Hír

Boldog szülinapot, Benji!

Boldog szülinapot, Benji!

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 9.3.2018, Nagy Krisztián

Száraz Benjamín, a DAC fiatal kapusa ma ünnepli huszadik születésnapját. Isten éltesse sokáig!

Születési időpont és hely: 1998. március 9., reggel 8 órakor, Érsekújvár

Méretei születésekor: 51 cm és 3,70 kg

Jelenlegi magassága és súlya: 189 cm és 82 kg

Az ifjúsági válogatott Száraz Benjamin Nagykérről származik, itt szeretett bele a labdarúgásba is. Tizenhárom évesen Nagysurányba került kölcsönbe, és pár hónap elteltével a Szenice csapott le rá. Erdőháton végig járta a diák- és ifjúsági csapatokat, folyamatosan tagja volt a szlovák korosztályos válogatottaknak is. Stabilan a szenicei nagycsapattal edzett, viszont az élvonalbeli bemutatkozására csak a Dunaszerdahelyre való átigazolását követően került sor. Tavaly, a téli szünet alatt lett a DAC játékosa. Az első félévben a tizenkilenc éven aluli együttesben és a juniorcsapatban is védett, majd a Fortuna Liga 2016/17-es idényének zárómérkőzésén a Rózsahegy otthonában bemutatkozhatott az élvonalban, rögtön kilencven percet kapva. Ősszel a B csapatunk kapuját őrizte, és Patrik Macej tartalékja volt a felnőtteknél. Az idei esztendő első felkészülési találkozóján a pozsonyi Inter ellen elszakadtak a térdszalagjai, és a konzervatív kezelések után jelenleg az orvosi stáb felügyelete mellett készül. A prognózisok alapján április közepén már teljes értékű edzésmunkát végezhet. Beninek mihamarabbi visszatérést és a mai születésnapja alkalmából pedig minden jót kívánunk!

article_bannerarticle_banner