Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Trencsén 2:1 (1:0)

Beszámoló: DAC 1904 - Trencsén 2:1 (1:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| pé 27.5.2022, Kiss Balázs
article_banner
article_banner

Európa, Európa, Európa! – zengte a MOL Aréna több mint ötezer fős közönsége, miután egy hihetetlenül izgalmas, kiélezett mérkőzésen 2:1-re legyőztük a Trencsént, és kivívtuk ezzel az Európa Konferencia Ligában való indulás jogát. Szép volt, fiúk! Jöhet egy kis pihenés, de ne felejtsük: július elején már dolgunk lesz – Európában!

Kedden a csapat megtette az első lépést az Európa Konferencia Ligáért a Liptószentmiklós legyőzésével, a péntek esti villanyfényes találkozón pedig a Trencsént kellett felülmúlni a kijutásért. Nagy várakozás előzte meg a találkozót, hiszen minden DAC-drukker tisztában volt a mérkőzés tétjével: ha győzünk, sorozatban ötödször is ott leszünk Európában. Joao Janeiro mindössze egy helyen változtatott a három nappal korábban felállított kezdőn: Szánthó helyett Andzouana futhatott ki a pályára.

Óriási DAC-helyzettel indult a play-off finálé. Verlinden előbb kicsiben végezte el a szögletet, majd kapu elé ívelt, ott pedig Brunetti fejese után Iliev kapus bemutatta első bravúrját. A gyors, ám kimaradt ziccer megadta a mérkőzés alaphangját, a B-közép mindent beleadva hajtotta a csapatot, amely elkapta a fonalat. A 8. percben Balogh kapott labdát a vendégek belső védőjétől, rákészült a lövésre, de végül nem találta el a kaput. Nagy lehetőség volt a vezetés megszerzésére. A 13. percben Brunetti veszélyes beadása után Balogh ugrott a legmagasabbra. A fejes is összejött a héten szerződést hosszabbító csatárunknak, de ez is csak a kapu mögötti reklámtáblán csattant.

Egyik csapat játékosai sem féltek belemenni a párharcokba. Pörgős, izgalmas, harcias meccset látott a MOL Arénába kilátogató 5257 néző. A publikum a 22. percben ismét felmorajlott. Krstović harcolta ki a labdát Dimunnak, aki kettőt tolt rajta, majd bumm, kapufát rúgott. Az újabb kihagyott helyzetre a trencséni csapatkapitány, a második vonalban érkező Kadák adhatott volna csattanós választ, de szerencsénkre rosszul célzott.

Nem úgy a mi csékánk! A 26. percben ezúttal is veszélyes labda érkezett a sarokról, Balogh lekészítette lövésre Kružliaknak, aki a gyengébbik lábával védhetetlenül a léc alá bombázott – 1:0. Nem rendültek meg viszont a vendégek, főleg Azango, aki egy perc alatt kétszer is naggyá tette Veszelinovot. Előbb a bal, majd a jobb sarkot vette célba a vendégek légiósa, de Veszelinov mindkétszer magabiztosan állta útját a hálóba tartó labdának. A folytatásban Kružliak játékvezető vívta ki a közönség, és Joao Janeiro nemtetszését, edzőnket szóbeli figyelmeztetésben is részesítette, amiért igencsak vehemensen reklamált egy-egy vitatható bírói ítélet után.

A félidő hajrájában végül nem a játékvezetőé lett a főszerep. Igazából egy újabb gólörömnek kellett volna következnie, de ez sajnos elmaradt. Pedig óriási esélyünk volt a duplázásra. Krstović Bainovićtól csente el a labdát, majd tört kapura. A közönség hangja emelkedett, száz százalékos gólhelyzet volt kibontakozóban, ám a védő utolérte a csatárunkat. A lövés még így is összejött, de Iliev remek reflexmozdulattal beleért, majd Balogh próbálkozását blokkolták a védők. Kimaradt a ziccer, így a lehető legsoványabb előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első zárult: sárga-kék helyzettel. Többen is próbálkozhattak volna lövéssel, végül Nebyla tudta lezárni az akciót, de centikkel célt tévesztett. Felerősödött a szél a MOL Arénában, ez pedig új löketet adott a Csák Máté vára alól érkezett csapatnak. Magukhoz ragadták az irányítást, és egyre veszélyesebb támadásokat vezettek. Előbb Azango lövésénél mentettünk szögletre, majd Veszelinovnak kellett védenie Kupusovič éles szögből leadott löketét a rövid saroknál.

Portugál trénerünk is érezte, hogy bele kell nyúlni a meccsbe, ezért levette Andzouanát, és Davist küldte fel, akinek pályára lépését nagy ováció fogadta. Sikerült is megtörni Kadákék lendületét, de a mérkőzésnek ebben a fázisában nagyobb figyelmet fordítottunk a védekezésre, mint a támadásra. A 71. percben ismét a fiatal magyar kapus parancsolt megálljt a trencséni gólnak: Ikoba egy mélyről érkező labdát fejjel irányított a kapunk felé, de Veszelinov hatalmasat nyújtózva mentett. Egy perccel később viszont már ő is verve volt. Szöglet előzött meg egy beívelést, amely után Azangonak egy átlövéssel sikerült kiegyenlítenie – 1:1.

Benne volt ez a gól a fehér mezesek játékában, de utána mintha alábbhagyott volna a nyomás, sőt, Verlinden éles szögből leadott lövésénél Iliev is csak kibokszolni tudta a gólba tartó labdát. „Mindenki szurkoljon!" – buzdította ekkor nagyobb erőbedobásra az egész stadiont a B-közép, a rendes játékidőből pedig már csak tíz perc volt hátra. Hét perccel a vége előtt Krstović rástartolt egy hosszú labdára, és ugyanezt tette a vendégkapus Iliev is, majd elkaszálta a csatárunkat. Nem volt szép jelenet, sőt talán egyből pirosat ért volna a megmozdulás, de Kružliak játékvezető csak a sárgát mutatta fel, óriási a füttykoncert közepette. A videóbíró sem látta másképp az esetet, a szabadrúgás elvégzéséhez pedig már Davis készülődött. A közönségkedvenc mesterien tekert kapu elé, ahol Krstović lábáról a felső léc érintésével a kapuban landolt a labda – 2:1.

Mondani sem kell, felrobbant a MOL Aréna, még az is felugrott a székéről, aki addig az erős szél miatt magát összehúzva nézte a meccset. Mindenki tudta, ha a csapat kibírja a hátralévő 5 percet és a ráadást, ott lesz az Európa Konferencia Ligában. Már percek óta állva tapsolt a közönség, amikor a játékvezető úgy döntött, lefújja a találkozót. Végül Kružliak háromszor is megfújta a sípját, a MOL Arénában pedig önfeledt ünneplés kezdődött.

A figyelempéntek este csak erre az egy mérkőzésre összpontosult a honi futballdrukkerek körében, mivel a bajnokság lezárását követően már csak egyetlen eldöntetlen kérdés maradt: a Slovan, a Rózsahegy és a Nagyszombat után ki lesz a negyedik csapat, amely a Fortuna Ligából kijut az európai fociporondra. 90 percnyi játék után pedig jött is a válasz: a Dé-Á-Cé! Most jön a nyári szünet, de nagyjából három hét múlva már azt is tudni fogjuk, ki lesz az ellenfelünk az EKL-ben.

Edzői értékelés:

Joao Janeiro (DAC): „Egy nagyon jó mérkőzésen két nagyon jó csapat feszült egymásnak. Nyílt volt a meccs, és ha mindketten játszani akarják a futballt, akkor helyzetek is vannak. Gratulálok a klubnak, a játékosoknak és a szurkolóknak is. Köszönöm az ismerőseimnek, akik ma néztek engem és a családomnak. A Trencsén nagyon jó játékkal rukkolt elő. Az első félidőben volt több helyzetünk, de a másodikat is egy nagy ziccerrel kezdtük, aztán viszont a vendégek domináltak. A cserék után sikerült visszajönnünk a meccsbe. Nagyon boldog vagyok, hogy kétszer is rögzített helyzetet követően találtunk be, a szezon során ez nem volt gyakori. Az összpontosítás és a minőség volt ma a döntő. Novemberben, amikor ide jöttem, a hatodik, hetedik helyen állt a csapat. Ha ilyen helyzetben érkezik egy edző, majd a végén sikerül kiharcolnia az európai kupaszereplést, akkor nem lehet elégedetlen. Az első három meccsünket megnyertük, majd döntetleneztünk a Slovannal és a Rózsaheggyel. Jött a tél, elment Schäfer és Jedličkával sem számolhattunk. Mindenesetre nagyon büszke vagyok a fiúkra. A klub zsinórban ötödik alkalommal lesz ott a nemzetközi kupaporondon, ezt pedig megérdemli. Mindenki örülhet, és mindenkinek támogatnia kell a klubot. Egy kevésbé sikeres idénykezdet után elértük a célunkat, noha sokan nem szép dolgokat is mondtak szezon közben, de nekem az volt a feladatom, hogy kivezessem a csapatot Európába. Az év minden napján keményen dolgoztam, csak akkor pihentem, amikor decemberben tíz napig az ágyat nyomtam a covid miatt. Sikerült visszavezetünk a csapatot oda, ahová tartozik. Ez az este a klubé, és nem feltétlen arról kell, szóljon, hogy mi lesz velem. Beszélgetni szeretnék a családtagjaimmal, barátaimmal. Három napig él még a szerződésem, de most szeretném kiélvezni ezt az eredményt, és megünnepelni.” 


DAC 1904 - AS TRENCSÉN 2:1 (1:0)

Európa Konferencia Ligába jutásért vívott play-off, döntő, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.05.27., 20:00
Játékvezetők: Kružliak - Hancko, Pozor
Nézőszám: 5257
Gólszerzők: 26. Kružliak, 85. Krstović, ill. 72. Azango
Sárga lap: 40. Krstović, 45. Verlinden, 52. Nebyla, 70. Balogh, 84. Dimun, ill. 36. Hollý, 83. Iliev, 84. Stojsavljević, 91. Bainović
DAC 1904: Veszelinov - Blackman, Kružliak (K), Brunetti, Ciganiks - Dimun, Nebyla - Andzouana (58. Davis), Balogh (73. Moumou), Verlinden - Krstović (89. Sharani)
Trencsén: Iliev - Yem, Stojsavljević, Pirinen, Kozlovský (92. Jendrišek) - Bainović - Azango, Kadák (K), Hollý (66. Lavrinčík), Kmeť (46. Soares) - Kupusović (66. Ikoba)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 36% : 64%
Lövések: kapura: 5:5, mellé: 8:10
Szabadrúgás: 16:12
Szöglet: 6:5
Les: 1:0

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

article_bannerarticle_banner