Hír

Edzői értékelés a DAC-Győr (3:2) felkészülési mérkőzés után

Edzői értékelés a DAC-Győr (3:2) felkészülési mérkőzés után

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 24.3.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A Győr elleni edzőmérkőzést csapatunk vezetőedzője, Joao Janeiro értékelte.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, volt lehetőségünk több mindent kipróbálni. Megfelelő volt a hozzáállásunk, ugyanakkor védekezésben és támadásban is voltak olyan dolgok, amelyekben javulnunk kell. Kár, hogy ismét nem tudtuk kapott gól nélkül lehozni a meccset, még ha az ellenfél büntetőből és szöglet után tudott csak eredményes is lenni. Nagyon jól volt nézni, ahogy a fiatalok fejlődnek a taktikai tanulás és a küzdőszellem terén. Öt olyan játékosunk is volt ma, akik a farmcsapatunkból léptek pályára. Tetszett a mentalitásuk és az örömük, hogy itt lehettek velünk – ez nagyon fontos. Természetesen ezeket a meccseket más szemmel nézem, de mindenképpen levonom a megfelelő következtetéseket. A válogatottbeli kötelezettségeik és betegség vagy sérülés miatt tizennégy futballistánk hiányzott, de a mérkőzés egyértelműen teljesítette a célját. Megvolt bennünk a kellő lelkesedés, és akkor sem törtünk meg, amikor vezetést szerzett az ellenfél. Mentünk tovább, és sikerült megfordítanunk az eredményt” – mondta a mai DAC-Győr (3:2) felkészülési mérkőzés után Joao Janiero vezetőedző, majd hozzáfűzte: „A beteg játékosok sajnos egy hétig antibiotikumot kapnak, és így legalább két hétbe telik, míg visszanyerik a betegség előtti erőnlétüket. A futballban mindig kétszeres szorzóval kell dolgozni a betegségek esetén. Ha valaki tehát két hétre kidől, az legalább egy hónapig nem lesz teljesen bevethető állapotban. Igyekszünk azonban olyan módszereket alkalmazni, hogy a futballistáink ennél hamarabb is a rendelkezésünkre állhassanak majd. A többi hiányzó a válogatott kötelezettségeit teljesíti – ők egy-két nappal a Szered elleni bajnoki mérkőzés előtt lesznek ismét velünk. Viszont nagyon elégedett vagyok a játékosok mai teljesítményével és az egészhetes munkájukkal is. Holnap regeneráló edzés van a programban, majd két nap szabadot kapnak a játékosok, és hétfőn találkozunk ismét. Hosszú idő után lesz a csapatnak egy szabad hétvégéje. Bárcsak több kimenőt is adhatnék, de a bajnokság sűrű menetrendje sajnos nem enged meg több pihenőt.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri