Hír

A 2017/18-as idény: táblázatok

A 2017/18-as idény: táblázatok

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 30.5.2018, Nagy Krisztián

A klubtörténet során harmadszor végzett dobogós helyen a DAC, és 25 év után jutott ki az európai kupaporondra. Íme, ilyen volt a 2017/18-as évadunk a számok tükrében - az első részben a bajnoki és történelmi tabellák.

A vasárnapi, Zsolna-Trencsén El play-off mérkőzéssel végleg befejeződött a Fortuna Liga 2017/18-as idénye. Tíz év után a 33 fordulós, nem túl igazságos rendszert egy új, izgalmasabb bajnoki szétírás váltott. A 12 csapat ezúttal 32 fordulót abszolvált – huszonkettőt az alapszakaszban, tízet pedig a rájátszás két csoportjában. 45 év után lett bajnok a Nagyszombat, az Európa-ligában a második helyezett és egyben Szlovák kupa (Slovnaft Cup) győztes Slovan, a bronzérmes DAC, illetve a play-off győztes Trencsén indulhat. A Sároseperjes két év után elbúcsúzott az élvonaltól, míg a SzeniceSzakolca elleni selejtezőn őrizte meg élvonalbeli tagságát, idegenben lőtt góllal.

Új vezetőedzővel, Marco Rossival vágtunk neki a klub 23. élvonalbeli évadjának. Az olasz szakvezető nyáron a budapesti Honvédtól, friss magyar bajnokként érkezett Dunaszerdahelyre. Vezetésével a harmadik helyen zártuk a szezont, amivel kiegyenlítettük az eddigi legjobb élvonalbeli helyezésünket. Ezt megelőzően csak kétszer, az 1987/88-as (Pecze Károly vezetésével) és az 1993/94-es (Ladislav Škorpil edzővel) idényben volt dobogós - mindkétszer harmadik - a DAC.

A 2017/18-as idényben a következőket érte el a DAC:

- minden idők legmagasabb pontszáma az élvonalbeli klubtörténelem során

- az utóbbi 24 év legjobb helyezését

- a 16-9-7-es, minden idők legjobb élvonalbeli mérlegét

- a legtöbb pontot és a legjobb gólarányt a rájátszás során

- minden idők legjobb pontarányát az élvonalban a hárompontos rendszer bevezetése óta

- a legtöbb győzelem egy idényben (16, az 1992/93-as klubrekord beállításával)

- a legkevesebb vereség egy idényben (7, az 1990/91-es klubrekord beállításával)

A DAC helyezései a tabellán:

4 - 2 - 4 - 4 - 4 - 4 - 5 - 4 - 4 - 3 - 4 - 3 - 4 - 5 - 2 - 3 - 5 - 5 - 4 - 4 - 3 - 3 - 2 - 3 - 3 - 2 - 2 - 2 - 2 - 2 - 3 - 3

A DAC összesített mérlege az élvonalban:

Huszonharmadik idényét zárta a DAC az 1. ligában, az összesített mérleg a következő:

719 mérkőzés, 236-180-303, a gólarány 820:1036

Sorozataink a 2017/18-as idényben:

10 veretlen mérkőzés sorozatban

4 győzelem sorozatban

4 nyeretlen mérkőzés sorozatban

3 vereség sorozatban

A DAC szereplése az 1. ligában (1985-1993 csehszlovák föderális bajnokság, 1993/94-től szlovák 1. liga):

1985/86

11.

30

9-9-12

27:43

27

45,00%

1986/87

4.

30

13-8-9

46:35

34

56,67%

1987/88

3.

30

13-9-8

39:36

35

58,33%

1988/89

6.

30

13-5-12

37:41

31

51,67%

1989/90

14.

30

9-6-15

30:43

24

40,00%

1990/91

4.

30

12-11-7

39:36

35

58,33%

1991/92

9.

30

10-6-14

46:46

26

43,33%

1992/93

4.

30

16-5-9

46:36

37

61,67%

1993/94

3.

32

13-10-9

62:47

36

56,25%

1994/95

4.

32

13-7-12

41:42

46

47,92%

1995/96

10.

32

10-3-19

41:76

33

34,38%

1996/97

14.

30

9-7-17

29:45

34

37,78%

1997/98

16.

30

5-6-19

26:51

21

23,33%

1999/00

14.

30

6-9-15

24:42

27

30,00%

2008/09

9.

33

9-9-15

32:59

36

36,36%

2009/10

10.

33

7-12-14

28:47

33

33,33%

2010/11

9.

33

9-9-15

24:39

36

36,36%

2011/12

12.

33

5-1-27

21:63

16

16,16%

2013/14

11.

33

8-8-17

29:57

32

32,32%

2014/15

8.

33

9-12-12

32:44

39

39,39%

2015/16

7.

33

12-7-14

38:42

43

43,43%

2016/17

7.

30

10-12-8

37:34

42

46,67%

2017/18

3.

32

16-9-7

46:32

57

59,38%

Jelmagyarázat: A szezon után következik a táblázaton elért helyezés, mérkőzések száma, mérleg (győzelem, döntetlen, vereség), gólarány, pontszám és a megszerzett pontok százaléka.

Megj.:

- az 1993/94-es szezon végéig két pont járt a győzelemért

- a 2013/14-es idény után bundabotrány miatt hat pont levonással sújtották csapatunkat

A TELJES TÁBLÁZAT - Fortuna Liga, 2017/18-as idény:

HAZAI PÁLYA:

IDEGENBEN:

ŐSZ:

ALAPSZAKASZ:

RÁJÁTSZÁS:

Megj.: pontegyenlőség esetén az egymás elleni mérkőzések mérlege a döntő

Play-off az Erópa-ligáért:

Elődöntő: Žilina-Nitra 5:0 és Trenčín-Ružomberok 4:2

Döntő: Žilina-Trenčín 1:2 hosszabbítás után

Selejtező a bennmaradésért:

Skalica-Senica 2:1 és Senica-Skalica 1:0

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri