Mérkőzés

Beszámoló: DAC-Trencsén 2:0 (2:0)

Beszámoló: DAC-Trencsén 2:0 (2:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 17.4.2021, Kiss Balázs
article_banner
'
article_banner
'

Ramirez tizenötödször, Divković tizedszer – ezzel a két góllal sikerült ma itthon tartani a három pontot. Az utóbbi két tétmeccsünkkel ellentétben most mi szereztünk gyors gólt, melyet egy másik találattal is megtoldottunk, a vendégeknek pedig a szépítésre sem futotta. Zsinórban az ötödik vereségét szenvedte el nálunk a Trencsén.

A második hely megtartása a bajnokságban – ez maradt az elsődleges cél, miután szerdán kiestünk a kupából. Az ezüstérem bebiztosításához pedig kellenek a bajnoki pontok. A MOL Arénába ezúttal az a Trencsén látogatott, amely ugyancsak befejezte már a kupaszereplést, s amely a felsőház utolsó, hatodik helyén tanyázva érkezett Dunaszerdahelyre. A belga vezetőedző, Stijn Vreven védencei negatív sorozatot húznak, a rájátszásban még nem szereztek pontot. A mi szándékunk pedig egyértelműen az volt, hogy portfóliójukat további vereséggel gazdagítsuk.

Ramirez is tudta jól, hogy a szerdai kiesés miatt kárpótolni kell a szurkolókat, és hogy gyors választ adjon, rúgott is egy gyors gólt. De milyen gólt! Nebyla kapott labdát középen, de neki még nem volt meg a kellő önbizalma, hogy kapura tűzze, ezért lepasszolta Ramireznek, aki a 8. percben egy szépségdíjas találattal köszönt be Kukučkának – 1:0. Venezuelai támadónk bomba formában játszik. Ez volt a 15. gólja a bajnokságban, és sorozatban az 5. meccsen vette be az ellenfél hálóját.

Azt hittük, a gyors találat majd nagyobb ellenállásra készteti az ellenfelet, de nem ez történt. Férfias mezőnyjátékot hoztak a következő percek, nagyon sok elrontott passzal, és a kispadról hangosan dirigáló trencséni edző performanszával. Helyzetet viszont egyik oldalon sem láttunk.

De sebaj, jött az újabb gólunk, melyet ezúttal a Balić-Divković horvát duó hozott össze. Előbbi tökéletesen ívelt egy pontrúgást a kapu elé, melyet utóbbi fejelt Kukučka háta mögé. Rossz szóviccel élve, csak kukucskált a trencséni, amikor Divković a kapujába fejelt – 2:0. Divković ezzel a találattal tizedessé lépett elő: a bajnokságban ugyanis ez volt a horvát 10. találata. Ez pedig azt jelenti, hogy vele együtt három játékosunknak is sikerült egy szezonon belül minimum 10 gólt szerezni. Az első a már említett Ramirez, a másik ilyen futballistánk pedig a térdműtétje után lábadozó Kalmár.

Még nem telt el fél óra a mérkőzésből, amikor a kijelző már 2:0-át mutatott, a Trencsénnek pedig még csak helyzete sem volt. Hiába peregtek a percek, nem jöttek a lehetőségek – itt sem, ott sem. Talán egyet leszámítva: Kadáknak sikerült egy támadást befejeznie, de fejese méterekkel ment el a kapunk mellett.

A félidő végére mégis maradt még egy izgalmas pillanat: Divkovićot nem tudták megállítani a védők, de annyira azért sikerült összezárniuk előtte, hogy lövés helyett a passzt választotta. Andzouanához került a labda, neki azonban jobban kellett volna céloznia ahhoz, hogy háromgólos előnnyel vonulhassunk az öltözőbe.

Stijn Vreven egyet cserélt a szünetben: Tučný érkezett, Ghali helyére. Bernd Storck nem nyúlt bele a kezdőbe. A játékrész elején Davis veszélyeztethetett volna szabadrúgásból. Ilyen távolságról, és ebből a szögből korábban már többször is bevette az ellenfél kapuját, de most csak a sorfalat találta telibe. Öt perccel ezután Beskorovainyi rendhagyó módon egészen a tizenhatos vonaláig szlalomozott, majd kitette balra, de az Andzouanától érkező beadásba már beleértek a védők.

A vendégek első kaput eltaláló lövésére egészen az 57. percig kellett várni, Da Silva azonban nem adott különösebben nagy munkát Jedličkának. A másik oldalon Davis is próbára tette Kukučkát, ebből a helyzetből is a kapus jött ki győztesen. A játék a mezőnyben zajlott tovább, sok pontatlansággal, ugyancsak kevés gólveszéllyel. Ismét nagyon hiányzott a lelátókról érkező szurkolói buzdítás. A meccs már-már kezdett unalomba fulladni, amikor a 67. percben Beskorovainyi veszélyeztetett, de a fejéről rossz irányba pattant alabda. Öt perccel később Divković próbálkozásánál pedig csak sarokrúgásig jutottunk.

Már a hajrában jártunk, amikor ziccert rontottak a vendégek. Egy szabadrúgás után került Corryn elé a labda, de a fehér mezes játékos százszázalékos helyzetben Jedličkába rúgta azt.

Az 50. bedobáson is túl voltunk már, amikor a legvégén Divković álompasszal szöktette a csereként pályára lépő Taiwót. Csatárunk útjában már csak Kukučka állt, aki egy bravúros spárgázó mozdulattal védte Taiwo lapos gurítását. Meccslabda volt, de kimaradt. Két perccel később mégis javíthatott volna Taiwo, ezúttal viszont a jobb kapufa mellé célzott. A mérkőzés utolsó pillanatában hármas cserét hajtott végre Bernd Storck, de amint a frissítések pályára léptek, a palásti származású Kišš Bálint lefújta a találkozót.

Két gól és más semmi – nagyon szigorúan így foglalhatnánk össze a találkozón látottakat. A kapura lövési statisztika már önmagában árulkodó: mi négyszer, a trencséniek kétszer találták el a kaput a 90. perc alatt. Igaz, a helyzetihasználásunk már ennél parádésabb mutatóval bír, hiszen rúgtunk két gólt. Ramirez a 15., Divković pedig a 10. találatát szerezte a bajnokságban. Győzelmünkkel megerősítettük a második helyünket a bajnoki tabellán. Újabb pontok begyűjtésére pedig egy hét múlva, Aranyosmaróton lesz ismét lehetőségünk.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „A tulajdonosnak ma van a születésnapja, és nemcsak három ponttal, hanem jó meccsel is szerettünk volna kedveskedni neki. Jól kezdtük a játékot, a Trencsén jól felépített taktikával állt ki ellenünk. A februári meccshez képest az jelentette a különbséget, hogy jobban kezdtünk, rúgtunk két gólt, amit jól kellett csinálnunk ahhoz, hogy ez összejöjjön, azt jól csináltuk. A második félidő sem volt könnyű, meg kellett nyerünk a párharcokat, hogy helyzetbe kerüljünk. Megvolt a lehetőségünk a további gólokra. Nehéz hét van a csapat mögött. A kupából való kiesés után fontos volt, hogy visszatérjünk a győzelmi útra. A fő célunk, hogy megőrizzük a második helyünket. A rájátszás felénél vagyunk, öt meccsünk van még hátra. Meg kell tartanunk a koncentrációnkat, legalább úgy, ahogy a mai meccsen is tettük.”

Stijn Vreven (Trencsén): „Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Az első félidő után csalódott voltam. Nem tudtam megmagyarázni, hogy kerülhettünk kétgólos hátrányba. A meccs előtt megbeszéltük, hogy miben lehetnek veszélyesek a hazaiak. Az első gólnál hagytuk, hogy a játékos az erősebb lábára tegye a labdát, a másodikat rögzített helyzetből kaptuk. A második félidőben már teljesen más volt a játék a részünkről. Fiatal csapatunk van, nem vagyunk könnyű helyzetben. Az utolsó helyről mégis bekerültünk a legjobb hat közé. Ennek a csapatnak van jövője.”


FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - AS TRENCSÉN 2:0 (2:0)
Fortuna Liga, rájátszás, 5. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2021.04.17., 17:00
Játékvezetők: Kišš - Weiss, Ádám
Nézőszám: nézők nélkül
Góllövők: 8. Ramirez, 21. Divković
Sárga lap: 49. Kadák, 54. Križan
DAC: Jedlička - Sommer, Kružliak (K), Beskorovainyi, Davis - Schäfer, Balić (91. Njie) - Divković (91. Moumou), Nebyla (79. Christie-Davies), Andzouana (72. Taiwo) - Ramirez (91. Nicolaescu)
Trencsén: Kukučka - Yem (84. Ligeon), Da Silva, Križan, Prinen - El Mahdioui (K) - Ghali (46. Tučný), Zubairu, Kadák (64. Lavrinčík), Corryn - Čataković (64. Letenay)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 49% : 51%
Lövések: kapura: 4:2, mellé: 4:3
Szabadrúgás: 17:25
Szöglet: 3:3
Les: 2:1

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

article_bannerarticle_banner