Vasárnap ismét hazai fellépésre készül a DAC Junior. A III. Liga Nyugati csoportjának 11. fordulójában a második helyezett MŠK Púchov érkezik a dunaszerdahelyi MOL Akadémiára. A mérkőzés október 18-án, 10:30-kor kezdődik.
Az elmúlt hétvégén mi húztuk a rövidebbet az újonc Dunajská Lužná vendégeként, így pont nélkül maradtunk. A hibákból tanulva azonban már a következő összecsapásra összpontosítunk, amelyen ismét saját szurkolóink előtt léphetünk pályára. Ellenfelünk ezúttal a tabella második helyén álló Púchov lesz.
A két csapat korábban még nem találkozott egymással. Az MŠK tavaly a másodosztályt jelentő MONACObet Liga kiesőzónájában végzett, így az idei szezont már a harmadik vonalban kezdte. Az új bajnokságban azonban nem lehet panasz a szereplésére: tíz forduló után 5–4–1-es mérleggel áll, és üldözi az éllovas nyitraiakat. A Vág-partiak legeredményesebb góllövője a négygólos Mario Boris.
A piros-feketéknél annak ellenére sem történt edzőváltás, hogy a csapat egy osztállyal lejjebb került. Az együttest továbbra is Patrik Mynář irányítja, akinek vezetésével eddig 19 pontot gyűjtöttek. A legutóbbi fordulóban viszont hazai pályán csak 1:1-es döntetlent játszottak a Baník Prievidza ellen.
Csapatunk a hétvégi megingást követően szeretne ismét visszatalálni a győztes útra. „A legutóbbi vereség ellenére a csapat több helyzetet is kialakított, ám a támadások befejezésénél hiányzott a hatékonyság, hátul pedig elkerülhető hibákból kaptunk gólokat. Pozitívum Udvaros és Modesto visszatérése. A Púchov ellen nagyobb intenzitással és eredményesebb játékkal szeretnénk javítani” – mondta Macsicza Dávid, a DAC Junior edzője, aki trénertársával, Szilvási Zoltánnal közösen mindent megtett a héten azért, hogy a játékosok kellő motivációval várják a vasárnapi összecsapást.
A DAC 1904 Junior–MŠK Púchov bajnoki mérkőzés 2026. október 18-án, vasárnap 10:30-kor kezdődik a MOL Akadémián. A találkozó játékvezetői: Henček – Dubravec, Štofik.
📺A mérkőzés élő közvetítése IDE KATTINTVA elérhető.
Szurkolói útmutató
A meccset a MOL Akadémia 1-es számú, füves pályáján rendezik, a belépés ingyenes.
Parkolás: Arra kérjük szurkolóinkat, hogy autóikat a Bécsi úton hagyják. A gördülékeny érkezés érdekében kövessék a rendezők iránymutatását! A belépés a főbejáratnál található sorompón keresztül biztosított.
A MOL Akadémia egész területén tilos a dohányzás, az alkoholtartalmú italok és a tökmag fogyasztása.





