Otthonunk, az akadémiánk

Futballakadémiánk a mi otthonunk. A DAC A-csapata és korosztályos csapataink is ebben az edzőközpontban készülnek a mérkőzésekre. A nemzetközi mércével is nívósnak mért létesítményben jelenleg több mint 300 fiatal játékos bontogatja a szárnyait. Akadémiánkon átlagon felüli feltételek mellett, szakmailag kiválóan felkészített edzői stáb felügyeli a gyerekek mindennapi munkáját. Utánpótlás-játékosaink testi és szellemi fejlesztésében a legkorszerűbb eszközök állnak a rendelkezésünkre.

Vízió és filozófia

Célunk, hogy európai szinten is elismert, kiemelkedő labdarúgó-akadémiává váljunk, s hogy olyan feltörekvő tehetségeket képezzünk ki, akik a későbbiekben az A-csapatban szerepelhetnek, vagy akár külföldi tapasztalatokra is szert tehetnek. Olyan professzionális labdarúgók kinevelésére törekszünk, akik azonosulni tudnak klubunk, a DAC szellemiségével. Játékosaink fizikai erejét ötvözzük a sárga-kék közösségre jellemző győzelmi mentalitással.

Határozottság, fejlődés és büszkeség

Szakmai munkánkat a klub legfőbb értékeinek alárendelve végezzük, hiszen csakis kemény munkával, a bennünk élő küzdőszellemmel és a ránk jellemző határozottsággal vagyunk képesek a siker elérésére. Minden nap a fejlődésre és az előrehaladásra helyezzük a hangsúlyt, munkafolyamatainkat a legapróbb részletekig megtervezzük. A tökéletesség a célunk, melynek alapjai az öntudatosságunkra épül. Büszkék vagyunk az elért sikereinkre, büszkén viseljük klubunk mezét, és büszkék vagyunk arra, akik vagyunk.

Mit kínál akadémiánk növendékeink számára?

  • magas színvonalú edzésmunkát Európa egyik legmodernebb utánpótlás-akadémiáján
  • általános- és középiskolai oktatást, a tanulmányi eredmények folyamatos ellenőrzését
  • kollégiumi ellátást étkezéssel
  • minőségi edzőfelszerelést
  • orvosi ellátást, regenerációs lehetőséget
  • labdarúgás melletti sportolási lehetőséget
  • utaztatást az edzésekre, mérkőzésekre, iskolába
  • nemzetközi futballtornákon való részvételt

Állandó edzői képzés

Akadémiánk edzői számára garantáljuk a permanens fejlődési lehetőséget. Kulcsfontosságúnak tartjuk a továbbképzéseken való részvételüket, ebben látjuk előrehaladásuk zálogát. Edzőink rendszeresen részt vesznek a Szlovák Labdarúgó Szövetség és az alá tartozó területi igazgatású futballszervezetek által megtartott szakmai előadásokon, kurzusokon. Játékosaink mentális felkészítése is a naponta velük foglalkozó edzők feladata, akik birtokában vannak a szükséges pedagógiai és pszichológiai készségeknek.