A bajnoki programban keletkezett szünetet egy felkészülési mérkőzés töltötte ki, amelyen a MOL Akadémián 2:2-es döntetlent játszottunk a katari Al Gharafa együttesével. A spanyol csillag Joselu két góljára Redzic válaszolt szintén két találattal.
Eredetileg a DAC ma a Niké Liga 2. fordulójában Kassán lépett volna pályára, ám a hazaiak kérésére a találkozót elhalasztották. A felszabadult időpontot így a Katar hétszeres bajnoka elleni összecsapásra használtuk ki, amelyet az akadémiánkon játszottuk le. Csapatunk első ízben lépett pályára az új idegenbeli szerelésében.
Branislav Fodrek vezetőedzőnek a keret összeállításánál figyelembe kellett vennie, hogy Bősze és Gueye tegnap bajnoki mérkőzést játszott a juniorcsapatban, Valko beteg volt, míg Bajo és Csinger a hét végén távoztak a klubtól.
A vendégek kezdőcsapatában kilenc válogatott tapasztalattal rendelkező játékos lépett pályára, köztük a tavalyi Európa-bajnok Joselu is. Épp ő szerezte meg a vezetést, miután a mi oldalunkon kimaradt két helyzet. Majd jött a 9. perc, és a spanyol támadó csapata első próbálkozását a jobb alsó sarokba helyezte – 0:1. Egy perccel később jött a gyors válasz: egy szép akció végén Redzic egyenlített ki – 1:1. A nézők remek futballt láthattak, enyhe DAC-fölénnyel. A 33. percben átvettük a vezetést: Gagua ugratta ki Redzicet, aki nem hibázott – 2:1. Nem sokkal a félidő vége előtt Joselu megmutatta klasszisát, aki két helyzetéből két gólt szerzett. A 43. percben az aktív Brahimi beadását fejelte a hálóba – 2:2.
A második félidőre öt helyen változtattunk, és bár több lövési kísérletünk volt, a játék kiegyenlítettebb lett. Az eredmény már nem változott, leginkább a vendégek kapusának, Sergio Ricónak köszönhetően. Az 53. percben Gruber lövését tolta ki a kapufa mellől, majd a 84. percben Mendez jobb felső sarokba tartó löketét bravúrral a kapufára tenyerelte.
Jövő szombaton 20:30-tól láthatjuk újra akcióban a DAC együttesét: a Niké Liga harmadik játéknapján a Rózsahegy együttesét fogadjuk a MOL Arénában.
DAC 1904 - SC Al Gharafa 2:2 (2:2)
MOL Akadémia, 2025. augusztus 3., vasárnap, 17:00 ó, változékony, borult idő, +23°C
Góllövők: 9. Joselu 0:1, 10. Redzic 1:1, 33. Redzic 2:1, 43. Joselu 2:2
Sárga lap: 12. Traore, 69. Aljanhi
Játékvezető: Kišš - Štofik, Uram, 300 néző
DAC: Popović (63. Filipe) - Kapanadze (46. Sylla), Kacharaba (K) (46. Modesto), Nemanič, Mendez - Gruber, Tuboly (46. Udvaros), Blaško - Redzic (46. Djukanović), Gagua (46. Trusa), Ramadan. Edző: Branislav Fodrek.
Al Gharafa: Lecomte (46. Rico) - Holgate (63. Jang), Gunnarsson, Traore (63. Sano), Aljanhi - Djalo, Sassi, Díaz - Joselu (87. Coman), Muntari (46. Hamed), Brahimi (K). Edző: Pedro Martins.
STATISZTIKA:
Lövés – kapura 4:5, mellé 10:0
Szöglet – 3:0
Les – 3:2




