Hír

A Bellus a következő kupaellenfelünk

A Bellus a következő kupaellenfelünk

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 9.8.2018, Nagy Krisztián

A Slovnaft Cup harmadik fordulójában a régi ismerős Bellus együttesével találkozunk.

A harmadik ligás Puhó otthonában aratott tegnapi 5:2-es győzelmével teljesítette a kötelezőt a DAC, amely bejutott a Slovnaft Cup következő fordulójába. Együttesünk góljait Šatka (2), Davis (11m), Almási és Ljubičić szerezték.

A sorsolás a 3. fordulóig adott volt, így már azt is tudjuk, hogy a következő ellenfelünk a TJ Kovo Bellus (Beluša) gárdája lesz. Ismét a puhói járásba utazunk tehát és ezúttal is egy olyan ellenfélhez, amellyel már a múltban találkoztunk a kupaküzdelmek során.

Arra a mérkőzésre 2016. augusztus 16-án, a Slovnaft Cup 2. körében került sor. Akkor Szarka Ákos 54. percben szerzett góljával győzött a DAC 1:0-ra.

Hasonlóan, mint két éve, a bellusiak most is a III. liga nyugati csoportjában szerepelnek. Bár igaz, hogy a múlt szezonban elért 15. helyezés alapján kiestek volna a negyedik vonalba, ám épp a DAC B visszalépése benntartotta őket az osztályban. A kék-fehérek most vasárnap, a ViOn B elleni összecsapással indítják a bajnokságot.

A Slovnaft Cup küzdelmeiben eddig két, ötödik ligás együttessel mérkőztek meg Dušan Kramlík vezetőedző védencei. Kezdésként 2:0-ra nyertek a Slovan Brvnište otthonában (gólszerző: Gorelka 2), majd a 2. fordulóban ugyanilyen arányban diadalmaskodtak Podmanínban is (gólszerzők: Gažo, Mišutka).

A Slovnaft Cup 3. fordulójának hivatalos játéknapját 2018. szeptember 5-én, 16.30 órától rendezik.

A Slovnaft Cup versenykiírása szerint egészen a negyeddöntőkig egy mérkőzésen dől el a továbbjutó kiléte. Döntetlen eredmény esetén nincs hosszabbítás, hanem rögtön a tizenegyespárbaj következik.   

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri