Előzetes

A DAC 1904 - Trencsén mérkőzés előtt: Három kulcsfontosságú dolog

A DAC 1904 - Trencsén mérkőzés előtt: Három kulcsfontosságú dolog

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 9.12.2023, Nagy Krisztián, foto: Cséfalvay Á.András
article_banner
article_banner

Az év utolsó hazai összecsapásán fontos lépést tehetünk a felsőházban való szereplés kiharcolása felé. A DAC-Trencsén találkozó vasárnap 17:30 órakor kezdődik.

Hazai búcsú a 2023-as esztendőtől

Múlt szombaton a második mérkőzését abszolválta a DAC Xisco Muñoz vezetőedző irányításával, az Aranyosmarót elleni háromgólos hazai sikert a besztercebányai gólnélküli döntetlen követte. Ez azt jelenti, hogy a spanyol trénerrel a kispadon még érintetlen együttesünk hálója. Egyúttal a DAC a bajnokságban öt, a hazai kupasorozatot is figyelembe éve hét mérkőzés óta veretlen.

Holnap ugyanez lesz a sárga-kékek célja, emellett még fontosabb szerepet kap, hogy legalább egy góllal többet szerezzünk az ellenfélnél. Ez pedig a jelenleg a táblázat hetedik helyén álló Trencsén gárdája lesz, amellyel szemben hárompontos előnyünk van. Az esetleges győzelem tehát komoly lépést jelentene a felsőházi szereplés kiharcolásában.

„Figyelmesen áttekintettük a Trencsén idei szezonbeli mérkőzéseit. Láttuk, milyen játékstílusban futballoznak, hogyan tolódnak a szélső védőik a középpálya közepe felé. Veszélyes szélsőkkel rendelkeznek, a pontrúgásaikra és a támadásba való átmeneteikre is oda kell figyelnünk” – jegyezte meg Xisco Muñoz vezetőedző, aki mindössze 18. napja irányítja együttesünket. „Ez rövid idő a komolyabb változások végrehajtására, ezért igyekszünk a játékfilozófiánkból három-négy kulcsfontosságú dolgot átadni a labdarúgóknak a védekező és a támadó fázissal kapcsolatban. Erre a téli felkészülés során több időnk lesz, addig az a legfontosabb, hogy a hátralevő két mérkőzésen a lehető legtöbb pontot gyűjtsük be.”

A szerdai kiadós havazás után a pályagondnokaink nem unatkoztak, ám kitartó munkájuknak és a talajfűtésnek köszönhetően sikerült jó állapotba hozni a játékteret ahhoz, hogy a naptári év utolsó hazai összecsapását meg lehessen rendezni.

A hó azonban így is befolyásolta a csapat edzésfolyamatát, szerdától a holnapi találkozóra való felkészülés kizárólag műfüves borítású pályán zajlik. „Remek dolog, hogy ilyen kiváló feltételek állnak a rendelkezésünkre, amelyek nem veszélyeztetik a munkánkat. Bár nem edzhettünk természetes borításon, de a tervek szerint haladtunk és a műfüvön mindent begyakoroltunk. Szintén sok időt szántunk a csoportos és egyéni videós felkészítésnek is” – tette hozzá a DAC szakvezetője, aki holnap nem számolhat a hosszú ideig harcképtelen Gavrić, Csinger, Urblík hármas játékával. Risvavis pályára lépése kérdéses, továbbá a besztercebányai találkozó után Goure izomsérüléssel küszködik.

AS Trencsén: ez élről az alsóházba

Nyáron az egykori jugoszláv válogatott, a 45 esztendős szerb Ilija Stolica vette át az együttest, aki a múltba a Partizan Belgrádot vagy a szerb nemzeti csapatot is irányította. A vezetése alatt holnapi ellenfelünk remek bajnoki rajtot vett, a 7. és 10. forduló között a tabella élén is álltak. Ezt követően azonban idegenben 0:2-es vereséget szenvedtek a Slovan ellen, ezzel pedig kezdetét vette a hét bajnoki mérkőzést (0-3-4) felölelő nyeretlenségi sorozatuk. Utoljára szeptember 30-án nyertek, ennek köszönhetően egészen a 7. pozícióig estek vissza. Ez mindössze kéthelynyi javítást jelent a tavalyi helyezésükhöz képest.

Az AS eddig 22 gólt szerzett, ami a bajnokság hetedik legmagasabb száma. Az említett hétmérkőzéses sorozat alatt mindössze három alkalommal találtak be az ellenfelek kapujába, ám azok a gólok sem értek pontot (Nagyszombat 2:3, Zólyombrézó 1:2). A múlt héten éppen a vasgyáriakkal találkoztak, azonban a kiadós havazás után a trencséni stadionban uralkodó körülmények nagyon messze voltak az ideálistól. A csapat legeredményesebb játékosa az 5 találattal álló Njegoš Kupusović, míg Rash Rahim Ibrahim és Eynel Soares négy alkalommal találtak a kapuba.

A trencséni hálóőrök 18 alkalommal kapituláltak, ami a bajnokság negyedik legjobb mutatója.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2021.11.27., Trencsén-DAC 0:1, gólszerző: Balić, 0 néző
2022.05.27., DAC-Trencsén 2:1, gólszerzők: Kružliak, Krstović – Azango, 5257 néző
2022.08.27., DAC-Trencsén 1:2, gólszerzők: Ramadan – Bainović 2, 4507 néző
2022.11.12., Trencsén-DAC 0:4, gólszerzők: Kalmár 2, Kružliak, Blackman, 1576 néző
2023.09.02., Trencsén-DAC 1:0, gólszerző: Kmeť, 2427 néző

Történelem

Az AS Trencsént 1992-ben alapították, de 1997 őszétől már a szlovák élvonalban szerepelt és három idény kivételével (2008/09 – 2010/11) a mai napig is első ligás résztvevő. A Csák Máté vára alatt futballozó piros-fehérek legnagyobb sikereiket a 2014/15-ös és a 2015/16-os szezonban érték el, amikor is dupláztak, vagyis a bajnoki cím mellett a Slovnaft Cup-ban is diadalmaskodtak.

Holnap 38. alkalommal találkozik a két csapat, az eddigi gólátlag remek, 2,89. Odahaza 19-szer fogadjuk a trencsénieket, a legutóbbi három dunaszerdahelyi összecsapás mérlege 1-1-1. Ezt megelőzően sorozatban három hazai győzelmet arattunk ellenük.

A két csapat szezonbeli első találkozóját alaposan befolyásolta Risvanis már a 23. percben begyűjtött piros lapja, a trencséniek pedig a mérkőzés második félidejében kihasználták a hosszú emberelőnyt és megszerezték a győztes találatot.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Trencsén ellen:
5 - Vida K., Kalmár
3 - Szarka, Pačinda, Divković
2 - Čorić, Szabó, Bayo, Ramirez, Beskorovainyi, Kružliak
1 - Greguška, Balla, Huber, Kwin, Brašeň, Saláta, Živković, Ľupták, Davis, Huk, Herc, Vida M., Nicolaescu, Balić, Krstović, Ramadan, Blackman
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- a Dajto televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 29. idény, 892 mérkőzés: 331-220-341, gólarány 1116:1225
Trenčín: 24. idény, 765 mérkőzés: 305-169-291, gólarány 1116:1059

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 37 14-6-17, gólarány 48:59
Stadionunkban: 18 9-3-6, 26:23

A Niké Liga 17. fordulójának műsora:
Péntek, 2023. december 8., 17:30 ó: Žilina-Trnava (1:0)
Szombat, 2023. december 9., 15:00 ó: Michalovce-Skalica, Podbrezová-Slovan, Zlaté Moravce-Košice
Vasárnap, 2023. december 12., 15:00 ó: Ružomberok-Banská Bystrica, 17:30 ó: DAC-Trenčín

A DAC-Trencsén bajnoki mérkőzés holnap 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Smolák - Bednár, Vorel.

article_bannerarticle_banner