Hír

A 2018/19-es szezon menetrendje

A 2018/19-es szezon menetrendje

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 28.5.2018, Nagy Krisztián

Elő a naptárt, itt vannak a legfontosabb időpontok! A Fortuna Liga új idénye július 21-én kezdődik, míg az Európa-ligában először július 12-én lépünk pályára.

Az új, 2018/19-es évadban három sorozatban is érdekelt lesz a DAC. A bajnokságon és a hazai kupán kívül 25 év után ismét megmutathatjuk magunkat a nemzetközi porondon is.

FORTUNA LIGA

A nemrég befejeződött bajnoki idénytől új lebonyolítási formát kapott a szlovák élvonal, amely a 2018/19-es szezonban is érvényben lesz. A tizenkét résztvevő együttes ismét egy 22 fordulóból álló alapszakaszt abszolvál, amely során mindenki mindenkivel egyszer otthon, egyszer pedig idegenben csap össze. Ezt követően a bajnokság két, hattagú csoportra oszlik. A felső hatos a bajnoki címért, míg az alsóház a bennmaradásért küzd meg. A rájátszásban mindenki mindenkivel megmérkőzik otthon és idegenben is, ami további tíz összecsapást jelent. Összesen tehát 32 fordulót abszolválnak a csapatok. Az együttesek az alapszakaszban megszerzett összes pontjukat magukkal viszik a rájátszásba is.

A bennmaradásért és az Európa-ligáért folyó selejtezők szintén részei lesznek a következő szezon menetének.

A végső táblázat utolsó helyezett gárdája automatikusan kiesik az élvonalból, míg a tizenegyedik csapat egy, két összecsapásból álló (hazai, idegenbeli) selejtezőn küzd meg a bennmaradásért a II. liga második helyezettjével. Ennek az a feltétele, hogy a második ligás csapatnak minden licenckritériumnak meg kell felelnie az élvonalbeli szereplést illetően. Múlt héten a Szenice és a Szakolca csatáztak az első ligáért: 2:2-es összesítés után a szeniceiek az idegenben szerzett találatuknak köszönhetően őrizték meg az élvonalbeli tagságukat.

Az Európa-ligába szóló utolsó helyért abban az esetben lesz majd selejtező, ha a végső bajnoki táblázat első három helyén végző valamelyik csapat hódítja el a szlovák kupát. Az elődöntőben a negyedik a hetedikkel, míg az ötödik a hatodikkal küzd meg, és a két győztes a döntőben találkozik. A továbbjutás minden alkalommal egyetlen találkozón dől el, és mindig a végső táblázaton magasabban végzett gárda a pályaválasztó. A pár napja befejeződött idényben a pozsonyi Slovan lett a kupagyőztes, amely a bajnokság második helyén végzett, így négy együttesnek (Zsolna, Trencsén, Rózsahegy és Nyitra) is meghosszabbodott a szezonja az Európa-ligás helyezésért való küzdelem miatt. A play-off a Trencsén sikerét hozta, így az El 1. selejtezőkörében a Slovan, a DAC és a Trencsén indulhat. A Nagyszombat a Bajnokok Ligájának ugyanebben a fázisában kezdi meg szereplését.        

A 2018/19-es évad 2018. július 21-én, szombaton indul. A múlt szezontól eltérően mindegyik fordulót hétvégente rendezik és ősszel csak 18 mérkőzést abszolválnak a csapatok (tavaly 19-et), a fennmaradó 14 tavasszal kerül megrendezésre. Az utolsó őszi forduló 2018. december 8-a van kiírva; a tavaszi szezon 2019. február 16-án veszi kezdetét, míg a rájátszás utolsó, 10. fordulója (összesítve a 32.) 2019. május 25-én kerül megrendezésre. Ez időpont után következnek az esetleges selejtezők.

Nyilvánvaló, hogy az Európa-ligás szereplés miatt a DAC 2018.7.22-én, vasárnap kezdi csak meg a bajnoki küzdelmeket, és bízzunk benne, hogy a több játéknap is csúszni fog az sikeres európai kupaszereplés miatt.

A mérkőzések szétírása a Ligás Klubok Uniója Elnökségének jóváhagyása után, a hét másik felében lesz ismert.

A Fortuna Liga 2018/19-es szezonjának időpontlistája:

2018 ősze

1. forduló: 2018.7.21

2. forduló: 2018.7.28

3. forduló: 2018.8.4.

4. forduló: 2018.8.11.

5. forduló: 2018.8.18.

6. forduló: 2018.8.25.

7. forduló: 2018.9.1.

8. forduló: 2018.9.15.

9. forduló: 2018.9.22.

10. forduló: 2018.9.29.

11. forduló: 2018.10.6.

12. forduló: 2018.10.20.

13. forduló: 2018.10.27.

14. forduló: 2018.11.3.

15. forduló: 2018.11.10.

16. forduló: 2018.11.24.

17. forduló: 2018.12.1.

18. forduló: 2018.12.8.

2019 tavasza

19. forduló: 2019.2.16.

20. forduló: 2019.2.23.

21. forduló: 2019.3.2.

22. forduló: 2019.3.9.

R1. forduló: 2019.3.16.

R2. forduló: 2019.3.30.

R3. forduló: 2019.4.6.

R4. forduló: 2019.4.13.

R5. forduló: 2019.4.20.

R6. forduló: 2019.4.27.

R7. forduló: 2019.5.4.

R8. forduló: 2019.5.11.

R9. forduló: 2019.5.18.

R10. forduló: 2019.5.25.

A Fortuna Ligába való feljutásért zajló selejtező: 2019.5.28. és 2019.6.1.

Az El play-off: 2019.5.29. és 2019.6.2.

SLOVNAFT CUP

A szlovák kupa – Slovnaft Cup lebonyolítási formája is változatlan; az élvonalbeli csapatok a 2. fordulóban csatlakoznak a küzdelmekhez.

A szlovák kupa – Slovnaft Cup 2018/19-es szezonjának időpontlistája:

1. forduló: 2018.7.21.

2. forduló: 2018.8.8.

3. forduló: 2018.9.3.

4. forduló: 2018.10.10.

5. forduló: 2018.10.24.

6. forduló: 2019.3.13.

Elődöntő, 1. mérkőzések: 2019.4.3.

Elődöntő, visszavágók: 2019.4.17.

Döntő: 2018.5.1.

EURÓPA-LIGA

A 2017/18-as bajnoki szezonban elért harmadik helyével a DAC 25 hosszú év után harcolta ki ismét az európai kupaszereplés jogát. Az Európa-liga első selejtezőkörének (illetve a 2. forduló lehetséges) ellenfelét június 20-án, a nem bajnoki ág sorsolása során tudjuk meg. Azzal már most is tisztában vagyunk, hogy csapatunk nem lesz a kiemeltek között.

2018/19-es szezonjának időpontlistája:

Az előselejtező 1. és 2. körének sorsolása (nem bajnoki ág): 2018.6.20., Nyon

1. előselejtező, első mérkőzések: 2018.7.12.

1. előselejtező, visszavágók: 2018.7.19.

A 3. előselejtező sorsolása: 2018.7.23., Nyon

2. előselejtező, első mérkőzések: 2018.7.26.

2. előselejtező, visszavágók: 2018.8.2.

A play-off sorsolása: 2018.8.6., Nyon

3. előselejtező, első mérkőzések: 2018.8.9.

3. előselejtező, visszavágók: 2018.8.16.

Play-off, első mérkőzések: 2018.8.23.

Play-off, visszavágók: 2018.8.30.

A csoportkör sorsolása: 2018.8.31., Monaco

A csoportkör 1. fordulója: 2018.9.20.

A csoportkör 2. fordulója: 2018.10.4.

A csoportkör 3. fordulója: 2018.10.25.

A csoportkör 4. fordulója: 2018.11.8.

A csoportkör 5. fordulója: 2018.11.29.

A csoportkör 6. fordulója: 2018.12.13.

Az 1/32 döntő sorsolása: 2018.12.17., Nyon

1/32 döntő, első mérkőzések: 2019.2.14.

1/32 döntő, visszavágók: 2019.2.21.

A nyolcaddöntő sorsolása: 2019.2.22., Nyon

Nyolcaddöntő, első mérkőzések: 2019.3.7.

Nyolcaddöntő, visszavágók: 2019.3.14.

A negyeddöntő sorsolása: 2019.3.15., Nyon

Negyeddöntő, első mérkőzések: 2019.4.11.

Negyeddöntő, visszavágók: 2019.3.18.

Az elődöntő sorsolása: 2019.4.19., Nyon

Elődöntő, első mérkőzések: 2019.5.2.

Elődöntő, visszavágók: 2019.5.9.

Döntő: 2019.5.29., Baku

(a játéknapok megváltoztatásának jogai fenntartva)

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri