Mérkőzés

Beszámoló: Rózsahegy-DAC 1:2 (0:1)

Beszámoló: Rózsahegy-DAC 1:2 (0:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 18.9.2021, Kiss Balázs
article_banner
'
article_banner
'

Szűk győzelem, fontos három pont – elhoztuk, amiért jöttünk. Egy melós meccsen sikerült otthonában megvernünk a Rózsahegyet. Andzouana és Lamkel Zé góljára Maslo még válaszolni tudott, de az egyenlítés már nem jött össze a liptóiaknak. Idegenbeli győzelmünknek száz DAC-drukker tapsolt a helyszínen.

Az elmúlt héten szívesen olvasgatta az ember a DAC-ról írt cikkeket és kommentárokat, mert szinte kivétel nélkül mindegyik dicsérte a múlt heti, Slovan elleni játékot. Nem véletlenül. A szakemberek és a szurkolók az újonnan érkezőkről is elismerően nyilatkoztak, legtöbben pedig a remeklő Hahn Jánost látták volna szívesen a Rózsahegy elleni kezdőben. Hogy Németh Antal vezetőedző ennek hatására-e vagy sem, nem tudjuk, de a kezdők közt küldte pályára az NB 1 tavalyi gólkirályát. Ez az egyetlen változtatás volt csupán a kezdőben – Ciganiks ezúttal a padra szorult.

Villámrajtot vehetett volna a mérkőzés, ha a hazaiak csapatkapitányának, a nemrég 300. bajnoki találkozóját játszó Ján Maslonak kisebb a szerencséje. De végül hálát adhat a bajnokság címadójának, Fortunának, hogy nem sikerült bevennie a saját kapuját, mert a kapufa megmentette őt. Lamkel Zétől érkezett a magas labda, melyet Andzouana próbált befejelni, ez nem jött össze, de Masloról így is a kapufára pattant a labda – nem rezzent a hazai háló.

Az első öt percben négy szögletet is elvégezhettünk, de Krajčírik kapust egyik sarokrúgás után sem tettük igazán próbára. Takáč viszont egy rövidsarokra tartó lövéssel megkínálta Jedličkát. Mindkét oldalon megvolt a kellő támadókedv, az ötödik szögletünk után pedig érkezett a gól is. Hahn perdítette kapu elé, majd a magas labdát Lamkel Zé kicsit szerencsétlenül még a földre fejelte, de ennél jobban nem is érkezhetett volna Andzouana lábára, aki kapásból a bal kapufa mellé rúgta – 0:1.

Igyekeztünk megnyugtatni a játékot, de persze nem bántuk volna, ha Hahn 21. percben megeresztett lövése pontosabb lett volna. A liptói csapat a bal oldalon vezette a veszélyesebb támadásait. Regáli Blackmant lerázva próbálkozott, de az irányzékkal gondja akadt. A csapatunkat elkísérő száz drukker a 32. percben már a „Játszik a DAC!”-ot skandálta, ez pedig annyira feltüzelte Sharanit, hogy szinte azonnal helyzetbe is került. Fejese azonban centikkel ment mellé. Az ellentámadásból Regáli egyenlíthetett volna, de Jedličkába durrantotta a százszázalékos helyzetet.

A két kimaradt ziccer felpörgette a játékot. Élményszámba ment Hahn és Sharani kis területen bemutatott gyors passzjátéka is, amellyel lövőhelyzetet teremtettek Lamkel Zének. Ő viszont kapu fölé küldte a labdát. Akárcsak három perccel később Takáč a másik oldalon, aki a hazaiak egyik legaktívabbja volt. A félidő legvégén Jedličkának akadt még egy komoly védenivalója, de az öltözőbe végül egygólos előnnyel vonultunk be.

Németh Antal a szünetben egyet cserélt. Sharanit vette le, és Krstovićot küldte pályára. Épp ő harcolt ki egy szabadrúgást az oldalvonal mellett, amelyből Schäfer adhatott volna gólt. Davis labdája elszállt a védők felett, és épp a remek ütemben berobbanó Schäfer elé került, s valóban kevésen múlott, hogy nem szakította ki a hálót.

A folytatásban viszont magukra találtak a hazaiak. Jedličkának kellett dirigálnia hátul, mert többet birtokolták a liptóiak a labdát, és egyre közelebb kerültek a kapunkhoz. Ahogy az várható volt, jött is a veszélyes támadás. Megint Takáč veszélyeztetett, de Jedlička ezúttal is a helyén volt. A 60. percben begyakorolt figurával próbálkoztak: Takáč gurította le a szabadot Mojžišnak, aki zavartalanul tüzelhetett, szerencsére mellé. Vezetőedzőnk elérkezettnek látta az időt a cserére. A 63. percben Hahnt Ciganiks, Andzouanát pedig Njie váltotta.

Majd jött második gólunk. Kochan elpasszolta magát középen, Lamkel Zé a felezővonalon labdát szerzett, zavartalanul végigvitte az üres bal szélen, kapu felé húzott, bemutatott egy lövőcselt, majd közelről belőtte a másodikat – 0:2. Ez már megnyugtató előnynek számított, ám Masloék nem adták fel. Hamar össze is jött nekik a szépítés. Szabadrúgás után egy hazai fejről előbb a felső lécre pattant a labda, onnan vissza a mezőnybe, majd Maslo elé, aki közelről már nem hibázott – 1:2. El kell ismerjük, megérdemelt volt a gól, mert a második félidőben veszélyesebb volt az ellenfél.

A folytatásban is aktívnak bizonyultak a hazaiak, de igazán nagy gólhelyzetbe csak a vége felé járva, a 88. percben kerültek. Kostadinov azonban kihagyhatatlan helyzetben rontott. Utána az akkor már becserélt újoncunk, Szendrei Ákos koronázhatta volna meg a győzelmünket egy újabb találattal. Lefutotta védőjét, majd jobbal kapura küldte, ám a labda más utat választott magának, nem a kapu belsejébe. A ráadás perceiben már egyik kapu sem forgott veszélyben.

A találkozó nagyon jól indult a számunkra, majd veszélyesebbé váltak a hazai támadások, de végül mi örülhettünk a három pontnak. Andzouana remek lövésével kerültünk előnybe, majd Lamkel Zé egy félpályás szóló végén megszerezte első gólját a szlovák bajnokságban. Maslo találata már csak a szépítésre volt elég a rózsahegyiek részéről. A három pont zsebben, ezzel közelebb kerültünk az élbolyhoz, és kiváló ajánlólevelet szereztünk a jövő vasárnapi rangadóhoz, amikor megyei riválisunkat, a nagyszombati Spartakot látjuk vendégül odahaza. Hétközben viszont még egy kupameccs is vár ránk. Szerdán a Radványi Miklós által irányított Komáromot kell kiejtenünk, ha tovább akarunk menetelni a Slovnfat Cup-ban.

Edzői értékelés:

Németh Antal (DAC): „Jól kezdtünk, aztán a védelmi vonalban elkövetett egyszerű hibákkal segítettünk a hazaiaknak. Vezettünk 1:0-ára, majd 2:0-ára is, de újra megismétlődtek a hibák. Vendéglátóink nyomás alá helyeztek minket. Néha szerencsénk is volt, de ez a futballban megesik. Nem mondom, hogy nem érdemeltük meg a győzelmet, hisz két gólt adtunk, az ellenfelünk pedig egyet. A hazaiak nagyon jó munkát végeztek, megvoltak a helyzeteik, hogy kiegyenlítsenek.”

Peter Struhár (Rózsahegy): „A nézők jó minőségű meccset láttak, amelyen jó volt az ellenfél. Láthattuk a vendégek egyéniségeit. A fiúkat meg kell dicsérnem a mai teljesítményükért. Veszélyesek voltunk az ellenfél kapuja előtt, legalább öt százszázalékos helyzetet is kidolgoztunk. Sajnos a befejezéseknél nem vagyunk olyan jók, mint lennünk kellene. 16 lövési kísérletünk volt, 1 gólt rúgtunk. Ma a szerencsésebb csapat győzött, de újra előbbre léptünk. A vezetésem alatt a fiúk a második félidőben az eddigi legjobb teljesítményt nyújtották hazai pályán.”


MFK RÓZSAHEGY - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:2 (0:1)

Fortuna Liga, 8. forduló, Štadión pod Čebraťom, Rózsahegy, 2021.09.18., 18:00
Játékvezetők: Prešinský - Pozor, Ádám
Nézőszám: 785
Góllövők: 67. Maslo, ill. 13. Andzouana, 64. Lamkel Zé
Sárga lap: 78. Blackman
DAC: Jedlička - Blackman, Brunetti, Beskorovainyi, Davis (K) - Schäfer, Dimun - Andzouana (63. Njie), Hahn (63. Ciganiks), Lamkel Zé (81. Szendrei) - Sharani (46. Krstović), (90+1. Muhamedbegović)
Rózsahegy: Krajčírik - Fabiš, Maslo (K), Mojžiš, Madleňák - Luterán (62. Zsigmund), Kochan (86. Brenkus) - Rymarenko, Takáč (62. Kostadinov), Regáli - Gerec 

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 49% : 51%
Lövések: kapura: 5:2, mellé: 9:6
Szabadrúgás: 16:18
Szöglet: 4:6
Les: 4:2

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

article_bannerarticle_banner