Előzetes

A Szenice-DAC mérkőzés előtt: Vadnyugati futball?

A Szenice-DAC mérkőzés előtt: Vadnyugati futball?

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 13.9.2019, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

A válogatott mérkőzések miatti szünet után a 8. fordulóval folytatódik a Fortuna Liga, amelynek keretében a jelenlegi sereghajtó otthonában lépünk pályára. A Szenice-DAC találkozó szombaton 19:00 órakor kezdődik.

Folytatódik a bajnokság

A Slovan elleni szenzációs győzelem után jött a szezon első, válogatott mérkőzések miatti szünete, amely során több játékosunk helye is megüresedett az ölzötőben. A keret többi része – az Akadémia tehetségeivel feltöltve – azonban kemény edzéseket és két felkészülési mérkőzést abszolvált Peter Hyballa irányítása alatt. Múlt szerdán 3:2-re legyőztünk a budapesti MTK együttesét (gólszerzők: Šimčák, Fábry, Divković), míg e hét keddjén a szlovák 21 éven alatti válogatott ellen értünk el 3:3-as döntetlent (Ramirez, Koštrna, Taiwo). „Ezek a meccsek remek tesztnek bizonyultak a számunkra. Ismét túl sok gólt kaptunk, amin továbbra is dolgoznunk kell. Másrészt a hat lőtt gól pozitívum, ami a játékstílusunkból fakad. Dicséret illeti a játékosaimat, az edzésekhez való hozzáállásuk maximálisan pozitív, nagyon keményen dolgoznak. Ez az Akadémia fiataljaira is vonatkozik, akik az elmúlt napokban készültek velünk. Bebizonyították, hogy ígéretes a klub jövője,” állapította meg Hyballa vezetőedző.

Szerdán és csütörtökön a válogatott labdarúgók is csatlakoztak a csapattársakhoz, így együttesünk teljes gőzzel készül a holnapi összecsapásra, amely egy „angol” hét első felvonása lesz. Kedden ugyanis következik a füleki kupameccs, szombaton pedig a Rózsahegyet fogadjuk odahaza bajnoki találkozón. „Mindenki egészségesen tért vissza a nemzeti csapatától, aminek nagyon örülök. Most már kizárólag a holnapi párharcra összpontosítunk. A Szenice nagyon jó támadósorral rendelkezik, kiválóan cselező, gyors játékosai vannak, akik képesek veszélyes ellentámadásokat vezetni. A gárdájukat harcosok alkotják, de néha nekik is akadnak gondjaik a védelemben. Tehát ismét egy vadnyugati stílusú futballt várok,” tekint előre a DAC 43 éves mestere.

A Szenice remekül zárta a tavalyi szezon tavaszi felét, amikor is az ősszel megszerzett 15 pontjukhoz további 22-t tettek hozzá, amivel simán sikerült megőrizni az élvonalbeli tagságukat. Nyáron azonban nagy változások történtek a játékoskeretben, továbbá edzőt cseréltek a Nagyszombattal. A portugál Ricardo Cheu távozott Erdőhátról, az ő helyét pedig Michal Ščasný vette át. Az ő irányítása alatt sikeresen indult a szeniceiek szezonja, hiszen a nyitófordulóban 3:1-re legyőzték a Trencsént. Ez azonban az eddigi egyetlen sikerük, amihez a hazai, Rózsahegy elleni 2:2 és öt vereség párosul. Ennek eredménye a jelenlegi sereghajtó pozíció és a legtöbb bekapott gól a bajnokságban.

A héten a kupaküzdelmekben is érdekeltek voltak a piros-kékek: a Slovnaft Cup 3. fordulójában a harmadik ligás Bazin (Pezinok) otthonában arattak meggyőző, 6:0-s győzelmet.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2017.04.27. – DAC-Szenice 1:0, gólszerző: Pačinda, 4498 néző
2017.09.20. – DAC-Szenice 1:0, gólszerző: Davis, 4598 néző
2018.02.18. – Szenice-DAC 0:2, gólszerzők: Kalmár, Pačinda, 923 néző
2018.09.29. – Szenice-DAC 1:2, gólszerzők: Deretti – Kalmár, Vida K., 895 néző
2019.03.02. – DAC-Szenice 1:0, gólszerző: Kalmár, 7395 néző

Történelem

A Szenicével a 2009-es élvonalba jutásuk óta rendszeresen találkozunk. A legutóbbi négy erdőháti látogatásunk három győzelmet és egy döntetlent hozott. A tavalyi naptári évben mindkét bajnoki összecsapáson sikerült három pontot zsákmányolnunk idegenből, ám intő jelként a tavaly októberi kupameccs szolgálhat a számunkra, amikor 1:5-ös vereséget szenvedtünk Szenicén. A legutóbbi találkozásunk is nehéz mérkőzést hozott idén márciusban, amelyen stadionunkban csak Kalmár a 97. percben szerzett fejesgólja hozta meg az áhított sikert.

A szurkolói utazásról és a belépőjegyek értékesítéséről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
3. DAC 7 4-1-2 17:11, 13 pont
12. Senica 7 1-1-5 7:19, 4 pont
Hazai pálya:
3. DAC 3 2-1-0 11:4, 7 pont
9. Senica 4 1-1-2 6:9, 4 pont
Idegenben:
4. DAC 4 2-0-2 6:7, 6 pont
12. Senica 3 0-0-3 1:10, 0 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 758 mérkőzés: 259-187-312, gólarány 900:1084
Senica: 11. idény, 332 mérkőzés: 117-83-132, gólarány 405:441

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 25 10-5-10, gólarány 31:40
Az ellenfél otthonában: 13 4-4-5, 17:28

A Fortuna Liga 8. fordulójának műsora:
Szombat, 2019. szeptember 14., 14:00 ó: Pohronie-Nitra, 19:00 ó: Michalovce-Trenčín, Senica-DAC, Zlaté Moravce-Žilina, Ružomberok-Sereď
Vasárnap, 2019. szeptember 15., 18:00 ó: Slovan-Trnava

A Szenice-DAC bajnoki mérkőzés holnap 19:00-kor kezdődik, játékvezetők Kráľovič - Bednár, Bobko.

Mint minden tétmeccsről, holnap Szenicéről is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner