Hír

Nézők nélkül folytatódik a Fortuna Liga

Nézők nélkül folytatódik a Fortuna Liga

Hír
| csü 25.11.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Folytatódnak a Fortuna Liga küzdelmei, ám legalább az elkövetkező két fordulót nézők nélkül rendezik meg.

article_bannerarticle_banner

A hatályba lépett lezárások a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot is érintik. A Fortuna Liga szigorú előírások alapján, nézők nélkül folytatódik. Ez minimálisan az elkövetkező két fordulóra, tehát a tizenhatodikra és a tizenhetedikre érvényes. Azt, hogy milyen forgatókönyv következik, ebben a helyzetben még nehéz megjósolni – írja a Fortuna Liga hivatalos oldala.

„Mindannyian tisztában vagyunk a helyzet komolyságával. Megértjük a lezárásokat, a stadionok a soron következő két fordulóban zárva maradnak, és a Mérkőzésrendezés Kézikönyve alapján fogunk eljárni. Mindig azt hangoztattuk, hogy elfogadjuk az állam irányítóinak döntéseit, és ebben a tekintetben a futball mindig példaértékű volt. Ennek ellenére azonban továbbra is azt valljuk, hogy a hatalmas kültéri stadionok nem jelentenek kockázatot a járvány terjedésének tekintetében. Ez egyébként nemcsak a mi nézőpontunk, az idevágó külföldi tanulmányok is alátámasztják ezt, amelyeket a kompetens szervek elé tártunk, sőt a dán tanulmány eredményét publikáltuk is. A stadionok kihasználtságának kérdésében mindig a százalékos vagy a szektoralapú modell mellett tesszük le a voksunkat, amely a leghatékonyabbnak és a legigazságosabbnak tűnik. Nem értettük a 200 – 50 szurkolóról szóló félmegoldást, amely mindössze egy hétig volt hatályban. Szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy megértjük a lezárásokat és bízunk benne, hogy a helyzet nem tart sokáig, és a kórházakban tapasztalható helyzet javulni fog” – mondja a LKU elnöke, Ivan Kozák.

A sport a társadalom fontos része, amely nagyon nehéz helyzetet él meg. A gazdasági és morális veszteségek hatalmasak. A járvány nem ér véget egy-két hónap múlva, ezért ezek a veszteségek tovább nőnek.

„Mindannyiunknak egy irányba kellene haladnia. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi helyzetre az oltás a válasz. A bajnokságunkban majdnem 85%-os az oltottság a klubok keretein belül. Ilyen jelet is szeretnénk küldeni a társadalomnak. Sajnos az állami szervek kommunikációja azt az érzést kelti az emberekben, hogy pont a tömegrendezvények jelentik a problémát a járvány terjedésének tekintetében. A szurkolók félnek kimenni a stadionokba, elhagyják a szokásaikat. A klubok képviselői azt kérdezik, kinek is csinálják a futballt. És ez nem csak a labdarúgás problémája. Sajnálatos, hogy nálunk úgy tekintenek a sportra, mint a társadalomra leselkedő veszélyre, és nem egy olyan rendkívül fontos szolgáltatásra, amely elengedhetetlen az életben” – fűzte hozzá a LKU elnöke.