Előzetes

A DAC 1904 - Zbrojovka Brno felkészülési mérkőzés előtt

A DAC 1904 - Zbrojovka Brno felkészülési mérkőzés előtt

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 23.6.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A nyári felkészülés második hetét a hagyományos cseh csapat elleni összecsapás zárja. A találkozót szombaton 11:30 órakor rendezik Békén, a belépés becsületkasszás.

Együttesünk június 9-én, pénteken kezdte meg a nyári felkészülést, így tehát annak a második hetét zárjuk. Múlt szombaton az első barátságos mérkőzésünket is lejátszottuk, amelyen a komoly mezőnyfölényünk ellenére mindössze Lukas Leginus talált be, így 1:0-s győzelmet arattunk a Pohronie felett.

A második találkozón is egy másodosztályú gárda ellen lépünk pályára, amely ezúttal a Morva folyó másik partjáról érkezik. Az FC Zbrojovka Brno lesz az ellenfelünk, amely egy év után kiesett a cseh élvonalból. A legjobbak közé való visszatérés kivívásának már új edzőtriumvirátus irányítása alatt vágnak neki, amelyet az egykori ligás futballista, az 56 éves Luděk Klusáček vezet. A föderális időkben a prágai Slavia és a Bohemians elleni meccseken találkozhattak vele a DAC-szurkolók.

A csehszlovák ligában 1989 és 1993 között 6 alkalommal csaptunk össze a Brno együttesével. A mérlegünk 3-1-2, 14:5-ös gólarány a mi szemszögünkből. Felkészülési találkozón legutóbb 2020 januárjában mérkőztünk a Tipsport Téli Liga keretén belül, amikor is a Brno 5:0-s győzelmet aratott az akadémiánkon. 2018 februárjában is összecsaptunk velük a törökországi edzőtáborunkban, ahol a DAC 2:1-es sikert aratott (gólszerzők: Pačinda, Herc), illetve 2015 januárjában Brünnben is, ahol a hazaiak 2:0-ra győztek.

A Zbrojovka Brno csapatáról itt találhatnak bővebb információt.

Ami a DAC-ot illeti, a játékoskeretünk ezen a héten fokozatosan a válogatottaktól visszatérőkkel (Andzouana, Veselovský, Ramadan, Szolgai, Vitális, Záhradník) és az új igazolásainkkal (Kaša, Gruszkowski) bővült. Kalmár és Krstović jövő hétfőtől csatlakoznak a csapathoz.

„Örülünk, hogy Békén futballozhatunk, ez egy érdekes és nagyon szükséges projekt, hogy a bővebb régióban lakó nézők is láthassák a saját pályájukon a DAC-ot. Fokozatosan csatlakoznak hozzánk a játékosok, néhányan a válogatott összetartásokról jöttek, hétfőtől Filip Kaša, mától pedig már Konrad Gruszkowski is velünk gyakorol. Többen vagyunk tehát, ezért is várom el, hogy a holnapi mérkőzés még magasabb paraméterekkel fog rendelkezni. A Brno tavaly még az élvonalban futballozott és bár az idény végén balszerencsésen kiesett, a bajnokság legalább felében egészen jó teljesítményt nyújtott, ráadásul a liga gólkirályát is ők adták. Bízom benne, hogy egy fizikális ellenféllel szemben is megmutatjuk az erősségeinket és a srácok megküzdenek a helyükért” – állapította meg Adrian Guľa vezetőedző a holnapi összecsapással kapcsolatban.

A sárga-kékek vezetőedzője ezt követően a játékoskeret állapotáról is megosztott néhány további információt. „Továbbra is a csapattal maradnak a fiatalok, Csóka, Žiga, Záhradník és Szolgai, akik számára adott a lehetőség. Csak rajtuk múlik, hogy minden egyes edzésen és mérkőzésen megmutassák a tudásukat. Krstović és Kalmár a válogatottbeli kötelezettségeik után további három nap pihenőt kaptak, mert nálunk sokkal hamarabb elkezdték az edzéseket, a pihenőidő alatt már a nemzeti csapataik összetartásán vettek részt. Ők vasárnap jelentkeznek Dunaszerdahelyen, hétfőtől pedig csatlakoznak az edzésfolyamathoz. Az egyetlen negatívum Niarchos sérülése. Szerencsére eddig nem igazolódtak be a negatív előrejelzések és bízunk benne, hogy minél hamarabb visszatérhet. Aleš Čermák sem lép pályára szombaton, bár egyre többet edz a csapattal. Ugyanez érvényes Gavrić és Szánthó esetében is, akik már a pályán gyakorolnak, a következő hét folyamán pedig az egyéni edzéseket a gárdával abszolvált játékgyakorlatokkal is kiegészítik. Konrad Gruszkowski mögött csak egy edzés van, ezért nem akarunk kockáztatni, így valószínűleg nem kap meccsterhelést.”

A DAC 1904 – FC Zbrojovka Brno felkészülési találkozót 2023. június 24-én, szombaton, 11:30 órai kezdettel rendezik Békén, játékvezetők Smolák – Pozor, Hegedűs.

Szurkolói információk

Az összecsapás a békei futballpályán kerül megrendezésre. A becsületkassza a kapu melletti pénztárnál lesz megtalálható, a befolyt összeget a helyi klub kapja meg támogatásként.

Kérjük a szurkolókat, hogy a parkolásnál kövessék a szervezők és a helyi tűzoltó egyesület tagjainak utasításait.

A belépés a főbejáraton lehetséges, amely egy órával a kezdés előtt, tehát 10:30 órakor nyílik. A szurkolókat büfék és sátras DAC store is várja a helyszínen.

A találkozót élőben követhetik hivatalos YouTube-csatornánkon és Facebook profilunkon.

article_bannerarticle_banner