Vélemény

Edzői értékelés a DAC-Győr (3:0) felkészülési mérkőzés után

Edzői értékelés a DAC-Győr (3:0) felkészülési mérkőzés után

A-CSAPAT
|
Vélemény
| va 24.1.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

Bernd Storck és Csató Sándor értékelte a tegnapi edzőmérkőzést.

Bernd Storck, DAC: „Az első félidőben megpróbáltunk gólokat szerezni, de a Győr nagyon szervezetten védekezett, és nem találtuk a kapujukhoz vezető utat. Volt két-három kecsegtető lehetőségünk, de az ellenfél is kidolgozott két helyzetet, amelyeket azonban Martin Jedlička hárított. A második játékrészre szerkezetet váltottunk, 4-4-2-es hadrendre álltunk át, és ez most jobban feküdt a csapatnak. Sok jó lehetőséget dolgoztunk ki, és egy szép góllal meg is szereztük a vezetést, amikor is Blackman remek beadását Ramirez fejelte a kapuba. Majd következett Balić találata, a végeredményt pedig büntetőből állítottuk be. Összeségében azt gondolom, hogy nagyon jól futballoztunk. Egy kiváló edzéshetet zártunk, amelynek végén egy jó ellenféllel találkoztunk, amely szintén futballozni akart, ezért egy jó meccset láthattunk a katasztrofális időjárás ellenére is. A bajnokság kezdetéig hátralévő három hét során is szeretnénk folytatni a megkezdett munkát és a taktika terén is fejlődni. Van 1-2 kiszemelt új játékos, remélhetőleg őket sikerül még szerződtetnünk, de tudjuk, mit kell tennünk. Azt gondolom, hogy erőnlétileg jó úton haladunk, de természetesen mindig van miben javulni. Alaposabban át kell vennünk a taktikánk részleteit, főleg, ami a védekezést illeti. Ma és holnap viszont pihenünk, hiszen az elmúlt hetekben elvégzett munkájukért nagyon megérdemlik a játékosok a kétnapos szabadot.”

Csató Sándor, Győr: „Egy nagyon jó edzőmérkőzést abszolváltunk egy gyorsan játszó hazai csapat ellen. Az első félidőben jó teljesítményt nyújtottunk, nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de sajnos kihagytuk azokat. A második játékrész elején rögtön előnybe került az ellenfél, onnantól kezdve át is vette az irányítást a hazai gárda és ki is domborodott a fölényük. Egy másodosztályú és sok fiatallal felálló együttesnek nagy élmény megmérkőzni a DAC-cal. A fiatal futballistáink most kevesebb lehetőséget kaptak, hiszen vasárnap is pályára lépünk és szeretnénk a hétvégén mindenkinek 90 percnyi játéklehetőséget biztosítani. A gárda nagy többségének ez sikerült is és tényleg boldog vagyok, amiért egy ilyen erős ellenféllel mérkőzhettünk. Kalmár Zsolti az U17-es és az U19-es korosztályos csapatban is a játékosom volt, és már akkor is látható volt a kivételes tehetsége. Remélhetőleg képes lesz beteljesíteni azt a pályafutást, amelyet magától elvár és mi is remélünk tőle. Most már több mint egy tehetség, immár egy kiforrott futballistáról beszélünk, akire büszkék vagyunk és mindig hálás szívvel gondolok Zsoltira. Amikor szünetelnek a bajnokságok, mindig kijár velünk a betonpályára lábteniszezni. Természetesen szívesen látjuk, hiszen mégiscsak nálunk nőtt fel. Az akadémistákat is büszkeség tölti el, minkor meglátják, hiszen Győrből indult a pályafutása. Büszkék vagyunk rá és a tudására is.”

article_bannerarticle_banner