A gólomat azonnal pontokra cserélném. Megvoltak a lehetőségeink, de a Zsolna minőséget mutatott a gyors ellentámadásokban és megbüntetett bennünket. Matú Kme a DAC 1234. élvonalbeli találatát szerezte.
Kár az eredményért, nem használtuk ki a lehetőségeinket, míg az ellenfél a sajátjait tűpontosan igen. Az első félidőben volt egy távoli lövés utáni kapufánk, Ramadan is helyzetbe került, amikor is egy szép visszapasszt kapott, de nem találta el jól a labdát. Jól kezdtük a második félidőt, a gólunkon kívül további lehetőségeket is kidolgoztunk, amelyeket sajnos nem tudtunk értékesíteni. Nekem is volt egy visszagurításom, ami nem jutott el Corrhoz, Ramadan pedig egy újabb ígéretes helyzetben találta magát. Az öltözőből kijőve rárontottunk az ellenfélre, ilyenkor mindig az van, hogy vagy kiegyenlítünk 2:2-re, vagy megkapjuk a harmadik gólt is. A Zsolna legerősebb fegyvere a gyors ellentámadások és meg is büntettek minket. Ráadásul a védekezésük is minőségi, a legutóbbi négy mérkőzésen csak mi voltunk képesek bevenni a kapujukat állapította meg a rájátszás 3. fordulójában megrendezett Zsolna-DAC (3:1) összecsapását követően Matú Kme, aki a 47. percben a tizenhatoson kívülről eleresztett lövéssel szépített 1:2-re, visszahozva a pontszerzési esélyeinket.
Matú Kme a DAC 1234. gólját szerezte az élvonalban, ebből 98-at a Zsolna ellen értünk el. A rózsahegyi labdarúgás neveltje, aki helyet kapott Calzona szövetségi kapitány bővebb keretében a márciusi válogatott összetartásra, a 214. olyan futballista együttesünk színeiben, aki az élvonalban gólt szerzett. A találatomat természetesen pontokra cserélném. Nem vagyok tipikus góllövő, bal lábbal meg tényleg nem. Viszont terület nyílt számomra, és ahogy a régi futballigazság mondja, lövésből lesz a gól. Ezért a kapura lövés mellett döntöttem és egy megpattanásnak is köszönhetően a hálóban kötött ki a labda. A DAC mezében szerzett első gólomat a feleségemnek és a családomnak ajánlom nyilatkozta a 25 éves labdarúgó, akinek a neve mellett a tegnapit követően 129 pályára lépés és 7 gól áll a Niké Ligában. Sárga-kékben 5/1 a mérlege. Az előkészítő Pa Assan Corr volt, akinek ez volt a második gólpassza az idényben.
Érdekességként tegyük hozzá, hogy Kme a honi első ligában 2023. szeptember 2-a óta az első gólját szerezte, amikor is a Trencsén színeiben a 2023/24-es szezon 6. fordulójában megrendezett összecsapás egyetlen találatát szerezte. Akkor pont a DAC volt a trencséniek ellenfele

A sárga-kékek a vírusjárvány utáni kényszerszünet után ugrottak vissza a bajnoki körforgásba. A virózis utáni visszatérés egyáltalán nem volt egyszerű, a hét elején még nem tudtunk százszázalékos erőbedobással edzeni. Viszont azt gondolom, erre senkinek sem szabadna kibeszélnie magát, felkészültek voltunk, mindent megtettünk a pontszerzés érdekében, az elsőtől az utolsó percig küzdöttünk. Sajnos ezúttal ez nem volt elég.
A szezonbeli negyedik vereségünk után a Zsolna megelőzött minket, amely ugyanannyi ponttal áll, mint mi. Senki sem kételkedik abban, hogy a Zsolna minőségi csapat, a mostani idényben még nem voltunk képesek legyőzni őket. Remélhetőleg a hazai összecsapáson begyűjtjük a három pontot és lehet, hogy az a mérkőzés lesz a kulcsfontosságú. Amennyiben a megfelelő pillanatban múljuk őket felül, mindegy lehet, hogyan játszottunk ellenük azelőtt. Csak saját magunkra összpontosítunk, de ha a Slovan bakizik, mindenki elkezd erről beszélni. Szerintem tavasszal három nagyon fontos összecsapást sem vettünk sikerrel. Jelenleg négy olyan csapat van a bajnokságban, amelyet a bajnoki címért küzdhetnek. Nagyon kiegyenlített a tabella, a Zsolna vereséget szenvedett a rájátszás első találkozóján, majd megnyert két nehéz meccset. Az élmezőnyben komoly tumultus lesz, egymástól fogjuk elvenni a pontokat. Meglátjuk, végül hogyan zárul a pontvadászat tette hozzá Matú Kme, aki a téli szünet folyamán kölcsönbe érkezett hozzánk az amerikai MLS-ből.






