Interjú

Vida Kristopher: Az 5:1 nagy önbizalmat ad nekünk

Vida Kristopher: Az 5:1 nagy önbizalmat ad nekünk

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 29.7.2019, Krisztián Nagy

A legutóbbi két meccsen háromszor is betalált az előző szezon házi gólkirálya.

Az Atromitosz ellen a 30. percben cserélte Ronant, majd 5 perccel később megszerezte első gólját az idényben. Tegnap a garamszentkereszti újonc ellen a kezdőben kapott helyet, és már a 4. percben betalált. Vida Kristopher, a 2018/19-es szezon házi gólkirálya négy napon belül háromszor iratkozott fel a góllövőlistára. „Örülök, hogy így sikerült, de legyünk maximalisták – tegnap több gólt is lőhettem volna. Összességében viszont egy jó eredményt sikerült összehozni. Az első félidőt nagyon megnyomtuk, de a másodikban is jók voltunk, szerintem fölényben futballoztunk. Egy kicsit nyitottabban játszottunk, szerettük volna a következő gólokat rúgni, s talán még támadóbb felfogásban kezdtük a második félidőt. Volt párszor terület mögöttünk, ahová a vendégek be tudták játszani a labdát. Erre jobban kell figyelni, mert egy nagyobb csapat ellen ez megbosszulhatja magát. A vége felé talán kicsit kiengedtünk és akkor volt a vendégeknek is pár helyzetük, de kordában tartottuk a mérkőzést, a helyzeteink is megvoltak, s még rúghattunk volna több gólt is. Ne legyünk elégedetlenek, hiszen ez az 5:1 egy szép eredmény.”

Csapatunk számára a tegnapi találkozó már az ötödik volt az új idényben, 18 nap leforgása alatt. A „száguldó cirkusz” azonban nem áll le, a héten újabb két fontos összecsapás vár ránk. Csütörtökön Athénban az Atromitosz elleni EL-visszavágó következik, vasárnap pedig Miaván a Szered elleni ligameccs. „Sok kilométer van a lábainkban, a következő két napban ki kell pihennünk a tegnapi meccset, aztán szerdán rákészülni a csütörtökire. Nagy önbizalmat ad nekünk, hogy ilyen jó eredménnyel tudunk nekimenni a csütörtöknek. Megmutattuk, hogy tudunk gólt rúgni, és csütörtökön is szeretnénk 2-3-4 gólt rúgni nekik, hogy biztos legyen a továbbjutás” – bizakodik a magyar szélső.

article_bannerarticle_banner