Sorozatban hetedik éven volt a MOL Aréna a Fortuna Liga leglátogatottabb stadionja. Az elmúlt félszezon statisztikai áttekintésének zárórészét a tizenkettedik játékosunknak szenteljük.
Míg a 2020-as és 2021-es őszt nagy mértékben befolyásolta a koronavírus, idén szerencsére már semmilyen korlátozás nem okozott az epidémia.
A 2022-es őszi idény után kijelenthetjük, hogy sorozatban hetedszer és az elmúlt 10 szezonból kilencedszer volt nálunk a legmagasabb a hazai mérkőzések látogatottsága!
A 2022-es őszi idény 108 bajnokiján hivatalosan összesen 233 022 néző volt jelen, ami meccsenként 2158 látogatót jelent (egy éve ez 1001, míg 2020-ban 670 volt).
A hazai mérkőzéseket tekintve idén is a legmagasabb nézőszámmal rendelkeztünk, míg idegenben a második legvonzóbb csapat voltunk.
HAZAI MÉRLEG
A 9 otthoni ligamérkőzésünk 42 579 nézőt vonzott, ami 4731-es átlagot jelent (tavaly ősszel 4566, két éve 3879).
A hazai nézőcsúcs a 17. fordulóban rendezett DAC-Nagyszombat rangadón született (6625), a legkevesebb néző a 3. fordulóban játszott DAC-Aranyosmarót bajnokira érkezett a MOL Arénába (4243).
Az előző kilenc szezonból nyolcszor is a DAC hazai találkozói hozták a legmagasabb átlagnézőszámot (2013/14, 2014/15, 2016/17, 2017/18, 2018/19, 2019/20, 2020/21 és 2021/22), és ehhez az aktuális évadban is minden adott.
IDEGENBELI MÉRLEG
Idegenben is kilenc bajnokit játszottunk, amelyekre összesen 24 250 néző volt kíváncsi. Ez 2694-es átlagot jelent (tavaly 675, két éve 1351). A hivatalos össznézőszám a vendégszektorokban 1419 DAC-drukkervolt.
Kint a legtöbben a 8. fordulóban rendezett Slovan-DAC bajnokin látták csapatunkat (5201). A legkisebb nézőszám előtt a 12. fordulóban a Liptószentmiklós étmeneti otthonában, Poprádon léptünk pályára (511).
ÖSSZESÍTETT MÉRLEG
A hazai és idegenbeli mérkőzéseket egybevetve ismét a DAC volt a legattraktívabb csapat 66 829 nézővel a 18 forduló alatt. Ez 3173-as átlag (tavaly 2171).
A Fortuna liga hivatalos őszi nézőcsúcsa a 11. fordulóban született, amikor a Nagyszombat-Slovan összecsapásra 9047-en váltottak jegyet.
A félszezon negatív rekordja a 15. fordulóban rendezett Liptószentmiklós-Aranyosmarót bajnokin bejelentett 310 néző volt.
Megjegyzés: az adatokat a futbalnet.sk oldalon található hivatalos jegyzőkönyveiből vettük. A Liptószentmiklós Poprádon játszotta a hazai mérkőzéseit.
A Fortuna liga csapatainak összesített látogatottsága a 2022/23-as idény őszi részében:
| DAC 1904 | 66 829 | 42 579 | 24 250 | 3 173 |
| Slovan | 64 900 | 33 469 | 31 431 | 3 062 |
| Trnava | 52 003 | 28 342 | 23 661 | 2 646 |
| ilina | 37 876 | 16 212 | 21 664 | 1 289 |
| Zl. Moravce | 29 582 | 13 158 | 16 424 | 1 234 |
| Michalovce | 23 303 | 9 371 | 13 932 | 976 |
| Podbrezová | 37 396 | 18 828 | 18 568 | 854 |
| Ruomberok | 31 215 | 12 564 | 18 651 | 835 |
| Trenčín | 27 929 | 9 999 | 17 930 | 787 |
| L. Mikulá | 22 217 | 6 286 | 15 931 | 787 |
| Ban. Bystrica | 42 472 | 23 980 | 18 492 | 641 |
| Skalica | 30 322 | 18 234 | 12 088 | 546 |
Jelmagyarázat: a csapat után az összesített, a hazai és az idegenbeli nézőszám szerepel, valamint a mérkőzésenkénti átlag
A Fortuna liga csapatainak hazai látogatottsága a 2022/23-as idény őszi részében:
| DAC 1904 | 42579 | 4731 |
| Slovan | 33469 | 3719 |
| Trnava | 28342 | 3149 |
| Ban. Bystrica | 23980 | 2664 |
| Podbrezová | 18828 | 2092 |
| Skalica | 18234 | 2026 |
| ilina | 16212 | 1801 |
| Zl. Moravce | 13158 | 1462 |
| Ruomberok | 12564 | 1396 |
| Trenčín | 9999 | 1111 |
| Michalovce | 9371 | 1041 |
| L. Mikulá | 6286 | 698 |
Jelmagyarázat: a csapat után az összesített nézőszám és a mérkőzésenkénti átlag
TOP 10 a 2022/23-as idény őszi részének leglátogatottabb mérkőzései:
9047 Trnava-Slovan 0:0 (11. forduló)
6625 DAC-Trnava 1:0 (17. forduló)
5350 B.Bystrica-Slovan 0:1 (9. forduló)
5338 Slovan-Trenčín 4:0 (2. forduló)
5201 Slovan-DAC 1:1 (8. forduló)
5032 DAC-ilina 5:2 (13. forduló)
4630 DAC-L. Mikulá 2:1 (1. forduló)
4507 DAC-Trenčín 1:2 (7. forduló)
4413 DAC-Ruomberok 1:0 (11. forduló)
4384 DAC-Michalovce 1:0 (9. forduló)
Hazai átlag nézőszám a DAC élvonalbeli szereplése során:
| 2018/19 | 8445 |
| 1986/87 | 8265 |
| 1987/88 | 7447 |
| 1985/86 | 7297 |
| 2019/20 | 7153 |
| 2017/18 | 6918 |
| 1988/89 | 6180 |
| 1990/91 | 5536 |
| 1989/90 | 4988 |
| 2008/09 | 4779 |
| 2022/23 | 4731 |
| 1992/93 | 4701 |
| 2021/22 | 4465 |
| 1991/92 | 4355 |
| 2016/17 | 4112 |
| 2015/16 | 3773 |
| 2014/15 | 3315 |
| 2009/10 | 3210 |
| 2010/11 | 3173 |
| 1993/94 | 3017 |
| 2013/14 | 2955 |
| 2020/21 | 2845 |
| 1996/97 | 2281 |
| 1994/95 | 2003 |
| 1997/98 | 1816 |
| 1995/96 | 1770 |
| 1999/00 | 1674 |
| 2011/12 | 1527 |






