Mérkőzés

Előkészületi mérkőzésen: FC DAC 1904 - MTK Budapest 3:2 (1:0)

Előkészületi mérkőzésen: FC DAC 1904 - MTK Budapest 3:2 (1:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| sze 4.9.2019, Krisztián Nagy
article_banner
'
article_banner
'

Egy jó iramú mérkőzésen három ballábas játékosunk találatával győztük le az MTK együttesét.

A szeptemberi válogatott szünetben két felkészülési mérkőzést is abszolvál a DAC. Az elsőt ma játszotta Peter Hyballa legénysége, és 3:2 arányban győzött a magyar NBII ötödik helyezettje ellen.

A válogatottjaink és a sérült Ronan, Kalmár páros nélkül léptünk ma pályára a szépszámú közönség előtt. A cserepadon Koštrna, Vida Kristopher és Ramirez mellett öt ifjúsági játékos várt a lehetőségre, közülük Šimon Dolinský (2001-es születésű) és Bögi Ferenc (2002) jutott szóhoz.

A 11. percben már másodszor csengett a vendégek kapufája, ám a túloldalon Száraznak is be kellett mutatni két bravúrt az első játékrészben. A megérdemelt vezető találatunkra a 33. percig kellett várni, amikor Fábry ugratta ki Šimčákot, ő pedig a hosszú sarokba célzott – 1:0.

A gólözön a második félidőben érkezett. Előbb Zuigéber kapott túl nagy területet a tizenhatosunkban, de hamarosan jött a válasz. Fábry egy parádésan elvégzett szabadrúgással újra előnyhöz juttatta a DAC-ot. A 21-es számú játékosunk így gólt és gólpasszt is jegyzett ma, ráadásul a legutóbbi három találkozónk mindegyikén betalált. A 74. percben Divković szintén bemutatta a ballábát, miután a tizenhatos mögül szépen helyezett a kapuba – 3:1. A jól játszó vendégek sem hagyták annyiban, röviddel a lefújás előtt még Vass lőtte át Szárazt, beállítva a 3:2-es végeredményt.

A találkozó egyetlen negatívumát Sharani sérülése jelenti, akit agyrázkódás gyanújával megfigyelés alatt tartanak a dunaszerdahelyi kórházban.

Kedden újabb edzőmérkőzés vár a csapatra, ezúttal a szlovák U21-es válogatott ellen. A találkozót 17:20-tól a MOL Arénában rendezik.

FC DAC 1904 - MTK Budapest 3:2 (1:0)
MOL Akadémia, 1-es számú füves pálya, Dunaszerdahely, 2019. szeptember 4., szerda, 18:00 ó, napos idő, +24°C
Góllövők: 33. Šimčák, 66. Fábry, 74. Divković - 59. Zuigéber, 87. Vass
Játékvezetők: Chromý - Pozor, Štofik, 500 néző
DAC: Száraz - Blackman (60. Koštrna), Kružliak (65. Dolinský), Beskorovainyi, Šimčák - M. Vida (60. Ramirez), Fábry (80. Bögi) - Čmelík, Divković, Sharani (46. K. Vida) - Taiwo. Edző: Peter Hyballa.
MTK: Somodi - Katona, Fülöp, Cseke, Szerencsi - Palincsár, Mezei - Babinszky, Zuigéber, Szatmári - Simon. Cserék: Varga - Deutsch, Vass, Kata. Edző: Michael Boris.

STATISZTIKA:
Lövés - kapura 11:6, mellé 8:3
Szöglet - 8:8
Les - 3:8

article_bannerarticle_banner