Mérkőzés

Beszámoló: DAC-Slovan 1:3 (1:1)

Beszámoló: DAC-Slovan 1:3 (1:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| sze 1.7.2020, Kiss Balázs

Vereséget szenvedtünk egy fantasztikus mérkőzésen. Kikaptunk ugyan a Slovantól, a félig megtelt – a koronavírus miatt így is majdnem teltházas – MOL Aréna közönsége mégis tapssal jutalmazta a látottakat. Ha valahogy, akkor ilyen odaadással és játékkal el lehet veszíteni egy rangadót a bajnok ellen.

Közel négyhónapos kihagyás után végre szépszámú szurkoló előtt rendezhettünk bajnoki mérkőzést, és ahogy arra számítani lehetett, már a bemelegítés alatt igazi hangyabollyá változott a MOL Aréna és környéke. A két csapat 61. egymás elleni bajnoki összecsapására szinte minden rendelkezésre álló jegy elkelt (csupán a vendégszektorban maradtak eladatlan belépők), így végre búcsút inthettük a hangszórós szurkolásnak. A párharc előtti nap két játékosnak, Šimićnek és Čmelíknek is búcsút intett a klub, ugyanakkor Balić és Schäfer vendégjátékát egy, ill. két hónappal meghosszabbították. Bernd Storcknak azonban így sem volt könnyű dolga a kezdőcsapat összeállításában. Az egyik legnagyobb fejtörést az jelentette számára, kivel helyettesítse az alapembernek számító Vida Mátét, aki egy héttel korábban a Rózsahegy elleni kupaelődöntő visszavágóján szenvedett súlyos térdsérülést. A végén azért megtalálta a megoldást, és 4-1-3-2-es hadrendben küldte pályára a csapatot a friss bajnok ellen.

Felemelő volt ismét több mint hatezer torokból hallani a Nélküledet, majd a himnuszt, de mire a „…megbűnhődte már-e nép a múltat s jövendőt” – taktushoz ért az ének, már vezethetett is volna a bajnok – Jedlička azonban hatalmasat mentett Medved közeli próbálkozását követően. A B-középben állók közül sokan nem is láthatták tisztán a Slovan villámgyors akcióját, mivel ekkor még sárga-kék füst lengte be a tizenhatosunkat. Ahogy tisztult a levegő, úgy fokozódott a játékkedv is. Harcias, agresszív focit láthattunk mindkét oldalon. Csak az nem volt világos, pontosan mi válthatott ki Kozák vezetőedzőből olyan indulatokat, melyek miatt csendre intette őt a negyedik játékvezető, de tény, hogy az égszínkékek mestere elég zabosnak tűnt. A másik oldalon Bernd Storck a rá jellemző nyugalommal követte az eseményeket.

A 13. percben viszont biztos, hogy az egekbe szökött a pulzusa, amikor Balić szemfüles labdaszerzéséből Kalmár került ordító helyzetbe. Csapatkapitányunk szemtől szemben a kapussal kapásból ellőtte a passzt, de Greif pont ott állt, ahová a labda érkezett. Ezután eldugta egy kicsit a golyót a vendégcsapat, mi viszont a lehető legjobb dologgal köszöntünk be a gurigázó fehérmezeseknek – góllal. A 17. percben Divković szögletét Kalmár fejelte a hálóba – 1:0.

Félház ide vagy oda, a kirobbanó gólörömöt még a Duna-parton is hallani lehetett. Mi pedig bízunk benne, hogy Marco Rossi az M4 sportcsatornát nézte ezen a kellemes nyári estén. Abban is reménykedünk, hogy a következő pár percben már kiment a konyhába egy sörért, és nem látta, ahogy a Slovan kiegyenlít. A 19. percben Moha szabadrúgása még levágódott a sorfalról, de két perccel később már összejött az egyenlítő találat. Strelec remek passzal ugratta ki a leshatárról Medvedet, aki Jedličkának kötényt adva gurított a hálónkba – 1:1. Ez volt Bernd Storck első kapott gólja bajnoki mérkőzésen.

A 29. percben Schäfer hazaadásnak minősíthető gyenge gurítással próbálkozott, utána pedig egészségügyi szünetet rendelt el Gemzický játékvezető, amely során kiosztott egy sárga lapot Ján Kozák edzőnek, aki továbbra sem tudott lakatot tenni a szájára. A játék azonban nem a kispadokon folytatódott, hanem a pályán, méghozzá egy újabb zseniális Jedlička-védéssel. Moha próbálkozását mentette szögletre a kapusunk.

A védésből fakadó örömöt kisvártatva szomorúság követte, amikor Bednár sérülten bicegett le a pályáról, és Storcknak le kellett őt cserélnie. Helyén a DAC saját nevelésű játékosa, Matúš Malý debütált a felnőttek között. Pályára lépését nagy taps fogadta. Egy perccel a lefújást megelőzően Divković lábában maradt a gól. Csatárunk ismét csak Greifet tette naggyá. A ráadás perceiben a B-közép az „Álljatok fel!“ – felszólítással ösztönözte még nagyobb buzdításra a MOL Aréna közönségét, melynek nem lehetett panasza az első félidei játékra.

A folytatás egy villámtámadással indult, amikor is Schäfer köszönhetett volna be a címvédőnek. Előbb Greifet találta el, az ismétlést pedig fölé lőtte. Többen a térdüket csapkodták mérgükben a kimaradt ziccer láttán. Válaszul a szokásos magyarszidásra is rázendítettek a slovanisták, de szerencsére hamar elhalkultak, mert Kalmár majdnem beléjük fojtotta a szót. Technikás, helyezett lövését Greif vette ki a vinkliből az 55. percben.

Alig tudtuk feljegyezni a helyzetet, máris jött a következő az ellenkező oldalon. Jedlička azonban ismét eszméletlen bravúrt bemutatva hárította Medved lövését. „Ezt is megfogta! Ezt is megfogta!” – ordította torkaszakadtából egy szurkoló a VIP-szektorban, miután jött az újabb Jedla-varázslat, szinte még ugyanabban a percben. Lefutott minket az ellenfél, a támadás végén Ožbolt rúghatott volna gólt, de hálónk őre hihetetlen módon beleért a labdába. Majd jött a kontra, amely során Divković rohant el a jobb szélen, lőtt, ám lapos labdája centikkel kerülte el a Slovan kapuját. Alig győztük kapkodni a fejünket az ordító helyzetek láttán.

A 60. percben jártunk még csak, amikor ismét elsült Divković lába. Nem érték őt utol a védők, így tudott ágyúzni a 16-os vonaláról, mégsem találta el a kaput. Igazi rock and roll futballt hozott a meccs ezen időszaka. A 6120 néző pedig nemcsak a szúnyogok és éjjeli lepkék kiiktatása miatt csapta össze egyre sűrűbben a tenyerét. A 71. percben egy újabb Greif-Divković minimeccs következett, amely sajnos ismét az előbb nevezett győzelmével zárult. Pedig ebben a helyzetünken is ott volt a gól!

Aztán kissé alábbhagyott a korábbi lendület, de bíztunk benne, hogy erőt gyűjtenek a fiúk egy huszáros hajrára. Ami valóban meg is történt, csak nem úgy, ahogy azt mi elképzeltük. A 82. percben a labda szerencsésen pattant Moha elé, ő pedig élt is a kínálkozó lehetőséggel, és fejjel juttatta vezetéshez a csapatát – 1:2. Mindent egylapra feltéve támadtunk az egyenlítésért, de a ráadás utolsó pillanatában újfent Moha volt az, akit már nem tudott feltartóztatni a teljesen kinyílt védelmünk, így beállította az 1:3-as végeredményt. A vereség ellenére a MOL Aréna közönsége állva köszönte meg a fiúknak a mutatott játékot.

A hazai szektorokba minden jegy elkelt a rangadóra, a félházat csupán azért nem lehet teltházzá nyilvánítani, mert a bajnokot nem kísérte el annyi szurkolója, mint amennyi megtehette volna. A hazai oldalon olyan ismert magyar sportolók is helyet foglaltak, mint Gyurta Dani, Gera Zoltán vagy Torghelle Sándor, akik hírét vihetik ennek a meccsnek Magyarországra, méghozzá jó hírét! Fantasztikus támadások, kijátszott helyzetek, kapusbravúrok mindkét oldalon, Divković bombázásai, kiváló szurkolói kulissza, ahogy azt már megszokhattuk. A vereség ugyan elszomorító, de ha nem térünk le a ma járt útról, akkor fényes jövő elé nézhetünk. Ebben a szezonban már csak két meccs van hátra: szombaton a Zsolnát fogadjuk, hogy megpróbáljuk elvenni tőlük a második helyet, de ehhez kell még az is, hogy az utolsó körben otthonában legyőzzük a Rózsahegyet.

Edzői értékelés:

Bernd Storck (DAC): „Szeretnék gratulálni a Slovannak a bajnoki címhez, amit a szezonban nyújtott teljesítményéért megérdemelt. Köszönöm nekik a rugalmasságot is, ami lehetővé tette, hogy a mai találkozót újra ennyi néző előtt játszhassuk. Kiváló meccset láttunk. Két nagyon fiatal játékossal álltunk fel, akik nem okoztak csalódást, akárcsak a többi játékos sem. A gólunkat egy szöglet előzte meg, az egyenlítő találat előtt pedig több hibát is vétettünk. Ha betaláltunk volna rögtön a második félidő elején, akkor más lehetett volna a végeredmény. Gólt kellett volna rúgnunk, hogy ne 1:3 legyen a vége. A Slovannak tapasztaltabb focistái vannak. Valóban sok a sérültünk, és sárga lapos eltiltottunk is lesz a Zsolna ellen, de ez nem jelenthet problémát. Ez egy ilyen helyzet, meg kell oldanunk. Sok tehetséges srác futballozik az U19-es csapatban. Megtaláljuk a megoldást arra, miként álljunk fel szombaton. Nem féltem a csapatot, és a jövőtől sem tartok. Tudom, mit kell tennünk ahhoz, hogy jövőre a Slovan kihívói lehessünk a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Nagyszerű volt ma újra ennyi szurkoló előtt játszani. Ma voltak a legtöbben, azóta, hogy kitört a járvány, és fantasztikus hangulatot teremtettek. A szurkolóink a 12. játékosunk.”

Ján Kozák (Slovan): „Szlovákiai viszonylatban kiváló focit láthattunk. A meccs sokáig nyitott volt, mindkét oldalon voltak lehetőségek. Egyik vagy másik irányba is eldőlhetett volna a mérkőzés. Mi három gólt adtunk, és úgy gondolom, hogy egy vagy két száz százalékos helyzettel többet tudtunk kidolgozni, mint a DAC. Megérdemelt győzelem született és valóban kiváló futball volt. Örültünk a meccsnek, melyre nem kellett különösképp motiválni a csapatot. Örülünk, hogy a szurkolók visszatérhettek a lelátóra. Egy ilyen találkozó után pedig feleslegesnek tartom a sárga lapomat firtató kérdést. Felkészülünk a kupadöntőre, ezért ma egy új rendszert is kipróbáltunk, de előtte még lesz egy bajnokink a Nagymihály ellen.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - ŠK SLOVAN BRATISLAVA 1:3 (1:1)
Fortuna Liga, rájátszás, 3. forduló, MOL Aréna, 2020.07.01., 20:00
Játékvezetők: Gemzický - Bednár, Hrmo
Góllövő: 17. Kalmár, ill. 21. Medved, 82., 90+4. Moha
Nézőszám: 6120
Sárga lap: 45+3. Blackman, 69. Ramirez, ill. 30. Ján Kozák (edző), 52. Rabiu
DAC: Jedlička - Blackman, Bednár (39. Malý), Kružliak, Davis - Schäfer (87. Sharani), Njie (72. Fábry), Kalmár (K), Balić - Divković, Ramirez
Slovan
: Greif - Abena, Bajrić, Božikov (K) - De Kamps (75. Da Silva), Rabiu - Medveděv, Strelec (64. De Marco), Moha - Medved (67. Nono), Ožbolt

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 42% : 58%
Lövések: kapura: 8:9, mellé: 8:2
Szabadrúgás: 18:20
Szöglet: 7:7
Les: 1:3

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri