabella első és második helyezettjének rangadójával zárul a bajnoki szezon alapszakasza. A Slovan-DAC összecsapás szombaton 14:30 órakor kezdődik.

Jubileumi találkozó

A forduló rangadója, első a második ellen, harc az első helyért. Az alapszakasz zárófordulójában egy kőkemény derbin lépünk pályára, amelyen a Slovan és a DAC a tízfordulós rájátszásba való minél jobb kiindulópozícióért küzd meg.

Az biztos, hogy a holnapi napot követően is megmarad a tabella élén a sorrend, tehát az égszínkékek listavezetőként vágnak neki a felsőháznak, mi pedig másodikként. Annyi csak a kérdés, hogy a jelenlegi hétpontos Slovan-előny változik-e, és ha igen, melyik irányban.

A DAC számára a holnapi lesz a jubileumi 800. mérkőzés az élvonalban, és pont a Slovan – a Nagyszombattal együtt – a leggyakoribb ellenfelünk az első ligában. A holnapit követően mindkét csapattal 63 alkalommal csaptunk össze.

„A Slovan nagyon jó játékoskerettel rendelkezik, amely tele van kiváló futballistákkal. A dunaszerdahelyi szerepvállalásom során azonban már többször is képesek voltunk őket legyőzni. A holnapi egy kisebbfajta döntő lesz számunkra, mindannyian tudatosítjuk a rangadó fontosságát és azt is, hogy a végeredmény mekkora kihatással lehet a szezon további részére. Nagyon bízom benne, hogy ha mindannyiunk a pályán hagyja a szívét, akkor mi ünnepelhetünk majd a hármas sípszó után. Győzni akarunk és közelebb kerülni a Slovanhoz. Nem lesz egyszerű, de bízom a csapatban” – jelentette ki Kalmár Zsolt, a DAC csapatkapitánya a téglamezei csata előtt, amelyet a LKU a Hónap mérkőzésének titulált. Kalmár egyébként 12 góljával és 5 gólpasszával a bajnoki idény legproduktívabb futballistája.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzés a Fortuna Ligában:
2019.04.27. – DAC-Slovan 1:0, gólszerző: Vida K., 11 820 néző
2019.09.01. – DAC-Slovan 5:2, gólszerzők: Ramirez 2, Davis (11m), Vida K., Fábry – Šporar (11m), Abena, 11 679 néző
2019.12.07. – Slovan-DAC 2:0, gólszerzők: Rabiu, Šporar, 8593 néző
2020.07.01. – DAC-Slovan 1:3, gólszerzők: Kalmár – Moha 2, Medved, 6120 néző
2020.10.25. – DAC-Slovan 1:1, gólszerzők: Balić – Kružliak öngól, 0 néző

Történelem

Holnap 63. alkalommal mérkőzünk meg a pozsonyiakkal, szombaton 30-szor találkozunk idegenben. Az új Téglamezőn harmadszor lépünk pályára: az első alkalom a Slovan 3:1-es győzelmét hozta, 14 030 néző előtt. Legutóbb majdnem kilencezres nézői kulissza előtt 0:2-es vereséget szenvedtünk. Sajnos ezúttal a forduló rangadóját zárt kapuk mögött rendezik.

Vendégként eddig kétszer sikerült győzelemmel távoznunk a Slovan otthonából. Az 1996/97-es szezon nyitófordulójában Zsákovics és Rimanovský találatai hozták meg a sikert – mindketten büntetőből találtak be. A második és eddigi legutolsó győzelmünk hat éve, 2015. március 15-én született, amelyről Peter Štepanovský már a 3. percben szerzett gyors gólja döntött.

A jelenlegi idény első egymás elleni összecsapása 1:1-es döntetlennel végződött az üres MOL Arénában.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Slovan ellen:
4 - Diňa, Ürge
3 - Bari
2 - Kašpar, Jančula, Radványi, Gašparík, Delarge, Gajan, Štepanovský, Pačinda, Kalmár, Davis, K. Vida, Ramirez
1 - Simon, Takáč, Mičinec, Fieber, Mašek, Hrabáč, Čorić, Copa, Zsákovics, Rimanovský, Kweuke, Fodrek, Krišto, Szabó, Kwin, Šabala, Šafranko, Bayo, Herc, A. Fábry, Balić
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Orange Sport telvízió
- M4 Sport+
https://fortunaliga.tv/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

Táblázat - Fortuna Liga 2020/21:
Teljes:
1. Slovan 21 16-3-2 51:11, 51 pont
2. DAC 21 13-5-3 47:25, 44 pont
Hazai pálya:
1. Slovan 10 9-0-1 25:4, 27 pont
2. DAC 11 7-3-1 27:10, 24 pont
Idegenben:
1. Slovan 11 7-3-1 26:7, 24 pont
2. DAC 10 6-2-2 20:15, 20 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 26. idény, 799 mérkőzés: 283-196-320, gólarány 972:1126
Slovan: 74. idény, 2127 mérkőzés: 1054-493-580, gólarány 3708:2449

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 62 12-13-37, gólarány 56:113
Az ellenfél otthonában: 29 2-4-23, 20:66

A Fortuna Liga 22. fordulójának műsora:
Szombat, 2021. március 6., 14:30 ó: Trenčín-Trnava, Žilina-Ružomberok, Senica-Pohronie, Zlaté Moravce-Sereď, Slovan-DAC, Michalovce-Nitra

A Slovan-DAC bajnoki mérkőzés holnap 14:30-kor kezdődik, játékvezetők Kráľovič - Bednár, Poláček.

Mint minden tétmeccsről, holnap Pozsonyból is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner