Hír

„Mertünk nagyot álmodni” - a komáromi diákok élménybeszámolója

„Mertünk nagyot álmodni” - a komáromi diákok élménybeszámolója

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 28.11.2018, Nagy Krisztián

A révkomáromi Munka Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai voltak idén az utolsó, akik részt vettek a „Gyere velünk a DAC-ra!“ projektben.

Az említett iskola 4.b és 4.d osztályának diákjai a DAC-Trencsén mérkőzésen voltak jelen. A találkozó sok gyermeknek hozott felejthetetlen élményt, hiszen a saját szemükkel és fülükkel tapasztalhatták meg a MOL Aréna varászlatos erejét. A fantasztikus hangulathoz szurkolásukkal ők is hozzájárultak. A diákok benyomásaiból idézünk, akik abszolválták az élménykirándulást:

Mertünk nagyot álmodni, és a várt siker nem maradt el!

„2018. november 24-én a „Gyere velünk a DAC-ra!“ projekt nyerteseiként ébredtünk. Izgatottan indult útjára a komáromi csapat, amelyre oly régóta vágyott. Mikor megláttuk a MOL Arénát, szívünk csordultig telt örömmel. Ma itt szurkolhatunk példaképeinknek! Először a DAC múzeumot tekinthettük meg, ahol kiosztásra kerültek a gyönyörű sárga-kék sálak. Mindenki azonnal a nyakába tette, s büszkén, csillogó szemekkel viselte. Ezután elfoglaltuk helyünket a lelátón. Birtokba vettük a sárga-kék székeket, s vártuk, hogy a csapat a pályára lépjen. Kis késéssel ugyan, de kivonultak a gyepre. Egyszerre mozdult a szurkolói tábor. Felállva, DAC-sálakat a magasba emelve énekeltünk, buzdítottuk a csapatot. A fantasztikus hangulat minket is magával ragadott, teljes erőbedobással szurkoltunk az egész DAC-Trencsén mérkőzés alatt. Nem szegte kedvünk, hogy a mérkőzésen nem született gól. Sokkal nagyobb élmény volt számunkra, hogy a félidő szünetében lemehettünk a pályára, és személyesen találkozhattunk kedvenceinkkel. Dedikálták sáljainkat, fotókat készíthettünk a játékosokkal. A mérkőzés végeztével Vida Máté Marikovec Dominikot lepte meg mezével, Hallman Márkot pedig Martin Jedlička ajándékozta meg kapuskesztyűjével. Csodálatos napot tudhatunk magunk mögött, melyet nagyon sokáig megőriz majd szívünk. Köszönjük a lehetőséget, a szívélyes fogadtatást. Hajrá DAC!” (4.b és 4.d osztály diákjai, Munka Utcai MTNY Alapiskola, Komárom)

Idén több mint kétszáz fiazalt fogadtunk a MOL Arénában a projekt keretén belül, és a nagy sikerre való tekintettel 2019-ben is folytatjuk! A jövő évben a március első hétvégéjén esedékes DAC-Szenice bajnokival kezdünk. A regisztrációval kapcsolatban kövessék honlapunkat!

A „Gyere velünk a DAC-ra!” projektről

A DAC hazai összecsapásaira szervezett élménykirándulás az ide- és hazajutás biztosításából, a belépőkből, fotózásból és emléktárgyakból áll. A fiatalok továbbá megtekinthetik a stadiont, és a pályára is ráléphetnek. Az előző idénytől a projekt immár a Futballmánia égisze alatt fut.

A projektben iskolák, csapatok és szervezetek vehetnek részt, Dunaszerdahely 100 kilométeres körzetében. A maximális létszám 30 gyermek és 2 felnőtt kísérő pedagógus.

Az FC DAC 1904 a következő programot biztosítja (nagyjából 3-4 óra időtartamban)

- Felveszi a diákokat az iskola/szervezet helyszínén (2 órával a mérkőzés kezdete előtt)

- Az emléktárgyak átadása

- A DAC találkozójának megtekintése

- Fotózás

- A mérkőzés után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolához

A fentebb olvasható aktivitásokat a DAC INGYEN kínálja az iskoláknak és a szervezeteknek!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri