Hír

Győztünk a Slovan otthonában!

Hatalmas küzdelem után, remek szervezettségünknek és Polaček védéseinek köszönhetően három pontot szereztünk a Slovan otthonában. Megszületett az idény első idegenbeli győzelme, 19 év után nyertünk a Slovan vendégeként. Mindezt 640 sárga-kék szurkoló előtt, akik hazai környezetet teremtettek a csapatnak.

Fantasztikusan kezdődött a mérkőzés, a harmadik percben Ljubicic nagyszerűen ugratta ki Štepanovskýt, aki az elfekvő Krnáč mellett hidegvérrel gurította el a labdát - 0:1! Mezőnyfölénybe került a Slovan, és tíz perc játékidő után majdnem egyenlített: Zrežák baloldali beadására Peltier érkezett, fejesét Polaček bravúrosan hárította a gólvonalról. A következő akció végén Zrežák fejelt centikkel a kapu fölé. Ezt követően főleg a középpályán folyt a játék, és enyhe hazai fölény volt a jellemző, de védelmünk végig a helyén állt. Félóra játékidőhöz közeledvén egy kapu előtti kavarodás után Zrežák iramodott meg a baloldalon, de csak az oldalhálót lőtte telibe. A 33. percben Kubík került védelmünk mögé, de a kissé hosszú labdát nem tudta befutni. Öt percre rá źupták 30 méterről leadott távoli bombája a kapu fölé ment. A félidő végén szurkolóink buzdítása volt a legérdekesebb, hatalmas hangerőt beleadva hajtották előre játékosainkat.

A második játékrészben is a hazaiak birtokolták többet a labdát, míg a DAC taktikus játékkal, szervezett védekezésből próbált gyors kontrákat vezetni. źupták, majd Zrežák lövése sem talált kaput. A 61. percben a nap egyik hőse, Polaček volt résen Kubík próbálkozásánál, majd a 67. percben Niňaj cselsorozata után Peltier elől Michalíknak sikerült önfeláldozóan menteni. Egy percre rá Polaček védte Milinkovic távoli löketét. Kapusunk a 75. percben is lehúzta a rolót, Milinkovic bal felső sarokba tartó szabadrúgásánál látványos vetődést mutatott be. Az ezt követő hazai szöglet után felélegethettünk, Gorosito lövése centikkel kerülte el kapunkat. A 83. percben Milinkovic iramodott meg a bal szélen, Zrežákhoz ívelt, az ő pöccintése centikkel ment mellé. A hazaiak végig keresték az utat Polaček hálójához, nem kevés pontrúgást is elvégeztek, ám heroikus védekezéssel megtartottuk az előnyt. Így a 640 DAC-drukker ünnepi hangulatát egy történelmi győzelem is növelte, amit a lefújást követően együtt ünnepelhetett játékosainkkal!

Szurkolóinktól volt hangos a pozsonyi stadion, a színig megtelt vendégszektorban tizenkettedik játékosként hajtották győzelembe csapatunkat. Ez volt a 21. rangadó a Slovan otthonában, még csak másodszor végződött DAC-sikerrel - 1996. augusztusa óta vártunk rá. Legközelebb Kassára utazik a csapat, ahol szerdán (március 18.) a Slovnaft Cup negyeddöntőjében mérjük össze tudásunkat a hazai MFK-val.

Edzői nyilatkozatok:

Jozef Chovanec, Slovan: „Emocionális mérkőzés volt, magas tempóban, nagy küzdelemmel. Váratlanul ért minket a korai gól, az ellenfél kevés területet adott nekünk, szervezetten játszottak és Polaček is többször fantasztikusan hárított az első félidőben, majd Milinkovic lövésénél a második félidőben.”

Tomislav Maric, DAC: „Izgalmas mérkőzés volt, számunkra az volt a fontos, hogy a Slovan individuálisan remekül képzett játékosainak kevés területet adjunk. Ezt 90 percig teljesítettük is. Sikerült korán betalálnunk, ami nagyban segített minket, és többször szerencsénk is volt, Polaček pár remek védéssel megtartotta a csapatot. A második félidőben is rendezettek voltunk, jól játszottunk, akár újabb gólt is lőhettünk volna. Összességében elégedett vagyok a csapattal, a játékosok segítették egymást és ebben az irányban kell tovább haladnunk, fejlődnünk.”

A mérkőzés statisztikája:

Labdabirtoklási arány: 63% - 37%

Lövések: kapura 6:1, mellé 6:2

Szögletek: 10:1

Les: 3:0

Szabálytalanságok: 16:17

Sárga lap: 4:5

Piros lap: 0:0

(forrás: Digi Sport)

Kapcsolódó hírek

Hír

SLOVAN - DAC 0:1 (0:1)

vasárnap 15.3.
Hír
Hír