Interjú

Sidney Friede: Szeretnék még a téli szünet előtt visszatérni

Sidney Friede: Szeretnék még a téli szünet előtt visszatérni

A-CSAPAT
|
Interjú
| csü 26.11.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

„Úgy megsérült a térdem, hogy járni sem tudtam.” A szezonban eddig háromgólos német légiós odahaza lábadozik, onnan követi a csapat szereplését.

Legutóbb több mint egy hónapja, a Nagymihály ellen láthattunk a pályán, amikor sikerült gólt is szerezned. Azóta azonban sérülés miatt hiányzol. Mi történt veled?
„A Slovan elleni mérkőzés előtti napon, az utolsó edzésen úgy megsérült a térdem, hogy járni sem tudtam. Hazautaztam Németországba kezelésekre, de sajnos továbbra sem vagyok rendben, néha komoly fájdalmaim vannak. Minden nap edzek és kezeléseket kapok, igyekszem mihamarabb visszatérni.”

Mi a pontos diagnózis és javult-e valamit a helyzet?
„Megsérült a meniszkuszom. Az orvosok csak megvizsgáltak, fizioterapeutákkal dolgozom nap mint nap. Ők kezelnek, velük is gyakorlok. A négyfejű combizmomat igyekszünk erősíteni, hogy kevesebb gond legyen a térdemmel. A Hertha orvosi stábja kezel, megbízok bennük. Korábban is már dolgoztam velük, bár nem a térdemet illetően. Bármilyen sérülésről is legyen szó, mindig ugyanazt azt orvost – a Hertha csapatorvosát – kerestem fel. Ő jól ismeri a testem.”

Előreláthatólag mikor térhetsz vissza a pályára?
„Ezt még jelenleg nem igazán tudom megmondani. Legutóbb, amikor jól éreztem magam, egyetlen passz után ismét belém hasított a fájdalom. Ezúttal megpróbálunk a lehető legkörültekintőbben eljárni. Sajnos nem tudom, hogy heteket vagy hónapokat kell-e kihagynom. Szeretnék még a téli szünet előtt visszatérni, de hallgatnom kell a testemre. Ha nem lehetséges, akkor nem lehetséges. Több időt kell szánnom a felépülésemre.”

Figyelemmel követted a csapat mérkőzéseit? Mit szólsz a nélküled elért eredményekhez?
„A Slovan ellen nehéz meccset abszolváltak a srácok, a Nyitra ellen pedig csak az volt a fontos, hogy begyűjtsük a három pontot. Az ősz végéig most már az összes találkozót meg kellene nyerni, hogy a Slovan előtt telelhessünk a tabellán. Tisztában vagyok vele, hogy nekünk is gondjaink akadtak a koronavírussal, de szerintem a csapat jól megbirkózott a helyzettel. Sok jó játékosunk van.” 

article_bannerarticle_banner