Hír

Marko Divković a koppenhágai Bröndbyhez igazolt

Marko Divković a koppenhágai Bröndbyhez igazolt

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 31.8.2021, Krisztián Nagy

A horvát támadó öt év után távozik a DAC-tól, és a dán bajnoknál folytatja a pályafutását.

Marko Divković adán bajnok Bröndby IF Koppenhága játékosa lett. A két klub a nyári átigazolási időszak utolsó napján egyezett meg Divko kölcsönjátékáról, amihez kötelező átigazolási opció is fűződik a játékos teljesítménye alapján. 

A huszonkét éves horvát támadó ma átment az orvosi teszteken, majd aláírta szerződését a 11-szeres dán bajnokcsapattal. A Bröndby ősszel az Európa-liga csoportkörében szerepel majd, ahol a prágai Spartával, a Lyonnal és a Glasgow Rangers-szel csap össze.

Marko Divković 2016 nyarán érkezett a Csallóközbe, csapatunknak 2017 tavaszától volt az igazolt játékosa. Az első hónapokban a 19 éven alatti korosztályos együttesünkben futballozott (11 mérkőzés, 7 gól), majd átkerült az A-csapat keretébe. Összesen 115 találkozón lépett pályára a Fortuna Ligában, ezeken 25 gólt szerzett. Az élvonalban lejátszott meccsek tekintetében a klubrangsor 13. helyén áll, a gólszerzők között a kilencedik pozíció az övé. Az európai kupasorozatokban további 12 rajtot és 3 gólt gyűjtött, a Slovnaft Cup-ban 18/4 a mérlege. Tavaly novemberben bemutatkozhatott a horvát 21 éven alatti válogatottban is, amelynek színeiben részt vett a huszonegy éve alattiak idei Európa-bajnokságának csoportkörében.

„Divko 2016 nyarán érkezett Dunaszerdahelyre az új akadémiánkra. Ő mindenki számára példakép lehet: sosem panaszkodott, mindig 100%-ot nyújtott a csapata érdekében. Amikor Marco Rossi vezetése alatt nem sokkal a tizennyolcadik születésnapja után bemutatkozhatott, majd hamarosan megszerezte első gólját az új B-közepünk előtt, mindannyian láthattuk a benne rejlő óriási lehetőséget. Több mint 140 tétmérkőzést játszott klubunk színeiben, számolatlan mennyiségű gólt szerzett a fantasztikus bal lábával. Hiányozni fog nekünk, de ugyanakkor reméljük, hogy klubunk és a régió büszke nagykövete lesz. Külön köszönet jár azoknak az embereknek és edzőknek, akik törődtek vele és a fejlődésével a DAC-nál töltött időszaka alatt” – nyilatkozta Divković átigazolásáról a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

A két klub megegyezése alapján az átigazolási összeg nem kerül nyilvánosságra.

„Tizenhét esztendősen azzal a meggyőződéssel érkeztem a DAC-hoz, hogy egy nap a felnőttcsapat színeiben fogok pályára lépni. Majdnem 6 évet töltöttem a klubnál, ez alatt pedig nemcsak futballistaként, hanem emberileg is sokat fejlődtem. Köszönöm a klubtulajdonosnak, Világi Oszkár úrnak és Jan Van Daele sportigazgatónak a lehetőséget, hogy egy olyan csodálatos klubban szerepelhettem, mint a DAC. Nagyon fog hiányozni a klub, és az egész itteni környezet. Mindörökké a DAC szurkolója maradok, és talán egy nap még találkozunk. Szeretném megragadni a lehetőséget, és szólni a szurkolókhoz is. Csodálatosak vagytok, és nagyon fogtok hiányozni. Bízom benne, hogy továbbra is kitartotok a csapat mellett, mert a játékosoknak szükségük van a támogatásotokra. Hajrá, DAC!” – üzente immár Koppenhágából Marko Divković.

Köszönjük Divkonak a sok emlékezetes pillanatot és gólt, pályafutása további részére pedig sok sikert kívánunk!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri