Hír

Erősítés a védelembe: Niklas Sommer

Erősítés a védelembe: Niklas Sommer

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 22.9.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A Nürnberg 22 éves neveltje egy szezonra szóló szerződést írt alá, további egyéves opcióval.

Újabb erősítés a DAC-ban: a huszonkét esztendős szélső védő, Niklas-Wilson Sommer (szül. 1998. április 2-án) egyéves szerződést kötött klubunkkal, amely további egyéves opciót is tartalmaz.

„Elsősorban nagyon örülök ennek az új tapasztalatnak, amely előrelépést jelent a pályafutásomban. Ez lesz az első alkalom, hogy idegenlégiósnak állok. Bízom benne, hogy képes leszek segíteni a csapatnak a további jó szereplésben és hogy sikeres idényt abszolválhatunk. Szeretnék sok szép pillanatot átélni a csapattársaimmal és trófeákat nyerni” – mondta együttesünk legújabb szerzeménye közvetlenül a szerződésaláírást követően. „A pályán az elsőtől az utolsó percig mindent beleadok. Imádom a győzelmeket, gyűlölöm a vereségeket – ilyen a mentalitásom.”

A fürge jobblábas játékos négyéves korában csatárként kezdte a pályafutását. Ezt követően fokozatosan a középpályára húzódott vissza, később középső védőként is szerepelt, tizenhét esztendős korától pedig a pálya jobb oldalán futballozik. Először, mint szélső, az utóbbi években pedig már jobbhátvédként.

„Tíz évet töltöttem az 1. FC Nürnberg ifjúsági csapataiban, ahonnan sikerült bekerülnöm az ifjúsági korosztályos válogatottakba is. Ezt a VfB Stuttgarthoz való igazolásom követte, ahol pályafutásom első professzionális szerződését írhattam alá. Egy év elteltével az SG Sonnenhof Grossaspach gárdájához kerültem, amely a német harmadik ligában szerepel. Most pedig itt vagyok. A DAC egy nagy klub, tetszik a felépítése és a győzni akarása. Hallottam a csodálatos szurkolóiról is, és már nagyon várom, hogy előttük futballozhassak” –tette hozzá a 179 cm magas labdarúgó.

„Niklas egy nagyon érdekes játékos számunkra. A múlt szezonban a német harmadosztályban szerepelt, azt megelőzően a Nürnberg akadémiáján nevelkedett, ahol kiváló alapokat kapott arra, hogy jobbhátvédként futballozhasson. Egy fiatal játékossal erősödtünk és azt gondolom, hogy szép jövő áll előtte” – mondta Bernd Storck a DAC Dessau városából származó új igazolásáról.

Niklas Sommer a 2-es számú mezben futballozik majd Dunaszerdahelyen. Legújabb igazolásunk már a Linz elleni Európa-ligás mérkőzésen az edzői stáb rendelkezésére áll.

article_bannerarticle_banner