Hír

Vereség kettős emberelőnyben

Vereség kettős emberelőnyben

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 15.5.2015, Wimmer Gábor
article_banner
article_banner

Sok helyzetet, dinamikus játékot hozott a forduló tévés mérkőzése, ám kettős emberelőnyünk ellenére a zsolnaiak győztek. A három pont sorsáról a fiatal Čmelík gólja döntött. 

Gyors iramban kezdődött az összecsapás, már a második percben könnyen megszerezhettük volna a vezetést, ám Szarka tiszta helyzetben pár centivel a jobb kapufa mellé gurított. Néhány perc múlva Mihalík egészen az ötösbe vezette a labdát, majd éles szögből leadott lövését Polaček lábbal a kapufára tolta. A 8. percben Brašeň bombája kerülte el Volešák kapuját. Tíz percre rá Štepanovský nagy helyzetben az oldalhálót lőtte telibe. A 21. percben źupták gurított be laposan az ötös vonalához, ahol Szarka szorongatott helyzetből a léc fölé célzott. A félidő derekán egy tetszetős összjáték után Pape Sarr csavarását védte bravúrosan Volešák. A következő percekben többször is szögletből próbálkoztunk, előbb źupták lövését blokkolta le a vendégvédelem, majd Ljubicic kísérletét hárította Volešák. Fél óra játékidő után Szarka néhány centivel a jobb kapufa mellé célzott. A 34. percben Čmelík került a védelmünk mögé, ám kísérlete elcsavarodott a felső sarok felett. Dinamikus, jó focit hozott az első félidő, aminek a végén gól nélküli állással mentek pihenőre a csapatok.

A második játékrész első nagyobb helyzete Jelic nevéhez fűződik, aki az 52. percben Mihalík visszagurítása után pontatlanul lőtt. Az 55. percben emberelőnybe kerültünk, miután Letic megkapta a második sárga lapját. A kiállításra viszont egy perc múlva érkezett a válasz: Ljubicic labdavesztése után Čmelík kilőtte a hosszú sarkot - 0:1. Egy óra játékidő után Štepanovský bombája szállt el a felsőléc felett. A 66. percben źupták célzott éles szögből mellé. A 77. percben Pape Sarr beadása és Szarka csúsztatása után Sabler fejelt fölé a kapu torkából. Nem sokra rá Krišto csavarására vetődött Volešák. Tíz perccel a vége előtt kettős emberelőnyhöz jutottunk: Szarka tört egyedül kapura, majd a visszafutó Vavro hátulról felrúgta csatárunkat, és egyből pirosat kapott. A piros lapot követően ismét a vendégek veszélyeztettek először, ám Čmelík lövéséből hiányzott a pontosság. Két perccel a vége előtt Szabó beadása után Szarka fejese épphogy elkerülte a kaput. Az utolsó percekben kapuja elé szögeztük az ellenfelet, többször hosszú előreívelésekkel próbálkoztunk, ám a zsolnai védelem rendre felszabadított, így a vendégek három pontot szereztek a DAC-arénában.

Csapatunkat az egész mérkőzés során kitartóan buzdították szurkolóink, ám csalódottan távozott a több mint két és félezer néző stadionunkból. Legközelebb jövő hét kedden (máj. 19.) játszunk, Aranyosmarót csapata lát minket vendégül a Fortuna Liga 31. fordulójában.

Edzői értékelés:

Tomislav Maric, DAC: „Úgy gondolom, hogy az egész kilencven perc során domináltunk. Az első félidőben több helyzetet is kihagytunk. Ami a második félidőt illeti, a kiállítás után még inkább beszorítottuk az ellenfelünket, de gólt nem sikerült szereznünk. A mai mérkőzés tanulsága: minél jobb csapat ellen játszunk, annál jobban vannak hibáink kihasználva. Ezen még sokat kell dolgoznunk, és egyszerűbben kell játszanunk. A vereség ellenére meg kell dicsérnem játékosaimat, mindent otthagytak a pályán. Gratulálok a Zsolnának, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.”

Adrián Guža, Zsolna: „Kiváló mérkőzést láthattunk, jól felkészült csapat ellen játszottunk, szurkolóik fantasztikus hangulatot teremtettek. A mérkőzés képét jelentősen megváltoztatták a kiállítások, de játékosaink remek csapatmunkát végeztek.”

article_bannerarticle_banner