Jan, fél éve érkeztél a klubhoz. Mennyire sikerült beilleszkedned és hogy érzed magad Dunaszerdahelyen?
„Nagyon jól, a csapat különböző nemzetiségű, kultúrájú, eltérő anyanyelvű futballistákból áll, de úgy gondolom, összességében nagyon jól működünk együtt. Jelenleg Pozsonyban lakom egyedül, a barátnőm Németországban maradt a munkája miatt, de természetesen mikor tud, ellátogat hozzám. A trénerekkel, a kapusedzővel és a kapus kollégáimmal való mindennapi munka nagyon jót tesz nekem és a fejlődésemnek. Mindenképpen boldog vagyok a DAC-nál. Németországban teljesen mások az ellenfelek és a játékstílus, ezért is szerettem volna belevágni a külföldi szerepvállalásba. Remélhetőleg legalább tízévnyi aktív karrier és a pályafutásom kicsúcsosodása még előttem áll.”

Mindenképpen nagy előnyöd, hogy tudod, milyen érzés bajnoknak lenni, hiszen a Köln csapatával megnyertétek a német másodosztályt. Mi volt annak sikernek a kulcsa?
„A német Bundesliga 2 is nagyon színvonalas bajnokság, szerettünk volna a lehető leggyorsabban visszajutni a legjobbak közé, hiszen egy évvel korábban estünk ki. Abban az időben mindössze 18-19 éves voltam és akkor tapasztaltam meg először a felnőtt labdarúgás világát. Komoly kihívást jelentett a játék fizikai oldala és az alkalmazkodás. Ez mindenképpen a pályafutásom egyik legszebb időszaka volt, kiváló idényt futottunk, remek volt a klubon belüli hangulat. Olyan futballistákkal lehettem egy csapatban, akik később a német felnőttválogatottban is szerepelhettek, jelenleg pedig stabil Bundesliga-futballisták. A város is futball-lázban égett, általában ötvenezer ember buzdított minket odahaza. Remek társaságot alkottunk, nyilván ilyesfajta sikert szeretnék a jövőben is átélni.”

A kupában ez idén sajnos nem fog összejönni, hiszen a kassai negyeddöntőn kiestünk. Hogyan láttad azt a meccset és a Zólyombrézó elleni vasárnapi győztes reakciót?
„Az egész klub számára egy kiábrándító eredmény született Kassán, semmiképpen sem erre számítottunk, nem a saját tudásunknak megfelelő szinten játszottunk. Nem tudunk mást tenni, el kell fogadni a kudarcot és a bajnokságra összpontosítani. Tisztában voltunk azzal, hogy a kupasorozatban nincs javítási lehetőség, de nem hoztunk olyan szintet, amilyet általában szoktunk. Ezért is volt nagyon fontos, hogy a vasárnapi összecsapáson közösen, csapatként álltunk fel a hétközi pofonból. Mindenki tudja, hogy rengeteg a sérültünk, de az ő helyükre lépők igyekeztek megmutatni magukat, hogy a csapat és a klub segítségére legyenek. Fontos, hogy mindenki hozzátegye a maga részét és próbáljon meg fejlődni. Ezen az úton szeretnénk továbbmenni.”

Említetted a sérüléseket. Megtapasztaltál valaha olyan szituációt, hogy egyszerre három kapus is hosszabb időre harcképtelenné váljon, ráadásul kettejük nem is a pályán sérült meg?
„Nem, soha. Ráadásul több olyan minőségi mezőnyjátékosunk is kidőlt, akik a csapat kulcsemberei. Viszont ezen nem tudunk változtatni, ezért kell a többieknek új szintre emelni a gárdát és több felelősséget vállalni. Most még inkább egységesen, csapatként kell küzdenünk és így megnyerni az előttünk álló összecsapásokat.”

Ez a helyzet új esélyt jelent a kevesebb játékpercet kapóknak. A te példád is mutatja, hogy a kapusok sérülése miatt a harmadik számú hálóőr is könnyen a kapuban találhatja magát. A bemutatkozásodra a Slovan elleni rangadón került sor. Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy te állsz majd a gólvonal előtt? Nem olyan futballistának tűnsz, aki túlidegeskedné a dolgokat…
„Nagyon örültem a játéklehetőségnek, de természetesen a többiek sérülése miatt nem voltam boldog. Lehetőség nyílt számomra, hogy ismét kilépjek a reflektorfénybe. Néhány komoly téttel bíró mérkőzést már abszolváltam a pályafutásom során, az utolsó klubomnál, a Mannheimnél a kiesés ellen harcoltunk. Szeretem a kiélezett meccseket, az ilyenekért lesz valaki futballista. Nem volt tervben, hogy egy ilyen komoly rangadón mutatkozom be a DAC-ban, de az élet néha tartogat meglepetéseket. Megragadtam az esélyt, igyekeztem a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, ezzel segíteni a klubot, hiszen azért vagyok itt. Boldog vagyok, hogy visszatérhettem.”

Ejtsünk néhány szót a Zólyombrézó elleni találkozón hallható füttyszóról is, ami akkor szólalt meg, amikor túl sokáig tartogattad a labdát. A vezetőedzőnk is elmondta a sajtótájékoztatón, hogy ez egy tudatos taktikai elem volt és nem időhúzás. El tudnád magyarázni, miért volt ez így?
„Akárcsak a Zólyombrézó, mi is egy angol hét végén voltunk vasárnap, ilyenkor pedig a fáradtság miatt általában az a csapat nyer, aki taktikailag jobb, érettebb és kevesebb hibát vét. Ha magamnál tartom a labdát, azzal arra kényszerítem az ellenfelet, hogy letámadjon. Ha ez megtörténik, akkor általában változik a játék képe és valamilyen megoldás kínálkozik a labdakihozatalra. Néha, amikor hektikus a mérkőzés, szükség van egy kis megnyugtatásra. Szerintem ez vasárnap jól sült el a számunkra, a taktika része volt. Szerettük volna a lehető legtöbbet birtokolni a labdát egy olyan ellenféllel szemben, amely tavasszal remek győzelmi sorozatban volt, hogy reakcióra kényszerítsük őket. Ha nincs náluk a labda, akkor nem tudnak gólt lőni. Mivel működött, szerintem jó döntést hoztunk.”

Legközelebb azzal a Nagyszombattal csapunk össze, amely szintén nem volt túl jó formában, de a legutóbbi hétvégén ők is jó irányba mozdultak el a zsolnai győzelmükkel. Hogyan emlékszel vissza a Spartak elleni, 3:1-es DAC-sikerrel végződő első összecsapásra és mit vársz a rangadótól?
„Nagyon felfokozott hangulatú, tipikus derbi összecsapás volt. Ezúttal szintén sok kemény pillanatra számítok, de muszáj magunkat tartanunk a saját játéktervünkhöz és nyugodtnak maradnunk. Mindenképpen kemény találkozó vár ránk, már csak kilenc mérkőzés van hátra a bajnokságból és egyik sem ígérkezik könnyűnek. Meg kell találnunk a megfelelő megoldásokat bizonyos játékhelyzetekre és a tervünket pedig hozzá kell igazítanunk a különböző profilú játékosainkhoz. A nyugodtság lesz a siker egyik kulcsa és a lelátókra visszatérő szurkolók is komoly segítséget jelentenek számunkra.”

A hétvégi forduló a Niké Liga segít projekt jegyében kerül megrendezésre, amely ezúttal a mentális egészségre helyezi a hangsúlyt. A kapusok pozíciója elég különleges és egyszerre csak egyvalaki védhet. Hosszú ideig vártál a lehetőségre, így adja magát a kérdés, hogy te hogyan tartod karban a mentális egészségedet?
„Németországban van egy mentális trénerem, akivel már a múltban is sok foglalkozást végeztem el. Bizonyos mentális gyakorlatokat az edzésprogramba is beépítettem. A futballban és a magánéletben is folyamatosan jönnek a meglepetések, a külső dolgok, amelyek hatnak ránk és amelyeket nem igazán tudunk befolyásolni. A legfontosabb, hogy ne ezekre koncentráljunk, hiszen változtatni úgysem tudunk rajtuk, hanem azokra a dolgokra, amelyekre kihatással tudunk lenni. A labdarúgásban ez a csapat és a saját teljesítményünk. Az érzéseket és az érzelmeket kell tudni irányítani, mert ezekkel mindannyiunk rendelkezik. A sportfejlődés és a teljesítmény eléréséhez azonban mellőznünk kell ezeket az érzelmeket. Ez nem mindig könnyű, néha sikerül, néha nem. Vannak vizualizációk, meditációk, amiket el lehet végezni, de mindenki más, saját magának kell megtapasztalnia, mi használ a leginkább. A mentális egészség egy olyan téma, amelynek nagyon fontos és kiemelt szerepet kellene betöltenie a társadalomban. Nagyon sok ember szenved emiatt és remek kezdeményezésnek tartom, hogy a liga egy egész fordulót szentel ennek a problematikának. Többeknek nincs családjuk, akikre támaszkodhatnak, talán nekik is jól jön a segítség. A társadalom része kellene, hogy legyen a segítségnyújtás, mert mindenkinek vannak nehezebb időszakai. Ha valaki már több ilyen nehéz perióduson átment, annak könnyebb a többieket segíteni. Ne féljünk ezt megtenni, ha valakinek szüksége van rá.”

Az egyik híres egykori német hálóőr, Robert Enke is ilyen gondokkal küzdött kétéves kislánya halálát követően és végül az öngyilkosságba menekült...
„Igen, sajnos vonat elé vetette magát. Akkoriban ő volt az egyik legjobb német kapus, nyolc alkalommal a felnőttválogatott hálóját is őrizte. Nyilvánvaló volt, hogy depresszióban szenvedett és szorongott. Fontos tisztázni, hogy ez egy betegség, nem pedig a gyenge jellem ismérve. Németországban nagyon sokszor hallottam, hogy az ilyen gondokkal küzdő embereknek minél hamarabb professzionális segítséget kellene kérniük, mert kezeletlenül betegséggé fajulhat. Ezért fontos odafigyelni erre a témára, mert sok ember szenved így. Nem mindegyikük lesz beteg, de fontos a megelőzés. A német labdarúgás világát is rendkívül megrázta Robert Enke esete és nem szabad elfelejteni, hogy a futballisták is küzdhetnek bizonyos mentális gondokkal, hiszen mi is csak emberek vagyunk.”