Hír

300. győzelem: a Zsolnától a Zsolnáig

300. győzelem: a Zsolnától a Zsolnáig

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 19.4.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

Szombaton a jubileumi háromszázadik élvonalbeli sikerét aratta a DAC. Akárcsak a legelső és a századik, ez is a Zsolna ellen született meg.

A DAC az 1985-ös történelmi feljutása óta eddig összesen 838 mérkőzést abszolvált a legfelső osztályban. A Zsolna felett aratott 2:0-s hétvégi győzelem a klubtörténet 300. sikere volt.

A legelsőt is a Zsolna ellen arattuk hazai pályán: 1985 szeptemberében az 1985/86-os szezon 3. fordulójában Majoros György büntetőből szerzett találatával 1:0-s DAC-siker került a jegyzőkönyvbe. Akkor született egyúttal az első élvonalbeli gólunk is.

A föderális bajnokságban, amelynek az 1992/93-as volt az utolsó idénye, összesen 240 mérkőzést abszolváltunk 95-59-86-os mérleggel.

A századik győzelemre tehát az önálló szlovák liga első szezonjáig (1993/94) vártunk, és végül a 9. fordulóban született meg – Zsolnán. Összességében az volt a DAC 249. összecsapása az első ligában.

A kétszázadik sikert csak 2015 őszén értük el, amikor is a 2015/16-os idény 2. fordulójában odahaza 2:1-re legyőztük a Nagyszombatot. Az volt a DAC 626. első ligás találkozója. További 212-vel később elérkeztünk a háromszázadik győzelemhez is. Összehasonlításképpen, az elsőtől a századik sikerig 246 mérkőzésre volt szükségünk, a következő százas eléréséhez viszont már 377-re.

A DAC első ligás összesített mérlege jelenleg 838 mérkőzés után 300-208-330, a gólarányunk pedig 1026:1172.

A DAC jubileumi győzelmei az élvonalban:
1. (összességében a 3. meccs az 1. ligában): DAC-Zsolna 1:0, gólszerző: 86. Majoros (11m), 1985. szeptember 7.
100. (249.): Zsolna-DAC 0:3, gólszerzők: 19. Radványi, 68. Diňa (11m), 71. Diňa, 1993. október 9.
200. (626.): DAC-Nagyszombat 2:1, gólszerzők: 81. Pačinda, 84. Pačinda (11m) – 41. Mikovič, 2015. július 26.
300. (838.): DAC-Zsolna 2:0, gólszerzők: 2. Szánthó, 13. Ciganiks, 2022. április 16.     

article_bannerarticle_banner