Hír

Sikerül végre győznünk Rózsahegyen?

Sikerül végre győznünk Rózsahegyen?

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 10.4.2015, Nagy Krisztián
article_banner
'
article_banner
'

Holnap a DAC Rózsahegyen lép pályára a tavasszal még veretlen hazai MFK ellen. Ez lesz a tizenkettedik mérkőzésünk a Čebra-hegy lábánál, ahol eddig még nem sikerült győznünk. A Rózsahegy-DAC találkozó szombaton 14:30-kor kezdődik.

Az őszt az utolsó előtti helyen fejezte be a rózsahegyi csapat, csak jobb gólaránnyal megelőzve a Besztercebányát. A téli szünet során a liptóiak a tettek mezejére léptek: megerősítették a csapatot, ami tavasszal meghozta gyümölcsét. Már hat mérkőzést játszottak (a 30. fordulóból előrehozott Kassa elleni bajnokival együtt), melyeket veretlenül abszolváltak, és feljöttek a táblázat hatodik helyére. A 4-2-0-s mérleg azt jelenti, hogy 14 pontot gyűjtöttek, ami csak kettővel kevesebb, mint amennyit az őszi tizenkilenc forduló során összesen szereztek. Igaz, a hat bajnokijukból ötöt hazai pályán játszottak, ahova májustól egy új, fűthető gyepszőnyeget raknak le. Mind az öt hazai mérkőzésük szoros eredményt hozott: fokozatosan egyaránt 2:1-re győzték le a szenicei és miavai csapatatot, ezt követően 1:1-es döntetlent játszottak a Besztercebányával és a Zsolnával, majd a sorozat végén 1:0 arányban legyőzték a Kassát. Csak az elmúlt fordulóban utaztak először idegenbe, és sima, 2:0-s győzelmet arattak Aranyosmaróton. Ez a győzelem azonban súlyos következményekkel járt, hiszen két kulcsemberüket is elvesztették - a védelem pillére, Ján Maslo piros lapot kapott, míg csapatkapitányuk, a 38-szoros szlovák válogatott Marek Sapara egy sérülés következtében hosszú hónapokra harcképtelenné vált.

A liptói csapat az 1997/98-as szezonban szerepelt először a legfelső osztályban. A klubot 1906-ban alapították, és a legnagyobb sikerükre kerek száz évet vártak: a 2005/06-os idényben dupláztak - megnyerték a bajnokságot és a Szlovák Kupát is. A holnapi lesz a két csapat 22. egymás elleni mérkőzése az élvonalban, ebből tizenkettedik az MFK stadionjában. A korábbi tizenegy ottani találkozón mindössze négy pontot szereztünk, és csak öt gólt lőttünk, így holnap megpróbáljuk megszerezni az első rózsahegyi győzelmünket.

A DAC játékosai elszántak, hiszen az elmúlt két fordulóban a csapat egyaránt kikapott, ami az évad során először történt meg. Már csak három veretlen csapat van tavasszal: a Trencsén, a Nagyszombat - legutóbbi két bajnoki ellenfelünk - és a Rózsahegy. Nem lesz könnyű meglepni a liptói csapatot, de a keddi Szenice elleni kupamérkőzés, melyet akár nagyobb különbséggel is megnyerhettünk volna, megmutatta a helyes utat. Szarka eltiltás, źupták és Sesar sérülés miatt nem áll Marić edző rendelkezésére, míg Krišto és Kwin játéka kérdéses.

17 éves támadónk, Roland Černák szerint „nehéz meccs lesz, mivel a Rózsahegy otthon játszik, mi pedig kevés gólt szerzünk idegenben. De bízom benne, hogy jól kezdünk majd, és abban az esetben esélyünk lesz három pontot szerezni. A Szenice elleni első kupamérkőzés megnyerése után nagyon jó és harcias a hangulat. Győzelmi céllal lépünk pályára. Ha esélyt kapok az edzőtől, szeretnék végre betalálni.”

A két csapat mindkét őszi találkozója 1:1-es végeredményt hozott. A júliusi harmadik fordulóban Rózsahegyen Sabler 45. percben szerzett góljával vezettünk, majd a hazaiak részéről Turčák egyenlített a 77. percben. Októberben nálunk hasonló forgatókönyv ismétlődött, hiszen a 3605 néző előtt lejátszott mérkőzésen elsőként Szarka (73. perc) talált be, de négy perccel ezt követően Zrežák kiegyenlített.  

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 21  4-8-9, gólarány 17:24

Az ellenfél otthonában: 11  0-4-7, 5:16

A Fortuna Liga 25. fordulójának műsora:

Péntek, 2015. április 10., 19.00: Senica-Žilina

Szombat, 2015. április 11., 14.30: Trnava-Slovan, Ružomberok-DAC, Košice-Zlaté Moravce

Vasárnap, 2015. április 12., 19.00: Trenčín-Podbrezová, Myjava-Banská Bystrica

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés holnap 14.30-kor kezdődik, játékvezetők P. Hrčka - Chládek, Ferenc.

Mint minden tétmeccsről, holnap Rózsahegyről is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner