Hír

Javítási lehetőség: hárompontos cél az újonc ellen

A Fortuna Liga második tavaszi fordulójában is otthon lépünk pályára, szombaton 17:30 órai kezdettel az újonc Zólyombrézó csapatát fogadjuk. A múlt vasárnapi csalódást keltő döntetlen után itt az esély a javításra - a tabellaszomszéd ellen egyértelműen győzelmi céllal lépünk pályára.

A múlt vasárnapi tavaszi első fordulóban tovább nyújtottuk a hazai veretlenségünket, amely immár tizenhét mérkőzést számlál. A kilencvenperces emberelőnyben szerzett egyetlen pont azonban csalódást jelentett. Holnap koraeste itt az újabb esély, hogy javítsunk a hangulaton: 17:30-tól az újonc Zólyombrézó csapata látogat hozzánk. Van miért visszavágnunk a tabellaszomszédunknak - aki csak jobb gólarányával előzi meg csapatunkat -, hiszen szeptemberben épp náluk szenvedtük el az idény legsúlyosabb vereségét (0:3). Vaščák két gólt lőtt, a harmadikat Kochan szerezte büntetőből. Egyébként ez eddig a két csapat első és egyetlen egymás elleni mérkőzése az élvonalban.

A vasgyáriak is edzőt váltottak a télen, röviddel a tavaszi nyitány előtt Jaroslav Kentošt az első osztályban újonc Jozef Mores váltotta, bár hivatalosan Branislav Benko a főedző. Hat új játékos érkezett a csapathoz, köztük kölcsönjátékra Pavol Penksa, a DAC kapusa. Ő azonban a két klub megegyezésének értelmében holnap nem léphet pályára.

Csapatunk eheti felkészülését is megzavarta Szabó és Černák vírusos megbetegedése, amely miatt néhány napot kihagytak. Jurčo térdsérülése után fizikoterapeuta felügyelete alatt készül.

Peter Štepanovský az elmúlt forduló hőse lehetett volna, csakhogy az Aranyosmarót elleni mérkőzés hosszabbításában tizenegyest hibázott: „Furcsa meccs volt, mintha megijedtünk volna a korai piros laptól. Szerettünk volna mielőbb betalálni, ami az első félidőben nem sikerült. A másodikban több helyzetünk volt, egyet sikerült is kihasználnunk, de aztán a vendégek egyetlen lövéséből gólt kaptunk. A végén jött a tizenegyes, amit be kellett volna lőnöm… Sajnos nem sikerült. Mondhatjuk, hogy már túltettem magam rajta. A csapattársak egy szép videóval üzenték, hogy mellettem állnak, ezt nagyon köszönöm.” Štepanovský adminisztratív okok miatt kihagyta a két csapat első egymás elleni bajnokiját, melyet csak a zólyombrézói stadion lelátójától kísért figyelemmel. Holnap viszont pályára léphet. Mit vár a tavaszi második hazai mérkőzéstől? „Mindenképpen három pontot, mivel ez a múlt héten nem jött össze. Győzelemmel szeretnénk meghálálni a szurkolóinknak azt, hogy kijöttek és buzdítottak minket, hogy ezúttal elégedettek legyenek. Szerintem az ellenfél játékéban a küzdelem dominál, ez a nehéz talajon még inkább számít majd. Hasonló küzdőszellemmel kell pályára lépnünk, hiszen jobb csapatunk van, és ezt a pályán meg is kell mutatnunk.”

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 1  0-0-1, gólarány 0:3

Stadionunkban: 0  0-0-0, 0:0

A Fortuna Liga 21. fordulójának műsora:

Péntek, 2015. március 6., 17.30: Banská Bystrica-Trnava, 19.00: Senica-Košice

Szombat, 7., 14.30: Ružomberok-Myjava, 17.30: DAC-Podbrezová, Zlaté Moravce-Slovan

Vasárnap, 2015. március 8., 19.00: Žilina-Trenčín

A DAC-ŽP Šport Podbrezová bajnoki mérkőzés holnap 17.30-kor kezdődik, játékvezetők Hrčka - Slyško, Borsányi.

Kapcsolódó hírek