Hír

Az első nyári erősítés: Martin Vantruba

Az első nyári erősítés: Martin Vantruba

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 3.7.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A huszonhárom éves kapus a prágai Slaviától igazol hozzánk.

Megvan klubunk első erősítése a nyári felkészülési időszakban. A sárga-kékek a 196 centiméter magas hálóőrt, Martin Vantrubát igazolták le, aki a Slavia Prágából érkezik Dunaszerdahelyre. Az egykori szlovák utánpótlás-válogatott, huszonhárom esztendős (szül. 1998. február 7-én) kapus két évre kötelezte el magát klubunkhoz.

Martin Vantruba a nagyszombati Lokomotíva neveltje, ahonnan tizenhat éves korában a Spartakhoz igazolt, majd fokozatosan a felnőttcsapat elsőszámú hálóőrévé küzdötte fel magát. A 2017/18-as szezonban komoly szerepe volt a nagyszombatiak bajnoki címében, hiszen 25 mérkőzés közül 11-en gólt sem kapott. Ezt követően a prágai Slaviába igazolt, ahonnan fokozatosan Zólyombrézón, Garamszentkereszten, Příbramban, legutóbb pedig a dán Nordsjaelland együttesénél szerepelt kölcsönben. A szlovák Fortuna Ligában eddig 49 mérkőzésen védett.

„Elsősorban nagyon boldog vagyok, hogy létrejött az átigazolás. A kapusedző Martin Raškával már hosszabb ideje kapcsolatban voltunk, de ez idáig nem sikerült nyélbe ütnünk a transzfert, a klubok közötti tárgyalások is eléggé komplikáltak voltak. Szlovákiában a legjobb feltételekkel rendelkező klubhoz érkezem, nagyon kellemesen meglepett az Akadémia, a stadion és maga környezet színvonala. Pályafutásom elmúlt időszaka nem tartozott a legsikeresebbek közé, így személyes célom, hogy visszakerüljek a nagy foci világába. Tisztában vagyok vele, hogy Dunaszerdahelyen naponta minőségi munkát végezhetek. Szeretnék folyamatosan javulni” – jelentette ki csapatunk legújabb tagja.

Martin Vantruba a szlovák utánpótlás-válogatottakban is szerepelt, folyamatosan tagja volt a 16-tól egészen a 21 éven alatti nemzeti csapatoknak.

„Mivel Száraz Bejni úgy döntött, hogy Nagymihályra távozik kölcsönbe, kellett keresnünk egy helyettest, hogy négy kapusunk legyen, mivel a bajnokságon kívül a kupával, a Somorjával és az ificsapattal is számolnunk kell, hiszen a fiatal Horváth Attila is velünk edz. Olyan kapust kerestünk, aki kiegészítené a csoportunkat. Főleg szlovákiai hálóőrök voltak játékban és végül Martin Vantruba mellett döntöttünk, aki nagyon jó teljesítményt nyújtott a Nagyszombat bajnoki címmel végződő szezonjában. Azt követően a prágai Slaviába igazolt, az utóbbi időben pedig Dániában védett. Figyelemmel kísértük a pályafutását, főleg annak utolsó évét. Kapcsolatban voltunk a dániai klubjával, akárcsak az ottani kapusedzőjével, erőnléti edzőjével, sőt a vezetőedzőjével is. Rengeteg információt gyűjtöttünk róla. Martin az ottani B-csapatban játszott, tehát megvolt a meccsterhelése. Csapata, a Nordsjælland a DAC-hoz hasonló stílusban próbál futballozni, bevonva a kapust a támadásépítésbe. Ezzel együtt Martin minden feltételnek és paraméternek megfelelt, amelyeket a kapusválasztáskor támasztottunk. Bízom benne, hogy jól választottunk. Egy, még mindig nagyon fiatal, mindössze 23 éves kapusról van szó, aki nagyon ambiciózus. A tudása mellett nagyon tetszik a személyisége is, szeretett volna a DAC-hoz igazolni. A kezdetektől láttam rajta, hogy kihívásként tekint erre a lehetőségre. Bár minőségi kapusokkal rendelkezünk, nem félt Dunaszerdahelyre igazolni és megküzdeni a helyéért. Ez is nagy szerepet játszott abban, hogy végül Vantruba leigazolása mellett döntöttünk” – mondta új védencéről Martin Raška, a DAC kapusedzője.

Martin Vantruba a 72-es számú mezt kapta klubunkban. Isten hozott, Martin és sok sikert!

article_bannerarticle_banner