Interjú

Kalmár Zsolt: Át kell törnünk a védőfalukat

Kalmár Zsolt: Át kell törnünk a védőfalukat

A-CSAPAT
|
Interjú
| csü 10.9.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Csapatkapitányunk a magyar válogatott mindkét szeptemberi mérkőzésén pályára lépett. „Ilyen teljesítményeket kell nyújtanunk, ha ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra.”

Kezdjük a válogatottal. Nagyon hosszú tíz hónap elteltével volt ismét összetartás. Milyen érzésekkel utaztál a nemzeti csapat mérkőzéseire?
„Azt gondolom, hogy jól sikerült a felkészülés, két jó találkozót abszolváltunk. Nagyon sok új játékos volt a keretben, de véleményem szerint így is sikerült összeszoknunk. Remek volt a hangulat, örültünk egymásnak. Törökországban meglepetésgyőzelmet arattunk, és az oroszok elleni másik meccsen is jól játszottunk, de ott sajnálatosan nem sikerült pontokat szereznünk. Szerintem a jövőben ilyen teljesítményeket kell nyújtanunk, ha ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra.”

A válogatott összetartására menet eszedbe jutott, hogy a legutóbbi alkalommal milyen szerencsétlenül jártál ott?
„Igen, sőt Rossi szövetségi kapitány meg is jegyezte edzés közben, hogy tavaly épp a Puskás Arénában tört el a bokám. Nem fűződnek jó élményeim a stadionhoz, de már túlvagyok rajta, ez már a múlt. Remélhetőleg a következő hónapban is kapok meghívót a válogatottba és olyan teljesítményt nyújtok majd, hogy ezen gondolkodnia sem kelljen a szövetségi kapitánynak. A következő összetartás még fontosabb lesz, hiszen október 8-án Bulgáriában küzdünk meg az Európa-bajnoki helyért. A legutóbbi két találkozó megmutatta, hol tartunk taktikailag. A bolgárok elleni összecsapás után következik további két fontos mérkőzés a Nemzetek Ligájában, de mégiscsak a legközelebbi összecsapás bír nagyobb téttel, hiszen megvannak a saját céljaink. Ott akarunk lenni a rájátszás döntőjében a Puskás Arénában.”

Térjünk át a bajnoki küzdelmekre. Szombaton azt a Rózsahegyet fogadjuk, amely ellen a legutóbbi három mérkőzésen egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlegünk. Ezúttal milyen összecsapásra számítasz?
„Ugyanolyan nehézre, mint az ezt megelőzőek. 3-5-2-es felállásban futballoznak, nagyon szorosan védekeznek, gyors ellentámadásokra játszanak. Át kell törnünk a védőfalukat, de úgy érzem, hogy mindenki magabiztos. Remélem, hogy sikerül otthon tartanunk a három pontot és folytatjuk a győzelmi sorozatunkat. Jó formában vagyunk, de tisztában vagyunk vele, hogy a Rózsahegy ellen nehéz futballozni. Nagy kreativitásra lesz szükségünk a zárt védelmük áttöréséhez.”

Otthon is nagy fegyverünk a szurkolótábor, de most a megszorítások miatt csak ezren látogathatnak ki a stadionba. Hogyan látod ezt?
„Nagyon sajnálom. Többször is elmondtam már, hogy szerintem meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal. Elsősorban az idősebb korosztály a veszélyeztetett, de remélem, hogy októberre javul majd a helyzet és több szurkoló is kijöhet a stadionba, mert a jelenlétük mindig nagy segítség számunkra. Jövő hét csütörtökön az Európa-ligában ráadásul zárt kapuk mögött lépünk pályára, ami egy játékos számára szörnyű dolog, hiszen mi nézők előtt szeretünk futballozni. Sokkal jobb érzés lenne teltház előtt focizni.”

Mindig a legközelebbi összecsapásra összpontosítotok, de azért ott van már a fejetekben a Jablonec elleni találkozó?
„Néhány szó már esett róluk, de konkrétan még nem foglalkoztunk velük. Jelenleg csak a Rózsahegy elleni mérkőzésre készülünk, hiszen nem szeretnénk megszakítani a jó sorozatunkat. A csapat két hetet kihagyott, de remélem, hogy ez nem okoz valamiféle megingást. A hétvége után azonban már teljes erőbedobással csak a Jablonec elleni találkozón lesz a hangsúly.”  

article_bannerarticle_banner