Hír

Eddig tízből négy

Eddig tízből négy

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 3.3.2020, Krisztián Nagy, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

A Slovannal a rájátszás 2. és 6. fordulójában találkozunk.

A hétvégi zsolnai 2:2-es döntetlent követően megmaradt a négypontos különbség a csapatok között, ami azt jelenti, hogy már az alapszakasz utolsó fordulója előtt kialakult a dobogó végső sorrendje (1. Slovan, 2. Zsolna, 3. DAC).

Arról, hogy mely további három együttes csatlakozik az említett csapatokhoz a rájátszás felsőházában, csak az izgalmakkal teli utolsó fordulóban születik döntés, amely már az elkövetkező hétvégén megrendezésre kerül.

Az első, második és a harmadik hely említett végső sorrendjének ismerete egyúttal lehetőséget nyújt beilleszteni az első meccspárosokat a rájátszás programjába. Eddig négyet ismerünk a tízből – a Slovannal a 2. és 6. fordulóban csapunk össze – először idegenben, majd otthon. A Zsolna elleni találkozók a 3. (otthon) és a 7. (idegenben) forduló keretén belül kerülnek megrendezésre.

Figyelem! A lenti időpontok csak orientációs jellegűek, a végleges terminusok az egyes játéknapok televíziós közvetítéseinek nyilvánosságra hozatalát követően lesznek ismertek.

A DAC eddig ismert programja a 2020-as tavasz hátralévő részében:
Slovnaft Cup, negyeddöntő: 2020. március 4. (DAC-Poprád)
A FL 22. fordulója: 2020. március 7., 15:30 óra (DAC-Nagyszombat)
A FL rájátszásának 1. fordulója: 2020. március 14.
A FL rájátszásának 2. fordulója: 2020. március 21. (Slovan-DAC)
A FL rájátszásának 3. fordulója: 2020. április 4. (DAC-Zsolna)
A FL rájátszásának 4. fordulója: 2020. április 11.
A FL rájátszásának 5. fordulója: 2020. április 18.
A FL rájátszásának 6. fordulója: 2020. április 25. (DAC-Slovan)
A FL rájátszásának 7. fordulója: 2020. május 2. (Zsolna-DAC)
A FL rájátszásának 8. fordulója: 2020. május 9.
A FL rájátszásának 9. fordulója: 2020. május 16.
A FL rájátszásának 10. fordulója: 2020. május 23.

A kiesés elleni selejtező (a FL 11. és a második liga 2. helyezettje között), illetve az Európa-ligába való bejutásért zajló esetleges play-off (a végső sorrend 4. - 7. helyezett csapatai számára, ha a Slovnaft Cup győztese a dobogón végez):
1. forduló: 2020. május 26.
2. forduló: 2020. május 31.

Megjegyzés:
- a menetrendben nincsenek figyelembe véve a televíziós közvetítések, amelyek eddig nem ismertek és az egyes mérkőzések más napon való megrendezését is jelenthetik

A Slovnaft Cup hivatalos menetrendje az elődöntőktől:
Slovnaft Cup, elődöntő – 1. mérkőzések: 2020. április 1.
Slovnaft Cup, elődöntő – visszavágók: 2020. április 15.
Slovnaft Cup, döntő: 2020. május 1.
(a Slovnaft Cup döntősei más időpontban pótolják a FL 7. fordulójának találkozóit)

article_bannerarticle_banner