A DAC 1904 - Rózsahegy mérkõzés elõtt: Jubileummal búcsúzunk az évtõl
Csapatunk századik bajnokiján a MOL Arénában a tavalyi ezüstérmest és a tabella jelenlegi ötödik helyezettjét fogadjuk. A DAC-Rózsahegy összecsapás csütörtökön 18:30 órakor kezdõdik.
A századik bajnoki a MOL Arénában
Csütörtökön három meccs, majd vasárnap még egy és befejezõdik a Fortuna Liga õszi fele. A 2022/23-as idény õszének utolsó, a 18. fordulója már két hete lezajlott, hat együttes azonban még pályára lép a különféle okok miatt elhalasztott mérkõzések pótlásán.
Ez a mi gárdánkra is érvényes, amely a szeptemberi 11. fordulóban a MOL Aréna gyepszõnyegének a cseréje miatt pihenhetett. Ezért a Rózsahegy elleni párharcot november második felére halasztották, és egyúttal ez a DAC utolsó összecsapása ebben a naptári évben.
A tavalyi ezüstérmest egy rövid válogatott szünet után fogadjuk, amely során klubunkat négy játékos képviselte a nemzetközi színtéren. Azt megelõzõen négymeccses gyõzelmi sorozatot építettek fel Adrian Gu¾a vezetõedzõ védencei, aminek köszönhetõen négypontos elõnnyel állunk a harmadik Nagyszombat elõtt a második helyen. A Slovan három ponttal elõz meg minket, ami azt jelenti, hogy egy holnapi siker esetén a tavasz nyitófordulójában a tabellaelsõségért csapnánk össze az égszínkékekkel!
Egyelõre azonban még ne szaladjunk ennyire elõre, hiszen egy kellemetlen ellenfél vár ránk, amelynek van miért visszavágnunk. „Örülünk, hogy a játékosainknak jól ment a válogatottaknál, Kalmár gyõztes gólt szerzett, Krstoviæ pedig kétszer 90 percet abszolvált. Jelenleg azonban már teljes erõnkkel a holnapi összecsapásra koncentrálunk, amelyet nagyon várunk. Bízom benne, hogy a lehetõ legjobb teljesítményt nyújtjuk, mindent kiadunk magunkból és örömet okozunk magunknak és a szurkolóknak, bár tisztában vagyunk vele, hogy egy minõségi csapattal találkozunk. Ám annál nagyobb a motivációnk a sikerre” – jelentette ki Adrian Gu¾a, aki alaposan ismerti az ellenfél összes oldalát annak ellenére is, hogy õk az egyetlenek, akikkel az idei szezonban még nem játszottunk. „A Rózsahegynek egy szervezett, fegyelmezett és sokat futó csapata van, amely szlovák srácokból áll, akik minden meccsen teljes erõbedobással küzdenek, és ez az elõnyük a remek szervezettséggel, a támadásba való gyors átmenetekkel és a veszélyes pontrúgásokkal együtt. Tudjuk, hogy a Fortuna Ligában mindig szükséges a küzdeni tudásból és az intenzitásból álló alap, majd emellé rakhatjuk hozzá nemcsak az egyéni, de a rendszerszintû minõséget is. Nagyon bízom benne, hogy jól fel leszünk erre készülve és gyõzelemmel zárjuk a meccset.”
Bár Andrija Baliæ már a gárdával edz, a mérkõzésre való bevetésre még nincs felkészülve. „A Trencsén elleni meccs után Miro Káèer játékával sem számolhatunk, a többiek azonban egészségesek és felkészültek a csapat segítségére lenni” – árulta el a sárga-kékek vezetõedzõje.
„A múlt szezonhoz képest nem sok minden változott az ellenfélnél. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Rózsahegy erõs gárda, hiszen legutóbb a második helyen végzett. Semmiképpen sem lesz könnyû dolgunk, viszont felelõsségteljesen készülünk az összecsapásra. Célunk az ellenfél erõsségeinek a kiiktatása és legalább egy góllal többet lõni náluk. Remélhetõleg a csapat az utóbbi meccseken mutatott formája sok szurkolót kicsalogat a stadionba és egy gyõztes õszi búcsút élünk át együtt” – mondta a Hazai pályán mûsor tegnap kiadásában Milan Dimun.
A holnapi lesz a DAC jubileumi századik bajnoki mérkõzése a MOL Arénában. Az elsõn 2016 november 19-én az akkori bajnok Trencsént vertük 2:0-ra, az 50. találkozón gólnélküli döntetlen született a Szered ellen. Az eddigi 99 összecsapás mérlege 61 gyõzelem, 25 döntetlen és 13 vereség, a gólarány 184:85.
Ezeken kívül a MOL Arénában még 9 találkozót abszolvált a DAC az európai kupasorozatokban, 5-öt a Slovnaft Cup-ban, 10-et pedig a felkészülés keretén belül. Ez összesen 123 meccset jelent, 71-32-20-as mérleggel és 215:112-es gólaránnyal.
Még kétszer
A Rózsahegy és az Aranyosmarót az egyetlen két olyan csapat, amelyre az idei évben még két bajnoki találkozó is vár. A holnapi után (a ViOn a Slovan otthonában lép pályára) ugyanis vasárnap Liptón pont egymással csapnak össze.
A DAC egykori hátvédje, Peter Struhár vezetõedzõ gárdája az 5. helyen áll 16 mérkõzésen megszerzett 23 ponttal. A hatodik Zsolna egyetlen ponttal van lemaradva tõlük, a negyedik Zólyombrézó hat ponttal elõzi meg õket. Érdekesség, hogy idegenben jobban megy ellenfelünknek, hiszen nyolc találkozón 13 pontot szereztek, míg odahaza ugyanennyi összecsapáson csak 10-et.
Az ellenfél pályáin mindössze egy vereséget szenvedtek – pont a legutóbbi fordulóban Pozsonyban a Slovan ellen, ahol a tavalyi szezon elsõ két helyezettjének csatáján 0:2 arányban maradtak alul. Az azt megelõzõ három meccsen egyaránt döntetleneztek – elõször odahaza veszítettek pontokat a Liptószentmiklós és a Besztercebánya ellen, majd Trencsénbõl távoztak egy ponttal. A Slovan elõtt odahaza az Aranyosmarótot fogadták volna, ám a pályafûtés ökológiai balesete miatt ezt a mérkõzést el kellett halasztani.
A Rózsahegy a Fortuna Liga azon hat csapata közé tartozik, amelyek már kiestek a hazai kupasorozatból, a Slovnaft Cup-ból. A nyolcaddöntõben búcsúztak, amikor is a Szakolca otthonában büntetõpárbajban maradtak alul.
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkõzése a Fortuna Ligában:
2020.12.12. – Rózsahegy-DAC 1:1 (0:0), gólszerzõk: Kostadinov – Ramirez, 0 nézõ
2021.9.18. – Rózsahegy-DAC 1:2 (0:1), gólszerzõk: Maslo – Andzouana, Lamkel Zé, 785 nézõ
2021.12.17. – DAC-Rózsahegy 0:0, 0 nézõ
2022.3.4. – Rózsahegy-DAC 4:1 (1:0), gólszerzõk: Madleòák, Gerec, Bobèek Boïa – Moumou, 633 nézõ
2022.5.15. – DAC-Rózsahegy 2:3 (1:2), gólszerzõk: Dimun, Krstoviæ – Regáli, Mojžiš, Bobèek, 5068 nézõ
Történelem
A rózsahegyi labdarúgás története 1906-ig nyúlik vissza, az MFK az 1997/98-as szezontól megszakítás nélkül tagja az élvonalnak. A klub legnagyobb sikere a 2006-ban megszerzett bajnoki cím és kupagyõzelem.
Holnap a két csapat 46. elsõ ligás összecsapása jön, az örökmérleg a Rózsahegynek kedvez. A tavalyi idényben õsszel elõször 2:1-es gyõzelmet arattunk az ellenfél otthonában, a MOL Arénában pedig 0:0-s döntetlen született. A tavaszi rájátszásban az MFK odahaza 4:1-re, az otthonunkban pedig 3:2-re diadalmaskodott. Holnap így van miért visszavágnunk és mit kijavítanunk.
A DAC élvonalbeli gólszerzõi a Rózsahegy ellen:
4 - Kweuke, Paèinda
3 - Vida K., Ramirez
2 - Èaušiæ, Èernák, Bayo, Kalmár
1 - Zsákovics, Suchánek, N´lend, Koejoe, Struhár, Helísek, Harsányi, Delarge, Ujlaky, Sabler, Szarka, Horváth, Šafranko, Davis, Živkoviæ, Šatka, Ljubièiæ, Taiwo, Andzouana, Lamkel Zé, Moumou, Dimun, Krstoviæ
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)
Hol követhetjük a mérkõzést?
A holnapi találkozót élõben a következõ csatornán követheti figyelemmel:
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió
Honlapunkon pedig élõ szöveges tudósítással jelentkezünk.
A szurkolói útmutatót és a belépõjegyekrõl szóló információkat itt olvashatják.
Táblázat - Fortuna Liga 2022/23:
Teljes:
2. DAC 17 10-5-2 32:15, 35 pont
5. Ružomberok 16 5-8-3 19:16, 23 pont
Hazai pálya:
2. DAC 8 7-0-1 18:6, 21 pont
9. Ružomberok 8 2-4-2 9:9, 10 pont
Idegenben:
3. DAC 9 3-5-1 14:9, 14 pont
4. Ružomberok 8 3-4-1 10:7, 13 pont
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 28. idény, 861 mérkõzés: 313-214-334, gólarány 1068:1194
Ružomberok: 26. idény, 841 mérkõzés: 325-238-278, gólarány 1095:1015
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkbõl):
Teljes: 45 10-18-17, gólarány 45:54
Stadionunkban: 20 6-10-4, 26:20
A DAC-Rózsahegy bajnoki mérkõzés holnap 18:30-kor kezdõdik, játékvezetõk Kružliak - Pozor, Kmec.