Mérkőzés

Beszámoló: DAC-Slovan 2:2 (0:1)

Beszámoló: DAC-Slovan 2:2 (0:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| va 11.4.2021, Kiss Balázs
article_banner
article_banner

Két tizenegyes, négy gól és egy gólkirály-jelölt! Mindez azt eredményezte, hogy az egyik pontot sikerült itthon tartanunk a címvédővel vívott rangadón. Ramirez előbb egy VAR segítségével megítélt büntetőt értékesített, majd a végén szép akciógólt fejelt, és átvette a vezetést a liga mesterlövészei között.

Négy hét után tértünk vissza ismét a MOL Arénába, és nem is akármilyen meccsel: a Slovan elleni rangadóval. A pozsonyiak ugyan jelentős előnyre tettek szert a bajnokságban, de egy DAC-Slovan, az akkor is DAC-Slovan, legyen akármekkora a különbség a két gárda között. Jelezte ezt a felfokozott médiaérdeklődés is, a szokottnál ugyanis több újságíró regisztrálta magát a találkozóra. A fővárosiak is megkülönböztetett fogadtatásban részesültek. Szurkolóink egy kisebb csoportja várta a Slovan csapatbuszát, hogy jelezze, ki is van otthon Dunaszerdahelyen. Bent azonban már nem lengtek a zászlók, a Nélküledet is csupán az üres lelátók visszhangozták.

A mérkőzés előtt Kalmár Zsolt kapta meg a liga 2020-as legjobb játékosának járó díjat, s biztos, hogy még jobb lett volna a kedve, ha mezbe öltözve vehette volna át a trófeát. Zsolti sérült térdét azonban hétfőn megműtik Budapesten, így egy ideig nem látjuk őt a MOL Aréna gyepén.

A mérkőzés a Slovan forgatókönyve szerint indult. Az 5. percben Jedlička egy ütemkéséssel startolt rá a labdára, elkaszálta Pauscheket, Očenáš pedig tizenegyest ítélet, ráadásul sárga lappal büntette kapusunkat. A büntetőt Holman vágta a hálóba – 0:1.

A 11. percben nem voltunk messze az egyenlítéstől: Blackman jobb kapufa mellé tartó fejesét azonban Ružinský kapus nagyot nyújtózva kiütötte. A vendégoldalon Nono remekül kivitelezett pontrúgásai állandó veszélyt rejtettek magukban. A 18. percben Bajrićot hozta gólhelyzetbe az égszínkékek spanyolja, majd ő maga csavart kapura egy szabadrúgást a szögletzászló mellől, de Jedlička hárította a léc alá tartó labdát. Később Henty lövését, majd fejesét is fogta a kapusunk, és Čavrić hálóba tartó labdájának is útját állta.

A Slovan élvezte a futballt, az égszínkékek egy pillanatra sem hagyták nyugodni a védelmünket és Jedličkát, a mi játékunkban viszont több volt a görcsösség. A 37. percben kis híján mégis kiegyenlítettünk. Egy hosszan előre vágott labda került Andzouana elé, aki kapásból tüzelt, de célt tévesztett. Öt perccel a félidő vége előtt Christie-Daviest billentette ki az egyensúlyából a Slovan egyik védője, de nem annyira, hogy walesi középpályásunk elessen, és az esetért akár büntetőt ítéljen számunkra a játékvezető. A játékrész legvégén pedig egy pörgős támadást indított Blackman, de sajnos Ramiez lesen állt, mikor megkapta a szélsőnktől a labdát.

A szünetben Bernd Storck egyet cserélt: Christie-Daviest hagyta a kispadon, helyére pedig Taiwót küldte játékba. Ez pedig igencsak jó húzásnak bizonyult a német mestertől, mert Taiwo ötpercnyi játék után összehozott egy büntetőt. Igaz, majdnem ennyi idő telt el azzal is, hogy Očenáš befújja. A játékvezető nem látta szabálytalannak Taiwo buktatását, de a videóbíró igazolta, amit rajta kívül mindenki látott – következett a tizenegyes. Ramirez állította le a mészpontra a labdát, majd nagy erővel bevágta a hálóba – 1:1.

Az egyenlítő találat után kiegyenlítetté, de töredezetté vált a játék. Szabálytalanságok, hosszú ideig elnyúló bedobások és kirúgások, reklamálások és persze a mindkét oldali cserék tették szaggatottá a futballt. Nem csoda, hogy komoly támadás egyik oldalon sem tudott kibontakozni. Ennek ellenére mégis jött a gól, méghozzá az ellenfél részéről. A 77. percben nagyon üresen hagytuk az ötösön Bajrićot, aki egy szögletből érkező labdát juttatott könnyűszerrel a hálónkba – 1:2. Jedličkának később Medveděv kemény bombájánál kellett jeleskednie, hogy ne táncoljon harmadszor is a háta mögött a labda.

Már javában a mérkőzés hajrájában jártunk, amikor csapatunk legrutinosabbja, Davis a tőle elvárt és megszokott precizitással Ramirez fejére csavarta a labdát, aki pedig másodjára is kiegyenlített, és beállította a 2:2-es végeredményt. A venezuelai csatár a 13. és a 14. bajnoki gólját is megszerezte ma, ezzel a góllövőlista élére lőtte magát.

Az első félidőben a Slovan igazolta, miért vezeti 13 pontos különbséggel a tabellát. A gyors vezetés után magabiztosan adogattak, elsősorban Nono pontrúgásai után veszélyes helyzeteket is kialakítottak. Blackman és Andzouana előtt adódott lehetőség az egyenlítésre, de egyik eset sem zárult góllal. A második félidő azonban már kiegyenlítettebb játékot hozott. Megismerkedtünk a videóbíróval is, a végén pedig döntetlenre hoztuk a meccset. A folytatásban ismét sűrű lesz a program, szerdán ugyanis a Slovnaft Cup negyeddöntőjében kell legyőznünk a Besztercebányát, ha be akarunk kerülni a legjobb négy közé. A jövő héten pedig a Trencsént fogadjuk a MOL Arénában.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „Ha már ötpercnyi játék után gólt kap egy csapat, akkor nem egyszerű felállni. Bennünket is sokkolt a gyors gól. Húsz percig kerestük önmagunkat. Nehéz volt játszani a jól pressingelő Slovannal szemben. Andzouna és Blackman álltak a legközelebb a gólszerzéshez az első félidőben. Előbbi bal lábbal, utóbbi fejjel lehetett volna eredményes. A szünetben változtatnunk kellett, újabb támadót küldtünk csatába. Egyre jobban játszottunk, jött is a tizenegyes. A második kapott gólunk előtt hangosan figyelmeztettem a fiúkat a szoros emberfogásra, mégis üresen hagytuk ez ellenfél egyik játékosát, és gólt is kaptunk. Meg kell dicsérnem ugyanakkor a csapatot, mert nem adták fel, küzdöttek a végéig. A második játékrészben jobb volt a játékunk, a harciasságunknak köszönhetjük az egyenlítést. A videóbírónak nagyon örülök, bár azt gondolom, hogy egy kicsit későn kezdtük el használni. Több tapasztalatra van azonban szükség ahhoz, hogy gördülékenyen működjön a VAR, mert túl sok időt elvesz az egyes szituációk elemzése. Az első félidőben is többet kellett volna ráhúznia a bírónak, a másodikban pedig minimum öt percet kellett volna hosszabbítania a három helyett. Ebben az országban valami nincs rendben.”

Darko Milanić (Slovan): „Jó mérkőzést láttunk. Az első játékrész nagyon jóra sikeredett a részünkről. Megvolt a tempó, jól működött a letámadás, hibákra kényszerítettük az ellenfelet. Adtunk is egy gyors gólt, ami nagyon fontos az olyan minőséget képviselő csapatok ellen, mint a DAC. Szerettük volna megszerezni a második gólt is. A második félidőt rosszul kezdtük, hagytuk játszani a hazaiakat, és gólt is kaptunk. Első alkalommal fordult elő, hogy a mérkőzés hajrájában kapunk gólt. A hozzáállással és a csapatszellemmel elégedett vagyok, de az egy ponttal nem. Ennél többet szerettünk volna hazavinni, és ehhez közel is voltunk. Nem használtuk ki az összes cserelehetőségünket, mivel nehéz hét vár ránk. A kupában helyt kell állnunk, majd jön az újabb bajnoki. A VAR-ról pedig az a véleményen, hogy nem jó, ha túl sokszor megakad miatta a játék.”


FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - ŠK SLOVAN POZSONY 2:2 (0:1) 

Fortuna Liga, rájátszás, 4. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2021.04.11., 16:00
Játékvezetők: Očenáš - Bednár, Poláček
Nézőszám: nézők nélkül
Góllövők: 53. Ramirez (11m), 88. Ramirez, ill. 7. Holman (11m), 77. Bajrić
Sárga lap: 6. Jedlička, 60. Nebyla, ill. 68. Holman
DAC: Jedlička - Sommer, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis - Blackman, Christie-Davies (46. Taiwo), Nebyla (83. Nicolaescu), Andzouana (68. Divković) - Balić (78. Schäfer), Ramirez 
Slovan: Ružinský - Medveděv, Bajrić, Bozhikov (K), Pauschek - Čavrić (72. Daniel), De Kamps, Nono, Moha - Holman (72. Strelec), Henty (84. Abena)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 51% : 49%
Lövések: kapura: 3:8, mellé: 3:3
Szabadrúgás: 11:23
Szöglet: 1:9
Les: 1:0

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

article_bannerarticle_banner