Hír

A rájátszás időpontjai: mikor lép pályára a DAC?

A rájátszás időpontjai: mikor lép pályára a DAC?

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 25.5.2020, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

Az élvonalbeli bajnokság újraindításának terve még a Közegészségügyi Hivatal jóváhagyására vár. Íme, a rájátszás előzetes időpontjai!

Szimbolikus módon ugyanazon a héten döntöttek a klubok az első liga koronavírus-járvány miatti kényszerszünet utáni folytatásáról, amely során eredetileg a tavaszi szezonnak be kellett volna fejeződnie. Ahogyan az ismert, a Ligás Klubok Uniójának Elnöksége múlt pénteken megszavazta a rájátszás rövidített, ötfordulós lebonyolítását, amely 2020. június 13-án, szombaton indulhatna.

„Az újraindítást hivatalosan még az állami szintű szerveknek is engedélyezniük kell. A Közegészségügyi Hivatal egyelőre még nem közölte a végső álláspontját a mérkőzések megrendeléséről szóló útmutatónkkal kapcsolatban, amelynek az Orvosi protokoll is a részét képezi” – árulta el a LKU elnöke, Ivan Kozák.

Ha a liga zöld utat kap az állami szervektől, a rájátszás küzdelmei öt hétvége alatt zajlanának le. A pontos ütemterv a LKU és a televíziótársaságok egyeztetése után lesz ismert. Addigis tekintsék át a DAC találkozóinak az előzetes szétírását. A hivatalos kezdési időpont 17:00 óra.

1. forduló, 2020. június 13.: DAC-Nagymihály
2. forduló, 2020. június 20.: Nagyszombat-DAC
3. forduló, 2020. június 27.: DAC-Slovan
4. forduló, 2020. július 4.: DAC-Zsolna
5. forduló, 2020. július 11.: Rózsahegy-DAC

Az Európa-ligába való bejutásért zajló esetleges play-off (a végső táblázat 4-7. helyezett csapatai vesznek benne részt, ha a Slovnaft Cup győztese az első háromban végez) július 14-én és 17-én kerülne megrendezésre.

A bajnokságon kívül a DAC még a Slovnaft Cup-ban is érdekelt. A hazai kupasorozat összecsapásai a következő időpontokban kerülhetnének megrendezésre:

Elődöntő, 1. mérkőzések: 2020. június 17.
Elődöntő, visszavágók: 2020. június 23.
Döntő: 2020. július 8.

Az elődöntős párosítások kisorsolására holnap, 2020. május 26-án 13:00 órakor a szlovák futball Dicsőségcsarnokában kerül sor.

article_bannerarticle_banner