Előzetes

A Szered-DAC mérkőzés előtt: Újabb gólzápor?

A Szered-DAC mérkőzés előtt: Újabb gólzápor?

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 3.8.2019, Krisztián Nagy
article_banner
'
article_banner
'

Az Európa-ligától idén már elbúcsúztunk, de jövő nyáron is szívesen megmérettetnénk magunkat a nemzetközi kupaporondon. A küzdelem tehát folytatódik, a hazai pontvadászat 3. fordulójában a rendkívül sikeresen szereplő tavalyi újonc vár ránk. A Szered–DAC összecsapás vasárnap 19:00 órakor kezdődik Miaván.

25 nap alatt a 7. mérkőzés

Csütörtök este Athénben véget ért a DAC európai kupavitézkedése. Az Európa-liga 1. selejtezőkörében az egyik kiemelt ellenfél, a lengyel Cracovia búcsúztatása után következett egy másik elleni párharc – a görög élvonal 4. helyezettjével csaptunk össze. A MOL Arénában elért 2:1-es győzelme után a visszavágót is jobban zárta az athéni Atromitosz, 3:2-es sikert aratva.

Együttesünk mostantól már csak a hazai bajnokságra és a kupaküzdelmekre összpontosít azzal az egyértelmű céllal, hogy egy év múlva ismét kiharcolja az európai kupaszereplés jogát. Ehhez már holnap megtehetjük a következő lépést. A 25 nap alatt abszolvált hetedik tétmérkőzésen a tavalyi sikeres újonc, az ŠKF Szered gárdájával találkozunk.

A közkedvelt keksz és pezsgő városának csapata új vezetőedzővel vágott neki a 2019/20-as idénynek. A nyári szünet alatt a Karel Stromšík, Lérant Péter páros elhagyta a gárdát, és a 45 éves észak-macedón Slavče Vojneski kezébe került az irányítás. Munkáját honfitársa, Bobi Stojkoski segíti asszisztensként, míg a kapusedző a szlovák Roland Praj lett. Az edzői stábnak a DAC egykori labdarúgója, Ilami Halimi is a tagja, a játékoskeretben továbbra is megtalálhatók az ex-dunaszerdahelyi Pavol Penksa, źubomír Michalík és Iván Alex.

A nyitófordulóban Nagyszombatban 2:0-s vereséget szenvedett a Szered, egy hete az átmeneti miavai otthonukban pedig a Szenice 2:1-es legyőzésével megszerezték első pontjaikat (gólszerzők: Djiby Ba és Pankarićan).

A két csapat eddigi egymás elleni mérkőzései az élvonalban:
2018.09.01. - DAC-Szered 5:0, gólszerzők: Vida K. 2, Kalmár, Tretiakov, Adekuoroye öngól, 6813 néző
2018.12.08. - Szered-DAC 0:1, gólszerző: Šatka, 1012 néző
2019.04.13. - Szered-DAC 0:5, gólszerzők: Divković 2, Kalmár, Davis, Čmelík, 920 néző
2019.15.11. - DAC-Szered 3:4, gólszerzők: Vida K., Davis (11m), Bilenkyi - Špehar 2, Lačný, Ulrich, 9564 néző

Történelem

A szerediek tavaly történetük során először harcolták ki a jogot, hogy Szlovákia legjobb együttesei között szerepelhessenek, és ha már feljutottak az élvonalba, akkor alaposan ki is élvezték ezt a sikert. Bejutottak ugyanis a felsőházba, és végül az előkelő hatodik helyen fejezték be az idényt, amivel a szezonkezdet előtt még a legoptimistább szurkolóik sem számoltak. Hasonlóan az idei szezonhoz, a tavalyiban sem fogadhatta odahaza az ellenfeleit a Szered, ráadásul három hely is szolgált átmeneti otthonukként: Miava, Nyitra és egy találkozón a pozsonyi Disznólegelő is.

A két csapat tavalyi négy egymás elleni összecsapása 18 gólt is hozott, ami rendkívüli, 4,5-ös meccsenkénti átlagot jelent. Az első három találkozón mindannyiszor begyűjtöttük a három pontot, méghozzá kapott gól nélkül (11:0-s gólaránnyal), ám a negyediken odahaza, a MOL Arénában megleptek minket a szerediek, 4:3-as sikerükkel belerontva a második helyünk bebiztosítását követő ünneplést. Vajon holnap újabb gólzápornak leszünk szemtanúi?

A szurkolói utazásról és a belépőjegyek értékesítéséről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
1. DAC 2 2-0-0 7:2, 6 pont
8. Sereď 2 1-0-1 2:3, 3 pont
Hazai pálya:
1. DAC 1 1-0-0 5:1, 3 pont
6. Sereď 1 1-0-0 2:1, 3 pont
Idegenben:
3. DAC 1 1-0-0 2:1, 3 pont
10. Sereď 1 0-0-1 0:2, 0 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 24. idény, 753 mérkőzés: 257-186-310, gólarány 890:1075
Sereď: 2. idény, 34 mérkőzés: 12-5-17, gólarány 41:57

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 4 3-0-1, gólarány 14:4
Az ellenfél otthonában: 2 2-0-0, 6:0

A Fortuna Liga 3. fordulójának műsora:
Szombat, 2019. augusztus 3., 18:00 ó: Senica-Slovan, 19:00 ó: Žilina-Trenčín, Ružomberok-Pohronie, Zlaté Moravce-Michalovce
Vasárnap, 2019. augusztus 4., 18:00 ó: Trnava-Nitra, 19:00 ó: Sereď-DAC

A Szered-DAC bajnoki mérkőzés holnap 19:00-kor kezdődik, játékvezetők Prešinský - T. Somoláni, Pozor.

Mint minden tétmeccsről, holnap Miaváról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner