Mérkőzés

Előkészületi mérkőzésen: PFK Kubany Krasznodar - DAC 1904 1:0 (0:0)

Előkészületi mérkőzésen: PFK Kubany Krasznodar - DAC 1904 1:0 (0:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 29.1.2022, Krisztián Nagy

Mindkét oldalon születtek helyzetek, az eredményről végül az orosz ellenfél egyetlen második félidei lövése döntött.

Két nappal a Topolya elleni döntetlen után ma ismét pályára lépett a DAC. A törökországi összpontosítás második, a téli felkészülés negyedik mérkőzésén az orosz második vonal 16. helyezettjével, a PFK Kubany Krasznodar együttesével találkoztunk.

Alex Pinto és Andrezinho érkezésével 23 főre bűvült Joao Janeiro kerete, ám Dominik Kružliak betegség miatt ezúttal is hiányzott.

A Topolya elleni kezdőtizenegyből ma mindössze Malý Matúš és Andrejs Ciganiks maradtak, az akkor csereként érkező Zuberu Sharani, Thibaud Verlinden és Sainey Njie pedig ezúttal az első sípszótól játszottak. Bemutatkozott a tegnap igazolt portugál Andrezinho is.

Az első félidőben Veszelinov mutatott be néhány nagy védést, a másik oldalon Sharani szépen játszotta magát tisztára, lövés helyett azonban az átadást választotta. Fordulás után előbb Hahn, majd Pinto és Verlinden is helyzetbe került, ám egyik sem célzott pontosan. Nem adsz, kapsz – ezt láttuk a 65. percben, amikor Szidorov került a tizenhatosunkba és a rövidsarokra célozva megszerezte a döntő találatot – 1:0. Ez volt az orosz csapat egyetlen lövése a második játékrészben. Hahnak volt ezután egy újabb ígéretes kísérlete, majd Bögi lövése kerülte el épphogy a kaput. Joao Janeiro elszenvedte első vereségét a DAC kispadján.

Újabb két nap múlva, hétfőn 15:00-tól következik az edzőtábor harmadik és egyben utolsó találkozója. Ezúttal a szerb élvonalbeli Csukaricski ellen lépünk pályára. 

PFK Kubany Krasznodar - DAC 1904 1:0 (0:0)
Papillon sports center, Belek, Törökország, 2022. január 29., szombat, 15:30 ó, változékony idő, +12°C
Góllövő: 65. Szidorov
DAC: Veszelinov - Vera (46. Pinto), Malý, Muhamedbegovic, Ciganiks (65. Brunetti) - Njie, Bögi - Sharani (74. Veselovský), Andrezinho (57. Nebyla), Verlinden - Hahn. Edző: Joao Janeiro.
Kubany: Nesterenko (46. Klimovich) - Lobkarev (46. Ivanteyev), Gritsaenko (46. Ediev), Karmaev, Vedernikov (46. Rybin) - Petrov (70. Meskhi) - Abdokov (46. Sidorov), Sušič (46. Dyshekov), Aleyinikov, Kulishev (46. Shalaev) - Lauk (46. Kozlov). Edző: Robert Jevdokimov.

STATISZTIKA:
Lövés - kapura 5:3, mellé 2:8
Szöglet - 2:6
Les - 3:1

article_bannerarticle_banner