Előzetes

A Szered-DAC mérkőzés előtt: az első gól lesz a döntő?

A Szered-DAC mérkőzés előtt: az első gól lesz a döntő?

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 7.8.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A Szered vendégeként immár a negyedik különböző stadionban lépünk pályára az ötödik találkozónkon. A Szered-DAC összecsapás kezdési időpontja vasárnap 20:00 óra, helyszín a nagyszombati City Aréna.

Győzelmi sorozatot építeni

Az európai kupameccsekkel és bajnoki találkozókkal tarkított két angol hét után (4 mérkőzés 11 napon belül) ezúttal nyugodtabb napokon van túl a DAC, amelyek során csak a holnapi ellenfélre összpontosítottunk. Új hír csapatunk háza tájáról a középpályás Milan Dimun érkezése a krakkói Cracoviából, és Eric Davis visszatérése a teljes erőbedobású edzésfolyamatba.

Ellenben Kalmár Zsolt és Cesar Blackman továbbra is harcképtelen, a holnapi összecsapás előtt Sebastian Nebyla pályára lépése is kérdéses.

A Partizan Belgrád elleni kettős vereség – amelyek közben a bajnokság nyitófordulójában Nagymihályból is pont nélkül tértünk haza – után múlt héten a liptószentmiklósi újonc ellen megszereztük első győzelmünket. Játékosaink a Szered elleni ütközet előtt is a három pont megszerzését tűzték ki célul. „Szükségünk volt már a sikerre, hiszen a három elszenvedett vereség nem jó szezonkezdet. Szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat. A Szered köztudottan védekező felfogású gárda. Számunkra előny, hogy a mérkőzést Nagyszombatban rendezik, ahol jó minőségű a pálya. Legutóbb, amikor Aranyosmaróton csaptunk velük össze, nagyon rossz volt a gyepszőnyeg. Holnap fontos lesz csapatként működnünk, bebiztosított védekezésből futballoznunk, és megszereznünk a vezetést. Ha sikerülne nekünk lőni az első gólt, száz százalékig biztos vagyok a sikerünkben” – árulta el a győzelem lehetséges receptjét Martin Jedlička kapus.

Ezúttal Nagyszombatban

A holnapi lesz a Szered elleni ötödik idegenbeli összecsapásunk a 2018-as élvonalbeli feljutásuk óta. Nyitra (2x), Miava és Aranyosmarót után ezúttal Nagyszombatban lépünk pályára ellenük. Ez már az ötödik város ötödik stadionja, ahol a Szered az elmúlt évek során átmeneti otthonra lelt, mivel a saját stadionja nem felel meg az élvonal kritériumainak. Az említetteken kívül a csapat a pozsonyi Disznólegelőn is abszolvált egy meccset. Míg a tavalyi idényben Aranyosmaróton volt otthon a Szered, idén a nagyszombati City Arénát választották átmeneti otthonuknak.

A nyáron az 59 éves Juraj Jarábek vette át a Horalky gyártásáról híres város csapatának irányítását, aki a legidősebb a Fortuna Liga jelenlegi vezetőedzői között. Az öltözőben is történtek változások: olyan kulcsemberek távoztak, mint Iván Alex, Dino Špehar vagy Miloš Lačný, Andrej Fábry pedig kölcsönjátéka leteltével visszatért a DAC-hoz. Viszont több olyan név is érkezett hozzájuk, amelyek ismerősen csengenek a szlovákiai futballpályákról, sőt a játékoskeretet menet közben is kiegészítgetik. Ellenfelünk nem kezdte jól a bajnoki idényt: a nyitófordulóban 0:3-as vereséget szenvedett Zsolnán, majd Nagyszombatban 2:3 arányban maradtak alul a Rózsaheggyel szemben.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzésen az élvonalban:
2015.09.11. – DAC-Szered 3:4, gólszerzők: Vida K., Davis (11m), Bilenkyi – Špehar 2, Lačný, Ulrich, 9564 néző
2019.08.04. – Szered-DAC 3:1, gólszerzők: Ventúra, Hučko, Špehar – Kalmár (11m), 658 néző
2019.11.02. – DAC-Szered 0:0, 6887 néző
2020.08.09. – DAC-Szered 6:0, gólszerzők: Balić 2, Ramirez, Divković, Davis, Kalmár, 5450 néző
2020.12.02. – Szered-DAC 1:0, gólszerző: Morong, 0 néző

Történelem

A Szered a negyedik élvonalbeli idényének vágott neki, holnap kilencedik alkalommal csap össze a két gárda. Az egymás elleni mérkőzések általában gólgazdagok, hiszen a két gárda eddigi nyolc találkozása alkalmával 29 találat esett, ami 3,635-ös átlagot jelent. A tavalyi szezon első fordulójában az ŠKF ellen értük el a legnagyobb arányú győzelmünket (6:0) az élvonalban, ám decemberben az átfagyott aranyosmaróti pályán az ellenfél örülhetett az 1:0-s meglepetésgyőzelme után.

Egyébként a DAC holnap 813. alkalommal lép pályára az élvonalban és ez lesz az 1250-ik mérkőzésünk országos szintű bajnokságban (I. és II. liga). A részletes mérleg a cikk alján található grafikonban olvasható.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Szered ellen:
4 - Kalmár
3 - K. Vida, Divković, Davis
2 - Balić
1 - Tretiakov, Šatka, Čmelík, Bilenkyi, Ramirez
öngól - Adekuoroye
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Dajto televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

Táblázat - Fortuna Liga 2021/22:
Teljes:
9. DAC 2 1-0-1 4:5, 3 pont
10. Sereď 2 0-0-2 2:6, 0 pont
Hazai pálya:
4. DAC 1 1-0-0 3:1, 3 pont
10. Sereď 1 0-0-1 2:3, 0 pont
Idegenben:
10. DAC 1 0-0-1 1:4, 0 pont
11. Sereď 1 0-0-1 0:3, 0 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 27. idény, 812 mérkőzés: 290-199-323, gólarány 995:1144
Sereď: 4. idény, 75 mérkőzés: 20-20-35, gólarány 86:124

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 8 4-1-3, gólarány 21:8
Az ellenfél otthonában: 4 2-0-2, 7:4

A Fortuna Liga 3. fordulójának műsora és eredményei:
Péntek, 2021. augusztus 6., 20:00 ó: Zlaté Moravce-Senica (1:1)
Szombat, 2021. augusztus 7., 18:00 ó: Michalovce-Trenčín
Vasárnap, 2021. augusztus 8., 18:00 ó: Žilina-Pohronie, 20:00 ó: Sereď-DAC
Hétfő, 2021. augusztus 9., 18:00 ó: Trnava-Liptovský Mikuláš
Szerda, 2021. szeptember 22., 18:00 ó: Slovan-Ružomberok

A Szered-DAC bajnoki mérkőzés holnap 20:00-kor kezdődik, játékvezetők Očenáš - Vorel, Jekkel. A mérkőzést Nagyszombatban rendezik.

Mint minden tétmeccsről, holnap Nagyszombatból is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner