Mérkőzés

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - ETO FC Győr 3:2 (0:0)

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - ETO FC Győr 3:2 (0:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| csü 24.3.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

Verlinden, Bögi és Nagy második félidei találataival nyertük a Győr elleni edzőmeccset.

A márciusi válogatott szünetben ma délelőtt az NB II 9. helyén álló Győri ETO együttesét fogadtuk a MOL Akadémián. Hat játékosunk jelenleg a hazáját képviseli, többen pedig betegség, illetve sérülés miatt nem álltak ma Joao Janeiro rendelkezésére, aki ellenben számíthatott a somorjai csapat öt tagjára (Franck Bahi, Péter Nagy, Lukáš Leginus, Jakub Čunta és Ernest Boateng).

Vezetőedzőnk összesen húsz játékosnak adott lehetőséget, egyedül Horváth Attila és Alex Pinto abszolváltak teljes 90 percet. Az első félidőben Kružliak fejesénél és Njie lövésénél kellett Fadgyas kapusnak résen lennie, a legnagyobb lehetőség pedig Moumou fején maradt.

Fordulás után jötték a gólok is. Bögi nagyszerű kiugratását Verlinden köszönte meg, aki a kapust is kicselezve gurított a hálóba – 1:0. Hét perc múlva Berki szöglete Lipták fejét találta meg – 1:1. Újabb tíz perc telt el, amikor tizenegyest rúghattak a vendégek. Horváth ugyan jó irányba vetődött, ám nem érte el Berki jól helyezett lövését – 1:2. A 69. percben Bögi jó 20 méterről csavart a jobb alsó sarokba – 2:2. Fiatal középpályásunk így utolérte Berkit, és szintén 1+1-es statisztikát ért el a meccsen. A döntő találat a 84. percben született, amikor Andrezinho szögletét Malý csúsztatta meg és a hosszúra érkező Nagy közelről pofozta kapuba a labdát – 3:2.

Legközelebb bajnoki meccsen láthatjuk akcióban a csapatot, jövő szombaton 18:00 órától a Szered ellen lépünk pályára a MOL Arénában.

DAC 1904 - ETO FC Győr 3:2 (0:0)
MOL Akadémia, Dunaszerdahely, 2022. március 24., csütörtök, 10:00 ó, napos idő, +13°C
Góllövők: 47. Verlinden, 69. Bögi, 84. Nagy - 54. Lipták, 64. Berki (11m)
Játékvezető: Kišš - Juhos, Batiz
DAC, 1. félidő: Horváth - Pinto, Kružliak, Brunetti, Čunta, Balić, Njie, Moumou, Vera, Leginus, Andzouana. 2. félidő: Horváth - Pinto, Malý, Muhamedbegovic, Bahi, Andrezinho, Balić (66. Boateng), Bögi, Verlinden, Szánthó, Nagy. Edző: Joao Janeiro.
Győr: Fadgyas - Kovács, Csonka, Bagi, Vidnyánszky Á., Tamás, Múcska, Toma, Vitális, Bacsa, Priskin. Cserék: Ruisz, Ignácz, Kiss, Lipták, Pereira, Tuboly, berki, Erdei, Szimcso, Farkas, Vidnyánszky M., Óvári, Vernes. Edző: Klausz László.

STATISZTIKA:
Lövés – kapura 6:2, mellé 4:5
Szöglet – 6:3
Les – 3:2

article_bannerarticle_banner